2025.11.9. (vasárnap)

Utcasoroló (1.): Kellner Gyula u.

Utcasoroló (1.): Kellner Gyula u.

Dátum:

Szolnok egyik legrövidebb utcája, amelynek páros oldalán csak egy ház áll, hiszen az ott álló házak a Kossuth utcáról, illetve a Verseghy parkból nyílnak. Az elmúlt száz évben ez a harmadik neve. Jelenleg az egyetlen olimpiai érmes maratoni futónk nevét viseli.

Sok térképen rosszul jelölik a Kellner Gyula utca végét, hiszen az nem ér el Tisza Szálló sarkáig, csupán a megyeháza mellett lévő kamarai irodaházig. Az az irodaház azonban már a Verseghy park házszámát viseli, ahogy a mellett álló egykori megyei tervezővállalat épülete sem a Kellner Gyula utcában, hanem a Kossuthon áll. Így fordulhat elő, hogy ennek az utcának csak egy szám van a páros oldalán. És hát az 1-es számot se a sarkán keressük, hanem egy házzal bentebb.

A második világháború előtt Scheftsik István – a város kétszeres polgármesterének -, azt követően a munkásmozgalomhoz köthető F. Bede László, szolnoki származású költő nevét viselte az utca. Kellner Gyula nevét csak a rendszerváltás után kapta meg, ami egyben azt is jelenti, hogy az országban máig ez az egy közterület viseli az első újkori olimpián, maratoni futásban, harmadik helyen végzett atléta nevét.

Kellner olimpiai érméről érdemes pár szót ejteni, főleg, hogy erről sokkal többet lehet jelenleg tudni, mint az 1871-ben született atléta későbbi életéről. Kellner birkózott, úszott, kerékpározott, tornászott és súlyt emelt, ám az első újkori olimpián maratoni futásban indult. Abban a számban, ami az ókori olimpiák műsorában nem létezett, viszont a szabadságukért sokszor küzdő görögök tiszteletére bekerült a játékok programjába. Ez az 1896-os olimpiát szervező görögöknek annyira fontos volt, hogy mesés ajánlatokat tettek annak a honfitársuknak, aki megnyeri. Ez alapján nem meglepő, hogy a négy külföldi mellett 21 görög indult az 1896. április 10-i versenyen, ami akkor még nem 42, hanem csak 36,7 kilométer volt. Sokáig a külföldiek vezettek, ám végül három görög ért először a célba, mögöttük pedig negyedikként Kellner Gyula. Ám nem sokkal később kiderült, hogy a harmadik helyezett a táv egy részét kocsin tette meg, így kizárták, ami azt jelentette, hogy Kellner nyakába akasztották az első maratoni bronzérmét.

További életéréről alig találtam valamit. Annyi bizonyos, hogy Kellner Kornélként született fia a húszas évek egyik legjobb magasugrója volt, igaz már Késmárki néven. Hogy az olimpikon mikor került Szolnokra, és itt mit csinált, nem tudom, az azonban bizonyos, hogy 1940. július 28-án bekövetkezett halála után az itteni temetőben helyezték örök nyugalomba. Sírköve a Kőrösi úti temetőben a mai napig hirdeti, hogy az első maratoni futás érmese nyugszik alatta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Twist, kubikusok, végállomás

A mai nagyik tinédzserként még úgy twistelhettek a Járműjavító Művelődési Házának Ötórai teáján, hogy az anyukák a terem szélére állított székekről tartották szemmel a fiatalokat. Hat évtizeddel ezelőtti március, amikor már alapozták a MÁV kórházat és éppen felújították a hajóállomást.

Utcasoroló (104.): Nehezen visszakapott név

Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után kapta vissza - nem az eredeti - nevét a szolnoki Kapisztrán János utca, holott erre már 1957-ben is volt törekvés. Az egykori állampárti kongresszusok helyszínének nevet adó Rózsa Ferenc elnevezés még ma is sok helyen olvasható.

Szolnoki házak (25.): Kintzler-ház

Meg kell kockáztatnom, hogy a Kintzler-ház a város első, emeletes, kereskedő polgárháza. Ehhez képest elképesztő állapotban áll a Kossuth Lajos és a Kellner Gyula sarkán, a Hatvanasként ismert Cukorgyári-bérház szomszédságában. Kevéssé ismeret, de fontos szolnoki ház.

Szolnoki házak (61.): Kossuth tér 10.

"Lordok házaként" is emlegetik Szolnok főterének 10-es számú telkén is álló, eredetileg 77 lakásos társasházat, aminek építésénél először alkalmaztak a városban toronydarut. A három szárnyból álló, 15 éve magastetőssé alakított épület falára nem a ma is ott látható alkotás került volna eredetileg.