Valamikor kevés volt belőlük. Negyven éve olykor még várakozni is kellett előttük. Eljárt az idő a nyilvános telefonfülkék fölött. Csak azért vannak, mert jogszabály írja elő a létüket. Kideríthetetlen, milyen forgalmat bonyolítanak. A legtöbbe persze keveseknek lenne kedve belépni. Vajon a jogszabály rendelkezik a karbantartásukról és a takarításukról? Vagy itt maradtak, így maradtak, a mi bajunk?

Biztos, hogy csak engem zavar a Kossuth téri galambürülék "kiállítás". Mert az úgynevezett rendezvénytéri tető alatt (a Múzeum étterem előtt) lévő mintázat nem egy-két napja, hete vagy hónapja alakult ki. Rajzolódik zavartalanul a város főterén. Ott, ahol vendégek, gyerekek, szolnokiak sétálnak. Tudom, ha zavar, ne megírjam, hanem takarítsam fel. Bár inkább azt javasolnám, hogy egy hálóval vagy tüskesorral vessen véget a galambhotelnek az építmény gazdája.

Nem vagyok szakember és hozzáértő sem, csak egy szimpla kerékpáros, aki olykor használja a Vegyi lakótelep mögötti bringautat. Nekem nem jön be, hogy az aszfalt és a fű közé fehér követ szórtak. A kő egy része - vagy a fűnyírástól, vagy más okból - az aszfaltra került. Ami se nem túl biztonságos, eséskor meg nem túl kellemes. De valakinek biztos megérte, és még magyarázat is van a hülyeségre.

A Magyar Néphadsereg lassan negyedszázada, a kötelező sorkatonaság meg egy évtizede megszűnt, pusztuló emlékeivel azonban szinte bárhol találkozhatunk. Például a Zagyvarékasra vezető út mellett, ahol ki tudja, hány százmilliónyi közpénz pusztul évek óta. Gazdag ország vagyunk. Amit elődeink megépítettek, azt mi hagyjuk szétrohadni. És ide nemcsak egy laktanya részlete kerülhetne.