A megáradt Zagyva vizében tükröződik a Szabadság téri ház 2010 júniusának első vasárnapján.

A kép szép és ritka, a jelenség már-már megszokott és félelmetes. Alig pár lépésnyire innen, a Tisza-híd város felőli lábán ott a két emléktábla, az 1999-es és a 2000-es nagy árvizek legnagyobb vízállásaival. Vajon az idei évről is kell táblát csinálni?

Az elmúlt hetekben már oly sokszor tetőzött a Tisza Szolnoknál, már annyi lehetséges legnagyobb vízállást mondtak, hogy már magam sem tudom, mit is gondoljak. Most már tényleg vége, vagy néhány nap múlva újabb adatokat közölnek az illetékesek.

A Tisza-és a Zagyva-part Szolnoknál egyelőre nyugodt. Itt-ott feltűnnek a zöldmellényes őrök hátukon lapáttal. A sétányok lejáróit elrekeszelték, a második Zagyva-híd tövében a megbillent kerékpárúthoz már homokzsákokat is raktak.

A folyók felső szakaszain küzdenek az árral. Mi lesz az onnan levonuló vízzel?

Kora nyári reggelen békésen ballag a két folyó vize. Vadkacsa mama terelgeti kicsinyeit, feketerigó kapirgál a magas fűben, gerlék, fecskék húznak a víztükör felett. A gátak közé szorított hatalmas vízfelületet akár még szépnek is láthatnám.

Meglepő, amikor a művésztelepnél átnézek a házak között a Tisza túloldalára, és szemmagasságban hajókat látok. A Kis Tisza teraszán ülve, a kőkorláton túl, látom a folyó felszínén úszó faágakat. Ritka képek. Szépek és félelmetesek.