A készülő Tiszavirág-híd belvárosi lábánál, a Zsinagóga mellett található Andante azért lett szombat esti célpont, mert előző hétvégén remek zene szólt a teraszáról. Azt gondolom, hogy azok a vendéglátóhelyek, ahol igényes zenével próbálják szórakoztatni a betérőket, azaz valami pluszt adnak a konyha mellé, megérnek egy kísérletet. Nemcsak ezért, mert kiveszőben van az ilyenfajta szórakoztatás, hanem mert az ilyesmi azt üzeni: a tulajdonosnak vagy az étteremvezetőnek komoly céljai vannak a hellyel. Az ilyesmire pedig illik odafigyelni.
Az Andante-ban nem is indult rosszul az este. A zongoránál Bánfi Miklós kitűnő improvizációkkal szólaltatta meg a legnagyobb filmslágereket és magyar sanzonokat. Játéka felért a Filmmúzeum egykori Bárzongorista versenyének legjobbjaiéval. Diszkrét volt és szórakoztató.
Az étlap is figyelemreméltó. Nincs azzal semmi baj, ha valahol nem százas nagyságrendben sorolják fel a kínálatot. Az e fajta szerénység arra utal, hogy a hely működtetői tisztában vannak korlátaikkal, és azokat nem akarják megerőszakolni. Lehet válogatni és akár jót is enni egy harmincas menüsorból is.
A bajok azonban itt kezdődtek. Ha szombat este a pincérnek azt kell mondani, hogy sajnos a gomolyasajt elfogyott, és nem is tud helyette gyorsan mást ajánlani, az baj. Ha egy perccel később az is kiderül, hogy nincs a konyhán trappista sajt, de azért a Mátrai kézműves sajttálat még el tudják készíteni, akkor valami már nem stimmel. És ha mindezek tetejébe kihoznak egy olyan sajttálat, amelynek tartalmát bármelyik ABC-ben össze lehet válogatni, akkor az már javíthatatlan hiba. Az pedig a pofátlansággal ér fel, hogy a sima bolti sajtokból összerakott tálért minden további nélkül kiszámlázták a Mátrai kézműves tál árát.
És ezzel nem értem a bajok végére. Gasztronómiailag alulművelt vagyok, tehát az éttermeket az általam kedvelt ételek alapján ítélem meg. Van egy nagyon primitív skálám: gyümölcsleves, tiramisu, limonádé. Három nem túl bonyolult, ugyanakkor szívvel és ötletekkel elkészíthető dolgok, amelyek rengeteget elárulnak egy helyről. Az Andante tiramisuja például azt, hogy a desszerteket csak le akarják tudni. Ilyen vacak, ehetetlen tiramisunak nevezett ételhalmot még nem láttam.
A Tiszavirág híd átadásával az Andante a város három legjobb helyen lévő vendéglátó-ipari egységének egyike lehet. Ami ott történik nem csak a tulajdonosra és az étteremvezetőre tartozik, hanem a városra is. Amennyiben ott lélektelen vackokat szolgálnak fel, akkor Szolnok hírét veszélyeztetik. Tehát van még a helynek 2-3 hónapja, hogy a bárzongorista és az étlap által kijelölt útra visszataláljon.
Kellemetlen, de úgy távoztunk az Andante-ból egy könnyed szombat esti vacsoráról, hogy a zongorista volt a legjobb. De ezért nem a zongoristát kell kirúgni!
