Hónapokkal ezelőtt befejeződött a Pelikán hotel bejárata fölötti lépcsőjének az át- és beépítése. Így hónapok óta nincs a helyén az az emléktábla, ami a szolnoki gettó helyére is emlékeztetett. A fal, ahol tavaly még látható volt, most egy üzlethelyiségben van. De hol a tábla? Ami nem egyszerűen csak egy tábla, hanem egy fontos mementó is. Kinek lenne a dolga, hogy ez a tábla ismét látható legyen, és emlékeztessen? Az nem lehet, hogy már ekkora a baj a szolnoki fejekben!

A graffiti és a streetart gerillaművészeinek valódi elismerését az olyan tehetségtelen, agyatlan festékszórók akadályozzák, mint ennek a Tallinn városrészben lévő táblának az összefirkálója. Ez nem művészet, nem üzenet, ez szimpla rongálás, bűncselekmény, ami árt az egész szabad mozgalomnak. De a művészethez, a valódi önkifejezéshez nemcsak alapanyag és felület kell, hanem ész is. Azt meg ugye nem lehet vásárolni.

Miért árválkodik az Eötvös téren egy kútcsonk - csak a cső, se csap, se víz - az évtizedek óta működő másik kúttól 10 méterre? Elvesztette a kutak csatáját? Elnyomják? Nem hagyják kibontakozni? Sóvárog a pusztuló víztorony vize után? Netán azt mutatja, hogy mindenki így járhat? Esetleg az elmúlás, a pusztulás mementója? Vagy csak a nemtörődömség, nem az én kertemben-házamban van, tehát nem érdekel. Kút a foltját keresi?

Nem vagyunk egyformák, eltérő dolgok tetszenek, más reklámok jönnek be. De azért nagy lehetőségeket rejt a fröccsöntő ipar és a naív szobrászat számára, ha a Szent Miklós Gyógyszertár után a Kossuth, a Széchenyi, vagy a Pelikán és a Pingvin patikák is hasonló, városképileg minimum érdekes marketingeszközhöz folyamodik.