2025.08.27. (szerda)

Nem vagyunk egyedül

Nem vagyunk egyedül

Dátum:

"A bicikliket nekitámasztottuk a délutánnak..." Hát nem gyönyörű? Jenei Gyula Az időben rend van című, az Ünnepi Könyvhétre megjelent kötetében olvasható. Ami olyan, mint egy kapu, mögötte egy világgal, amit meg akarok ismerni. Mert kiderül, nem vagyunk egyedül.

Az Egy érzés leltározhatatlansága című fejezetet még a múzeumban tartott könyvbemutatón végigolvastam. Tudom, ez kicsit illetlenség, hiszen így csak fél füllel figyeltem a beszélgetésre. A mentségem csak annyi, hogy a költő, Jenei Gyula, édesanyja elvesztéséről szóló tizenkilenc verse annyira megrázó és magával ragadó, hogy egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Számomra ez az Az időben rend van című, az Ünnepi Könyvhétre megjelent Jenei kötet legemlékezetesebb része.

Ezt a tizenkilenc verset azóta, és remélem, még nagyon sokáig cipelem magammal. És ha csak eszembe jut, nem tudok szabadulni az elképedéstől, hogy egy ilyen fájdalmas időszakot, miként lehet ennyire szépen, méltósággal, és legfőképpen gyönyörű szavakba öntve meg- és túlélni. A másik, ami miatt egy kicsit talán felzaklat, hogy Jenei már túl van azon, amin majd mindenkinek át kell esni. Nem tudom, hogy szerencsés-e az, aki ezt a búcsút így tudja megélni és megfogalmazni.

Újra forgatom Jenei Gyula – mint a bemutatón elhangzott, elég régóta várt – verseskötetét, és nem tudok szabadulni attól az elképesztő gondolattól sem, hogy milyen jó lenne a mai fejemmel, ismét ott ülni egy irodalomórán. Anci néni áll a padsorok előtt, kezében a Jenei kötet. Felolvas egy verset, majd beszélni kezd. Hogy mire figyeljünk, hogy hol van benne a titok, hogy mik azok az észrevehetetlen pillanatok, amiktől a szavakból vers lesz, amiktől az egész a lelkünk mélyig hatol. Milyen jó lenne úgy olvasni ezt a kötetet, hogy valaki versenként elemez, értelmez, magyaráz, mert biztos vagyok benne, hogy nekem ez egyedül nem megy.

Mert igenis szeretném tudni, hogy a Vaktükörszilánk fejezetben Turczi, Verebes, Várszegi és P. Nagy mellett kicsoda S. Gy. és P. Z. Mert igenis érdekel az az irodalmi közélet, amit Jenei Gyula ezekkel az emberekkel megél. Szeretném hallani a versekhez kapcsolódó anekdotákat, titokzatos történeteket. Most. És nem évek múlva egy irodalom tankönyvet lapozgatva. És igen, tudni szeretném az életrajzi adatokat, mert aki olyan mondatot tud leírni, hogy „a bicikliket nekitámasztottuk a délutánnak”, arról épp annyit akarok tudni, mint Anci néninél Adyról, Kosztolányiról vagy éppen Csokonairól.

Mert olyan, mintha ez a kötet csak egy kapu lenne. Amit olvasva és újraolvasva kinyitottam, és mögötte tátong egy olyan világ, amit ismerni akarok. Főleg, hogy néhány sorából kiderül: nem vagyunk egyedül. A korosztályunk minden férfitagja olvassa el a kötetet záró Ritmuszavart, és sírjon vagy röhögjön! Ilyen nincs. Vagy mégis. Hát ő is? Én is?

Nem várnék újabb éveket a folytatásra… Hallod, Gyula?

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Egy szörnyű élet lapjai

Ha csak a színházi - benne néhány szolnoki - anekdotákat, a Verebes előtt született nagyokról szóló édes-bús történeteket vesszük, akkor szórakoztató a Tólig című könyv. Viszont, ha az erősen forgatott köpönyeg ízű személyes gondolatokat, akkor inkább megdöbbentő és szánalmas.

Kell, kell, kell

Ha ebben az évadban csak egy darabot tudnak megnézni Szolnokon, akkor az A tanítónő legyen. Mert akkor elmondhatják, hogy egy valóban megrendezett, mesterségük legjavát adó színészekkel színpadra állított darabot láttak. És még gondolkodniuk is kellett!

Milliárdos kiállítás

A pécsieknek Európa Kulturális Főváros cím kellett ahhoz, hogy hasonlót lássanak. Igaz, annak a híre mindent betölt. Szolnokon meg talán még az itt élők sem tudják, hogy micsoda kincseket láthatnak a városban. A Galériában kiállított Rippl-Rónai képek legalább 1 milliárdot érnek.

A szürke valódi árnyalatai

Tudom, a többség a hülyeség szürke árnyalataira lesz kíváncsi a következő hetekben. Aminek csak azért örülök, mert arra a vállalhatatlan filmre kifizetett milliók is kellenek, hogy a Gerő Marcellhez hasonló rendezők, Káin gyermekei színvonalú filmjeit láthassuk. Az igazi szürkeség árnyalatait.