Közel két hétig vártam, mi lesz a sorsa a zsinagóga, a Szolnoki Galéria Tisza felőli bejáratánál szétdobált ruháknak. Aztán beláttam, hogy ugyanaz, mint az ugyanott talán évek, de minimum hónapok óta gyűlő galambszarnak. Fél évszázada új funkciót kapott épület a bő évtizede átadott, számtalan díjjal elismert tér mellett. A szolnoki turistamágnes. Mit mutatunk meg magunkból és a városból? Persze, a hajléktalanok és a galambok tehetnek róla, meg az, aki szól érte, ahelyett, hogy eltakarítaná. Másoknak nincs is köze mindehhez.

Klímaszorongás? Környezettudatosság? Globális felmelegedés? Környezetvédelem? A víz a legfőbb kincs? Vannak nagy szavaink és kifejezéseink, meg van a valóság. A valóság, ami mindig piciben, hétköznapiban, közvetlen közelről mutatja meg, hogy mennyire vesszük komolyan a világ problémáit. Amik a fejünkben nem nálunk jelentkeznek, nem velünk történnek, nem minket érintenek. Még. És addig így is lehet gondolkodni a vízről, a szemétről, a betonról.

A Thököly úti körforgalomnál, a közeli üres telek szélén - szerintem közterületen - fekszik egy kidöntött hirdetőtábla. Olyan, mintha tövestől csavarta volna ki a vihar, a beton bakok is ott vannak még a végén. Valakinek útban volt? Vagy úgy döntött a tulaj, hogy a város egyik legforgalmasabb körforgalmában nem érdemes hirdetni? Akkor mi lesz megdöntött táblával? És mikor?

Értem én, hogy rollerezni jó, környezettudatos és valakinek hasznos is. De amikor már nem jó, nem környezettudatos és az eszköz gazdájának sem hasznos, akkor a rollerek többsége miért az út közepén végzi? Mintha minden második szolnoki rollerező menet közben, az út közepén gondolná meg magát, és hagyja magára zöld eszközét, mint gazdátlan eb az ürülékét. Én meg kerülgethetem. Vagy hódolhatok a lassan alakuló új szenvedélyemnek: az útban lévő rollerek útból elpakolásának. De ebben nekem mi a jó?