Tudom, hogy talán szégyellnem kellene, de korábban nem hallottam a Rákóczi-szabadságharc azon jelentős ütközetéről, amikor is a kuruc seregek elfoglalták a szolnoki várat. Minden bizonnyal sokáig tudatlanságban éltem volna, ha nem szórakoztatna Szolnok felfedezése, és nem lelném örömemet a házfalakra szerelt kopott vagy fényes táblák olvasgatásában. Ha korábban valaki azt kérdezi tőlem, hogy van-e, és ha igen, hol a városban emlékműve a Rákóczi-szabadságharcnak, bizony zavarba jövök. Ma már tudom, hogy a Guttenberg tér legöregebb bérházának a falán kell ezt keresni.
A táblát 1953-ban, azaz a Rákosi korszak legvadabb évében állították, és emiatt, a mából olvasva, van némi történelmi báj a szövegében. Egyértelmű, hogy a szolnoki várat, azaz a mi várunkat csakis német zsoldosok védhették – amire azért nem vennék mérget. Az is világos, hogy a kuruc seregek – mégis csak valami nemes ember vezette – nem egyedül, hanem a nép támogatásával, itt a lakosság képében, foglalták vissza. Gondolom, a munkásság és a parasztság csak azért nem vett részt a csatában, mert 1953-ban is volt néhány józanabb történész.
De ezzel senkit sem szeretnék megbántani, inkább csak arra próbálnám felhívni a figyelmet, hogy szobrot, emléktáblát – de szerintem, utcatáblát – sem kellene soha eltávolítani, mert ezeknek az emlékeknek olyan üzenetük van, mint egy régészeti leletnek.
Vessenek csak egy pillantást a Gutenberg tér következő bérházának falára, a török kúttal szemben. A Ságvári körúti sztálinbarokk házakat idéző, a maga nemében szerintem igenis szép épület falán ugyanis apró márványtábla emlékeztet bennünket a kút tervezőjére, kivitelezőire és a felállítás dátumára. És, ha fiatalabb kíváncsiskodóval olvassuk a táblát, akkor azért készüljön fel arra a kérdésre, hogy mi is volt az a szocialista brigád. Meg mi köze a szocialista brigádnak március 15-éhez, plusz, hogy jönnek ők a török kúthoz. De továbbmegyek. Szerintem már az is magyarázatra szorul, hogy a Tiszamenti Vegyiművek bő negyedszázada Szolnok egyik legnagyobb, országosan, sőt megkockáztatom, a határainkon túl is jegyzett ipari üzeme volt. Ahol nemcsak értéket termeltek és munkát adtak sok-sok embernek, de arra is futotta az energiából, hogy például egy ilyen városi emléket – feltételezhetően ingyen, társadalmi munkában, az európai önkéntesség éve előtt három és fél évtizeddel – elkészítsenek.
Az Alföldi Szilikátipari Vállalattal azonban már én sem tudok mit kezdeni. Nem tudnám megmondani, hogy mivel foglalkozott ez az érdekes nevű cég. Ahogy azt sem, hogy Szolnokon volt-e a székhelye, és ha igen, akkor vajon merre. Pedig nagyon érdekelne az is, hogy ugyan mi lett ennek a cégnek a sorsa, és mi történhetett az 1977-ben még létező Kőfaragó Brigáddal. És ez a brigád miért nem volt szocialista?
Találtam a téren egy harmadik érdekes táblát is. Ezt látva kicsit elbizonytalanodtam, hogy vajon hihetek-e az emlékül hagyott tábláknak. A nagy Damjanich-szobor tövében ugyanis egy fa tövében látható egy kicsinyke emléktábla, ami arról tudósít, hogy a mellette lévő fát „Az Európai Uniós csatlakozás emlékére ültette 2003 tavaszán Szolnok Megyei Jogú Város”. Nem, nem azzal van bajom, hogy egy fa ültetésében nem segédkezhetett a közel nyolcvanezer ember. Hanem azzal, hogy 2003 tavaszán még maximum a tagjelölti státusznak állíthattunk emléket, az uniós csatlakozásunk ugyanis csak 2004. május elsején történt meg.
