Őszintén mondom, tényleg nem tudom, miről fog szólni ez a cikk. Így a negyedik sort leírva még csak a nagy fehérséget látom a monitoron. Azonban férfiasan be kell vallanom, hogy bár elfelejtettem a blogSzolnok indulásának pontos dátumát, ám semmi esetre sem szeretnék lemondani arról, hogy évente egyszer, ezen a felületen magamat, vagyis ezt a szolnoki szubjektív élményportált ünnepeljem. Azt hiszem, hiúságból. Nem! Nem hiszem, hanem kimondom: hiúságból. Mert büszke vagyok a blogSzolnokra.
Virágokat viszont nem kérek az öltözőmbe és a szerkesztőségbe sem.
Elsősorban azért, mert a blogSzolnoknak nincs szerkesztősége. A lelkemnek az egyik legjobban eső simogatás, amikor valaki megkérdezi, hányan írják a blogSzolnokot, vagy úgy küldenek e-mailt, mintha ez egy több emberből álló szerkesztőség terméke lenne. Mérhetetlen öröm elmondani, hogy a blogSzolnok egy „one man show”, vagy ha úgy jobban tetszik, egyszemélyes produkció. Én, Bajnai Zsolt írom, fényképezem, szerkesztem és kezelem a saját honlap önálló admin felületét. Immár hatodik év. Nincs tehát szerkesztőség, főszerkesztő, beosztott. Ja, és költségvetés, honorárium, meg hasonlók sem. Valakitől hallottam egy kifejezést, amit magamra veszek: laptop- vagy kanapészerkesztőség.
Ennek ellenére a hét minimum öt napján azért mindig felkerül egy friss anyag. A nyári és téli szünetben persze csak ismétlés van, ám vannak olyan hetek, amikor hét-nyolc új cikk is megjelenik. És ezek többsége 3-4 ezer karakteres írás. Párszor már kiszámoltam, de mivel most magamat akarom fényezni, újra számolok. Ha átlagosan csak heti 5 friss anyag jelent meg az elmúlt hat évben, az akkor is minimum 1500 cikk, nagyjából 6 millió karakter. Te jó ég? Ez már orvosi esetnek számító grafománia! Azt már ki se számolom, mindezt hány óra alatt követtem el.
Tulajdonképpen azért, mert amikor a blogSzolnok újabb és újabb írása születik nem számítanak az órák. Ez nekem tényleg hobbi. Olyan, ami iszonyatosan jól kikapcsol. Ráadásul közben rengeteget tanulok, sok embert megismerek, és több-kevesebb rendszerességgel még pozitív visszajelzéseket, sőt valami szeretetfélét is kapok. Hát bolond lennék gyógyíttatni magam! Más horgászik, veterán autót épít, vagy megszállottan sportol. Én meg heggesztem a betűket. Elsősorban a magam örömére. De nem tagadva, hogy az fokozza igazán az örömöm, amikor mások is elolvassák szubjektív gondolataimat.
És itt tényleg a szubjektíven van a hangsúly! Amit leírok az nem a megkérdőjelezhetetlen igazság, hanem csak a rajtam átszűrődő világ egyfajta olvasata. Amivel lehet egyet nem érteni és vitatkozni. Velem vagy nélkülem. Veszekedni és megharagudni viszont nem érdemes. Mert remélem, egyetlen örökké fájó sebet sem hagytam valamelyik írásommal magam után. Ha valamin morgolódok, valamit leszólok, tényleg nem bántani akarok, hanem jobbítani. Nem Szolnok ellen vitatkozom, hanem Szolnokért. A helyért, ahol élünk. Amit én szeretek, jónak és még jobbá tehetőnek gondolok.
Úgyhogy a gyertyákat elfújtam, az ünneplésnek vége, a folytatás pedig következik.
