2025.12.1. (hétfő)

SzolnokIFIrkász

SzolnokIFIrkász

Dátum:

A tanév utolsó napjaiban jelent meg a SzolnokIFIrkász című városi diáklap első - fejléce szerint - próbaszáma. A nyolc oldalas kiadványt általános- és középiskolás diákok írják, és reményeim szerint, elsősorban ők is olvassák.

11-ifirkasz1_400Az egész úgy kezdődött, hogy a Hild Viktor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézet 2010-ben megnyert egy európai uniós pályázatot. A könyvtárosok a TÁMOP program keretében arra vállalkoztak, hogy az „Ifjúság egy-másért” projekt beindításával tizenhárom különböző szakkört és klubot szerveznek. E tizenhárom szakkör egyike az Ifirkász klub, amely két célt tűzött maga elé. Egyrészt az ide jelentkező általános- és középiskolás diákoknak újságírói ismereteket adjon át, másrészt ezen ismeretek birtokában rendszeresen megjelentet egy városi diákújságot. A márciusban indult munka eredménye az a próbaszám, amely június első napjaiban nemcsak az iskolákban, de több szórakozóhelyen is felbukkant.

Mindez persze csak leírva tűnik ilyen egyszerűnek. Csak menet közben derült ugyanis ki, hogy a legnagyobb kihívás olyan diákokat találni, akik nem médiasztárok, hanem valóban újságírók szeretnének lenni. Ráadásul nemcsak szeretnének azok lenni, de hajlandóak is ezt tanulni, és minden kínjával együtt művelni. Nem véletlen, hogy az első csapat jelentős része néhány találkozó után más elfoglaltság után nézett. Még szerencse, hogy folyamatosan jöttek olyanok, akiknek ötleteik és íráskészségük is volt ahhoz, hogy nagyjából összeálljon az első szám.

11-ifirkasz2_400A SzolnokIFIrkász első számában egy kétoldalas összeállítás foglalkozik a hétvégi bulikkal. A „Szombati zsongás” című cikk a diákok szemszögéből mesél arról, miért fontosak ezek az esték, miközben a mentősök és a rendőrség képviselői is elmondják saját tapasztalataikat. A SzolnokON rovatban egy rövid interjú olvasható a város diákpolgármesterével, illetve az Épített Értékeink című kezdeményezés motorja, Szakmár Tamás a szolnoki vasút 164 éves történetébe kalauzol. Állandó rovata lesz a lapnak az AM – azaz alma mater -, ahol a város egy-egy iskoláját mutathatják be a diákok saját szemüvegükön keresztül. Először a Vargáról írtak. A SzolnokIFIrkász próbaszámában is saját oldalt kapott az Európai Unió, ahol nemcsak az Ifjúság egy-másért program mutatkozik be, de a Fiatal Európa Szerkesztőségről is szó esik. A SzabadON rovat a recenzióké és a programajánlóké.

A tervek szerint szeptembertől havi rendszerességgel jelenik meg a SzolnokIFIrkász, reményeink szerint 12 oldalon. A szerkesztők a vakációval nyári szünetre mentek, ám augusztus elején újra indul a munka, augusztus 22-én pedig ismét kinyit az Ifirkász Klub a városi könyvtárban. Aki kedvet érez ahhoz, hogy cikket írjon, fotózzon, illusztráljon vagy akár keresztrejtvényt készítsen, és mindezek mellett újságírói ismereteket is szerezzen, bármikor csatlakozhat a szerkesztőséghez és a klubhoz. Nem kell mást tennie, csak egy emailt küldenie az ifirkasz@freemail.hu címre, amelyre a SzolnokIFIrkász felnőtt szerkesztője, egyben a klub vezetője, és nem mellesleg a blogSZOLNOK írója fog válaszolni.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Még őrizhető pillanat

Szolnoki méretekkel mérve a Tabáni tájház valóban egy kis ékszerdoboz. Annyi és olyan kincs van benne, ami Szolnoktól a XX. század elején tellett. Éppen ezért lenne fontos, hogy a mai, úri Tabán mélyén őrizzük és tiszteljük a Tabán 24-et. Mert ez az utolsó ilyen szolnoki ház.

Szórakoztunk, de nyertünk

Továbbra is azt mondom, hogy a Szolnoki csata lehetne a város egyik legnagyobb turisztikai vonzereje, ha a szervezők túl tudnának lépni a saját árnyékukon. Persze, amíg ez nem történik meg, a magam részéről addig is remekül szórakozok az első tavaszi szabadtéri programon.

Szolnok színei

A szolnoki viselet című kötet forgatható úgy, mint a Damjanich János Múzeum tárgykatalógusa, meg úgy is, mint egy előző századfordulós "divatlap", ami ráadásul valódi színekkel hinti be a korabeli fekete-fehér fényképeket. És persze helytörténeti forrásnak is kiváló.

Gúzsba kötve színházat csinálni

Lehet aktuális egy több száz éves népballada? Lehet gyufaskatulyányi helyen nagyszínpadi produkciót előadni? Lehet két felvonás alatt több mellékszereplőnek karakterépítési lehetőséget adni? A szolnoki Kőműves Kelemen láttán azt mondom: igen. Mi vagyunk ott a szűk színpadon.