A Centrum étterem előtt toporgott az októberi hidegben. A piac előtti buszmegállóban hangos fékezéssel érkezett a sárga Ikarusz. Az emberek feje fölött átnézve próbálta kiszúrni a feleségét, akivel megbeszélték, hogy délben együtt ebédelnek az önkiszolgálóban. De a párja nélkül futott be az 1-es a Vegyiművek felől.

Mindig késik. Sóhajtott, és rágyújtott egy piros Symphoniára. De az is lehet, hogy el se jön. Fújt az első slukk után, és idegesen az órájára nézett. Talán fel kellett volna hívnom. Morfondírozott, kabátja zsebében egy sárga kétforintost forgatva. Szobrozzak vagy egyek egyedül? Nagyot szippantva az étterem bejáratát mustrálta.

– Bocsánat, de előbb értem ide, gondoltam, szétnézek a piacon – szólalt meg az ismerős hang mögötte. Megfordult. Kivette a szájából a cigarettát. Kifújta a füstöt, szájon csókolta a feleségét, és elvette tőle a szatyrokat.

– Ünnepre készülünk, hogy így bevásároltál? – Nézett le és megemelte kicsit a két táskát.

– Persze, hiszen már csak két napig kell szednem a vízhajtót – kacagott fel hangosan a felesége, majd önfeledten folytatta. – Csak azt nem értem, miért van ezért mindenki tökig fegyverben.

Húsz év után is imádta, ahogy nevetett. Most azonban megakadt a lélegzete. Idegesen nézett körbe, amit a negyedszázada ismert nő azonnal észrevett.

– Jaj, ne legyél már úgy betojva! – És úgy beszélt, mintha a lakásukban lennének. – Ha Hofi poénkodhat ezzel a HEMO-ban, ami tele van megbízható katona elvtársakkal – és a katona elvtársakat alaposan megnyomta -, akkor én is röhöghetek ezen még pár napig.

Eszébe jutott az előző este. Amikor Hofi kimondta a helyőrségi művház színháztermében, hogy már csak kettőt kell aludni az ünnepig, a nézőtéren megfagyott a levegő. Október 21-e volt. Aztán amikor hozzátette, hogy az anyóságnak már csak két napig kell szednie a vízhajtót, felcsattant a nevetés. Amiből a három másodperccel későbbi mondat után, miszerint csak azt nem érti, miért van ezért mindenki tökig fegyverben, orkánszerű lett a röhögés és tapsa. Elmosolyodott.

– Ugye, hogy te is nevetsz – nézett a szemébe azokkal a szép kék szemeivel a felesége. – Az irodában is mindenki a hasát fogta, amikor elmeséltem.

Legörbült a szája. Kicsit sápadtabb lett. Szomorúan nézett a felesége szemébe.

– Most mi van? 1986-ot írunk, nehogy azt hidd már, hogy az ilyenért elvisznek. Fogatlan oroszlánok már ezek – azzal belekarolt a férjébe, és az önkiszolgáló bejárata felé próbálta húzni.

– Reggel bejött hozzám a nővéred – mondta halkan a férfi. A felesége riadtan nézett az arcába.

– Jolán? Pestről? Mit keresett Szolnokon? A kapitányságra jött?

– Nem. Vagyis nem tudom, mert nem mondta. Csak beviharzott, és kihívott vagy inkább kiparancsolt az iroda elé.

– Baj van? Évek óta felénk se nézett. Miért nem telefonon hívott, kettő is van az íróasztalán. Már megint tőlünk félti a karrierjét?

A férfi a sárga levelekkel borított járdát nézve megrázta a fejét.

– Beától.

A nő szeme könnybe lábadt.

– A lányunktól? Mit árthat az ő fényes belügyi karrierjének egy elsőéves szegedi egyetemista? – Most már ő is halkan beszélt.

– Azt mondta, Szegeden holnap készül valami.

– Mi?

– Mi, mi? – Emelte fel a férfi idegesen a hangját. – Hát, nem a vízhajtó elhagyását fogják ünnepelni.

– Jolán attól fél, hogy a lányunk belekeveredik valami tüntetésbe Szegeden?

– Ami szerinte nemcsak Bea életét törheti ketté.

– Hívjuk fel azonnal!

– Te még most sem érted? 1986-ot írunk. Ezek a fogatlan oroszlánok úgy be vannak rezelve, hogy még az olyan rendőrök se mernek telefonálni, mint Jolán. Mi meg október 22-én délben odatelefonálunk a kollégiumba, ahol valószínűleg bent sincs a lányunk, hogy azt üzenjük, nehogy belekeveredjen holnap valamibe. Szerinted a kedves portás bácsi csak neki adja át, hogy október 23-án bele lehetne keveredni valamibe?

A nő tehetetlenül nézett rá.

– Táviratot se küldhetünk? – Kérdezte olyan hangon, amiben a lemondás is benne volt. – A levél se ér már oda. Vonattal még odaérsz.

– Kirúgnak, ha nem megyek be a délutáni értekezletre. Reggelre se érek vissza. Nekem végem, ha holnap tényleg lesz valami Szegeden, rólam meg kiderül, hogy épp ott vagyok.

– A lányunkról van szó – ütött egyik tenyerével a mellkasára a nő. – Oda kell menned. Nem érted? Hofi is mondta, hogy tökig fegyverben vannak.