– Az Eső decemberi száma tekinthető valamilyen szempontból tematikusnak, avagy hagyományos szám született?
– Nincs tematikánk, hacsak a Darvasi Lászlóval készített nagyinterjúm köré szerveződött írásokat nem tekintjük annak. Darvasitól is közlünk néhány lírai prózát, Bombitz Attila pedig a törökszentmiklósi születésű író egész életművét áttekinti, valamint Rékassy Eszter gyönyörűséges rajzait is Darvasi-világa ihlette. Verebes György szövege pedig Rékassyhoz és Darvasihoz egyaránt kötődik. A többi szöveget nem tematikusan, de egy fejezetcím alatt közöljük. Bistey András, akinek szintén olvasható egy (szocio)novellája a lapban, épp azt kérdezte, hogy tematikus-e ez a blokk, ugyanis a szövegek meglehetősen rímelnek a fejezetcímre: Mások élete. Persze valójában minden szöveg másokról szól. Azaz rólunk.
– A lap bemutatóján elhangzott, hogy van egy első publikáló, aki mögött egy ismert író sejthető. Van-e még hasonló különlegesség?
– Egy számban egy ilyen is elég. Kaptam öt verset egy teljesen ismeretlen nevű hölgytől. Gondoltam, rákeresek a neten, de nem találtam róla semmit. Gyanús lett, ugyanis túl jók voltak a versek, ahhoz, hogy egy ismeretlen kezdőé legyenek. Ráadásul a versmondatok ritmusa, egy-két kép is ismerős volt. Rögtön beugrott egy tipp, amit vagy két napig emésztettem, aztán rákérdeztem egy ifjú, sokfelé publikáló költőnél, hogy szerinte kinek küldjük a költőnő verseiért járó honoráriumot. Mondta, hogy ki akarta próbálni a szerepverseket?
– Ismét nagy nevek is publikálnak a lapban. Az Eső kérte fel őket, vagy maguktól küldtek írásokat?
– Mi kértünk tőlük. Mindketten a kortárs irodalom fontos, meghatározó alakjai. Háy Jánostól pedig régen közöltünk. Lélektanilag kegyetlenül pontos történeteket ír. Küldött egy szerelmi háromszögről szóló drámát – egy házasság széthullása, korosztályos problémák -, és ebből emeltem ki önállóan is megálló fejezeteket.
– Mi az, amit szerkesztőként feltétlenül kiemelne a friss számból?
– Szerkesztőként nem szívesen teszem ezt, de hogy ne kerüljem meg a kérdést, nem véletlenül tettem előre Filip Tamás megrázóan szép versét, és például Matuz János indulatos „apokrifje” is pontos tükre a kornak, vagy az örök emberinek.
– Lehet-e már bármit tudni a lap jövőjéről, a következő évi finanszírozásról?
– Reménykedünk. A megyére és a városra számítok, és folyamatban van a pályázatunk a Nemzeti Kulturális Alapnál. Most azonban mecénásokat keresek. Leveleket írok cégvezetőknek, tudva, hogy nagyjából mire számíthatok. Mégis reménykedve…
– Ilyen körülmények között, mit lehet mondani a jövő évi tervekről?
– Még nem sokat. Tavasszal Serfőző Simonról lesz egy összeállításunk, az interjút már felvettem vele. A karcagi kötődésű Zápor (Z. Tóth) Györgyről pedig, aki a múlt héten negyvenéves korában halt meg, szeretnék megemlékezni a lapban. Későn indult szerző volt ő, nekem tavaly év elején küldött szövegeket, azóta négyszer hoztuk. A Holmi közölte még, és internetes versfórumokon siratják most.
– A friss Eső már a standokon?
– Igen. A téli számunk péntek óta kapható az újságosoknál.
