Bevallom, pacifista vagyok, ám a katonazenét és a klasszikus katonai zenekarokat nagyon szeretem. A hangzás, a hangszerek, a repertoár és a rendezettség okán. Ezért is várom minden évben a Szolnoki Regionális Katonazenekari Fesztivált, amikor a Kossuth téren masíroznak, egyhelyben állnak vagy éppen bohóckodva táncolnak a honvédség még megmaradt helyőrségi zenekarai.
Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ez egyfajta kárpótlás is a szolnokiaknak, akik évközben sokszor tűrik megadással a fejük fölött köröző helikoptereket, vagy éppen az elhúzó Gripeneket. Másrészt az is rendszeresen eszembe jut, hogy anyagilag jól ellátott hadseregünk talán egyetlen világszínvonalú haderőnemét láthatjuk ilyenkor. Azokat a katonákat, akikről ráadásul nem a fegyverropogás és a félelem, hanem a mosoly juthat eszünkbe.
Tavaly még négy zenekar szórakoztatta a szolnoki közönséget, idén viszont már csak három. Remélem, nem a zenekaroknál kezdték a haderőreform újabb nekibuzdulását, csupán arról van szó, hogy a negyedik csapatnak szeptemberre elfogyott a túlóra- vagy a benzinpénze. A csökkenő létszámot látva pedig, szívem szerint, azt is idetűzném, hogy el a kezekkel a katonazenekaroktól, mert ők az egyetlenek, akik miatt hajlandó vagyok az adómból a honvédségre áldozni. (Ez persze csak részben igaz. Van még olyan része a honvédségnek, akikre nem sajnálom a pénzt.)
A dísztribünön is mintha kevesebben ültek volna. Persze, nem választási év van, nincs szolnoki kötődésű nagyember a minisztériumban se. És az is lehet, hogy a haderőreform végre elérte a tiszti kart, és mára tényleg belőlük van kevesebb.
Azt azonban kifejezetten sajnálom, hogy a korábbiaknál jóval kisebb volt a nézősereg. Tavaly például elő nem fordulhatott, hogy szinte bárhol a zenekaroknak fenntartott terület szélére állhatok, vagy a Kossuth tér hűvös oldalában üres székeket találhattam volna műsor közben. Igaz, nehezen tudom megérteni, hogy a szolnoki katonazenekari fesztivál, miért csak a szolnoki közönséget célozza meg. Forgatok néhány – nem Szolnokon megjelenő – lapot, de vagy elkerülte a figyelmemet, vagy tényleg nem tudunk bekerülni a dödölle, lekvár, bogyó és egyéb fesztiválok közé. Pedig egy katonaváros mi mással csábíthatna turistákat, mint a civileknek szóló, látványos katonai eseményekkel.
Még akkor se bánnám, ha ezzel megpróbálkozna a város vagy a honvédség, ha netán a következő évben be se férnék a Kossuth térre.
