Biztos volt benne, hogy az elmúlt napokban lehallgatták. A fiatal közlekedési rendőr civilben állt a Zagyva cukrászda előtti buszmegállóban, és annyira elmerült gondolataiban, hogy semmiről sem vett tudomást. Eszébe jutott, hogy Gulyás nővérét, Zitát, aki belekeverte ebbe az egészbe, reggel óta hiába hívja. Tárcsázott. A hívott szám nem kapcsolható. Talán új telefont kellene venni, hátha még mindig hallgatózik valaki. Zita eltűnt, a pár napja megismert Edit a rendőrségen. Tovább morfondírozott. Vajon Bán Bélának sikerült megszereznie az elgázolt Csaba noteszét és telefonját? Fel kellene hívni, de a régi számról nem lehet. Vagyis, ismerte be magának, nem meri.
A Szigony. Villant be abban a pillanatban, amikor az 1-es busz megállt előtte. Felszállt, jegyet kért, majd a hátsó kerék fölött leült. Tünde, a pincérlány talán tudja, hogy a megboldogult Gulyás kikkel volt jóban. És, amióta meghalt, ki viszi el a bevételt a kocsmából? Majdnem a homlokára csapott, hogy ez eddig nem jutott eszébe.
A Várkonyi térnél a busz hirtelen fékezett. A fiatal rendőr felriadt, ösztönösen kinézett az ablakon, és azonnal kizökkent a gondolataiból. A százados piros kocsija araszolt a busz mögött. Felugrott, mintha csak át akarná adni a helyét, mert a hátsó ablakon át látni akarta az autót.
Megőrültem, gondolta. Meglátom egyik kollégámat, és azt képzelem, követnek. De hát a százados is nyakig benne van Gulyás halálában, hiszen ő helyszínelt a könyvelőirodában. Azóta pedig pontosan tudja, hogy Gulyás nővére megkeresett. Mindig elmeséltem neki, mikor, kivel találkoztam, mennyire bonyolódtam bele az ügybe. Ravasz vén zsaru, ha egyáltalán már nem zsivány. És milyen ügyes.
A régi piros Volvo a piacnál, a zebrán átengedte a gyalogosokat. Az Ady kereszteződésében a lámpa miatt maradt le, de a Szapáryn már újra csak egyetlen autónyira volt a busztól. A fiatal rendőr úgy döntött, nem száll le a mozinál, kipróbálja, a százados valóban követi, vagy egyszerűen megőrült.
A százados komótosan cammogott a busz után. Ahol csak lehetett, kiengedte a kereszteződésben várakozókat, a zebráknál akkor is megállt, ha a gyalogos még tíz méterre volt az átkelőtől. Laci úgy érezte, kollégája mindig annyi előnyt ad a busznak, hogy a megállók után legyen ideje megnézni a leszállókat. Engem vár, futott végig a hideg a hátán.
Tiszta hülye vagyok, szusszant nagyot a Tószegi útra érve, ahol a két sávos úton a százados azonnal elhúzott a busz mellett. A szélvédőn át látta, hogy alaposan odalépett az öreg Volvónak, és már a kórház zebráján is túl jár. Megfordult, hogy megnyomja a leszállásjelzőt, de a keze megállt a levegőben, ahogy közben kinézett a hátsó ablakon.
A tegnapi, sötétített üveges Opel.
Előbb-utóbb le kell szállnom. Jobb, ha nem egyedül, hanem a tömeggel teszem. Jutott eszébe, amikor a kórház előtt egyre többen nyomakodtak az ajtó felé. A busz fékezett, az ajtó kinyílt, és a fiatal rendőr egy idős néni karját fogva lelépett a buszról, majd egy népesebb család elé ugrott, miközben az Opelt figyelte. A tömeggel besodródott a kórház portáján, ahonnan visszanézve látta elhúzni a buszt, majd a megálló mellett lépésben elhaladó Opelt.
Megúsztam, gondolta, amikor az Opel gázt adott, hogy utolérje a cukorgyár felé tartó buszt. Nekitámaszkodott a porta falának. Becsukta a szemét. Nagy levegőt vett, hogy aztán kifújja. De a fele bennragadt. Ismerős hang köszönt rá.
– Szervusz, László.
