2025.12.1. (hétfő)

Etno és folk tizenhatodszor

Etno és folk tizenhatodszor

Dátum:

Tizenhatodik alkalommal rendezi meg az "Ifjúságért" Közhasznú Egyesület az "Örökség" Fesztivált Szolnokon. A Tiszai hajósok terén augusztus 19-én és 20-án, két színpadon,16 együttes lép fel. Baricz Péterrel, az egyik szervezővel beszélgettünk.

– A Millecentenárium évében, 1996-ban keresett meg bennünket az akkori városvezetés, hogy az államalapítás ünnepén rendezzünk valami fiatalokhoz szóló, ugyanakkor a hagyományokat is ápoló programot. Papp Bélával találtuk ki, hogy egy nem a rockzenét felvonultató, ugyanakkor a kortárs zenei törekvéseket bemutató, világzenét megszólaltató fesztivált szervezünk. Már az első fesztivál is a Tiszai hajósok terén volt, ahová a felújítás miatti néhány év kihagyás után, idén ismét visszaköltözünk.

– Mi változott ebben a másfél évtizedben?

– Az egyes fesztiválok hossza és programja minden évben az anyagi lehetőségeinktől függött. Az első 2-3 évben például arra is futotta, hogy a múzeum belső udvarán alternatív színházi találkozó kapcsolódjon a rendezvényhez. Azt tudtuk, hogy legyen bármilyen kevés is a pénz, egyetlen évet sem szabad kihagynunk. Így hol gazdagabb volt a program, hol kicsit szűkösebb.

– Idén melyik lesz?

– A tavalyihoz képest idén kevesebb pénzből gazdálkodunk, így csak két külföldi zenekart tudtunk meghívni, szemben az előző évi hattal. Azonban így is két napon keresztül, két színpadon, 16 együttest láthat a közönség. Köztük egy-egy olyan lengyel és bolgár csapatot, akik a saját hazájukban, a maguk műfajában az élvonalhoz tartoznak. De azt hiszem, a többi zenekarra sem lehet majd panasz, hiszen például fellépnek az idei népzenei és világzenei tehetségkutató verseny díjazottjai is. Újra itt lesz a Fókatelep, illetve a tavaly nagy sikert aratott Sheket. És nem feledkezhetünk meg a megyénket képviselő The Borgia-ról, illetve a szolnoki Anyám és a Nyulamról sem.

– Milyen közönségre számítanak?

– Az elmúlt tizenöt évben kialakult a fesztiválnak egyfajta törzsközönsége, akik minden évben kint vannak a koncerteken. Mellettük pedig az utóbbi két-három évben megjelent egy olyan, fiatalabbakból álló közönség is, akiket úgy tűnik, megfogott az etno és a folk. Rajtuk kívül persze mindenkit várunk, aki kedveli az igényes zenét, vagy esetleg ilyen muzsikára szeretne táncolni, hiszen mindkét este táncosokkal érkeznek az utolsó fellépők.

– Említette, hogy idén kevesebből gazdálkodnak. Kiknek köszönhető, hogy tizenhatodik alkalommal is sikerült Szolnokra hozni a műfaj jelentős képviselőit?

– A legnagyobb támogatónk ebben az évben is a város. Ugyanakkor nagyon sok olyan segítőnk van, akik kisebb összeggel vagy valami fontos szolgáltatással járulnak hozzá a fesztiválhoz. Például a Bolgár Kulturális Intézet a bolgár zenekar utazási költségeit fedezi, a Galéria étterem a fellépők ellátásáról gondoskodik, a Yász Médiától színpadot kapunk, az Amadeus Rádiótól pedig reklámot. Mindenki a maga módján próbál hozzájárulni ahhoz, hogy idén is színvonalas fesztivált rendezhessünk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Villámcsődület és gála

Villámcsődülettel, úgynevezett flash mobbal, filmvetítésekkel, bolhapiaccal, jelmezes fotózással, premierbérletért folyó játékkal és különleges gálaműsorral ünnepli a Szigligeti, hogy 100 éves a város kőszínháza. Bor Zoltán produkciós igazgatót kérdeztük.

Találkozni Kusturicával

Emir Kusturica nemcsak koncertet ad a szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál (ATAFF) zárónapján, de a Macska-jaj című filmjéért Arany Oroszlán-díjjal kitüntetett rendező október 15-én mesterkurzust is tart a Tisza moziban. Az ATAFF igazgatójával, Demeter Évával beszélgettünk.

A szolnoki csipke

A szolnoki csipkének olyan értéke volt a két világháború között, hogy a stafírung rangját is emelte, ha volt benne ilyen, Stefi csipkésnek nevezett lepedő. A háború után aztán kikopott a köztudatból, de szerencsére néhány éve újra készül szolnoki csipke. Sziráki Éva csipkekészítővel beszélgettünk.

Kicsi, de aktív: Szolnoki ZöldErő

Eddigi legnagyobb kihívására készül az év elején alakult és már több szolnoki területet megtisztító Szolnoki ZöldErő csoport. A helikopteres körforgalomtól a sportreptérig szeretnék megtisztítani a kerékpárút és a gát környékét. A csoport egyik tagjával, Siklós Viktorral beszélgettünk.