Nyilvánvaló, hogy a fekete-fehér és a színesnek tűnő képeslap ugyanazon, a szolnoki állomást a sínek felől mutató fotó alapján készült. Mivel a színesen kiadási dátum is szerepel, nyugodtan kijelenthetjük, hogy valamikor 1908 és 1916 között dolgozhatott a fotós és a színező.
A tulajdonomban lévő, soha el nem küldött két anzikszon lévő fotó között árnyalatnyi a különbség. A színesen ugyanis egy picivel kisebb a képkivágás, így a két szélen álló vasúti kocsikból, illetve az előtérben futó sínből, valamint az állomás épületéből valamivel kevesebbet látunk, mint a fekete-fehér változaton. Nekem úgy tűnik, hogy a megváltoztatott kivágással a képeslapkészítő korrigált egy picit az eredeti fotó dőlésén, illetve a bal sarokból eltűntetett egy belógó alakot is. Minden bizonnyal komoly munka lehetett egy fekete-fehér negatívot, a valósághoz hasonló színűre festeni, így egy ilyen plusz korrekció már nem igazán számított. Mindenesetre a munkát elvégző ismeretlent tekinthetjük ma már az egyetlen hiteles forrásnak a régi állomásépület színeivel kapcsolatban. Mivel más vizuális információ nem áll rendelkezésünkre, el kell neki hinnünk, hogy ilyen vöröstéglás és zöld tornyos lehetett az 1944-ben megrongálódott, majd a hatvanas években elbontott szolnoki állomás pár évvel az átadása után.
Az ugyanis nyilvánvaló, hogy az a fotó, amit ezekhez a képeslapokhoz használt a „Vasúti hírlap árusítás” kiadó nem sokkal a harmadik szolnoki állomás átadása után készült. A még a Tiszavidéki Vasút által 1857-ben építtetett – ezen a helyen az első – állomásépületet a XX. század elején ugyanis elbontották, hogy a helyén 1908-ban átadják a Pfaff Ferenc tervezte, már a Magyar Királyi Államvasutak sztenderdjei alapján kivitelezett új vasútállomást. Tehát a fotós csak ezt követően dolgozhatott, és mivel komoly nyoma már nincs az építkezésnek, illetve a távolban feltűnő fákon mintha levelek lennének, talán tehetjük 1909-1910-re a fotózás lehetséges első dátumát. Abból kiindulva pedig, hogy a színes képeslapra dátumot is írt a kiadó, nyilvánvalóan 1916 előtt kellett az eredeti képnek készülnie.
Amit, ha alaposabban megnézünk, azt látjuk, hogy azért éppen nagy munkát is megörökített a fotós. Nemcsak a kép középpontjában láthatók ugyanis kisebb földkupacok, hanem a fedett peron előtt, az első vágánynál is. Ahol ráadásul több ember is láthatóan ás a sínek között. Nem tudom, hogy kik lehetnek, és mit csinálnak, de nekem úgy tűnik, mintha a második vágány mellett, a második és a negyedik villanyoszlopok előtt egy-egy csendőr is állna.
A fotózás idején éppen zajló munkáktól eltekintve kijelenthetjük, hogy száz évvel ezelőtt sem volt sokkal könnyebb megközelíteni a vonatokat Szolnokon, mint napjainkban. A gyönyörű állomásépületből kilépve ugyanis a szabadég alatt, döngölt földesnek tűnő, alacsony peronokon lehetett eljutni az e képeslap tanúsága szerint, olykor az ötödik vágányon álló személyvonatokig. Ráadásul úgy, hogy közben tehervagonokat is kerülgetni kellett. Persze volt némi világítás, de nem hinném, hogy egy késő őszi, esős este, felemelő érzés lehetett az ötödik vágányra Debrecen felől megérkezni.
