2025.12.1. (hétfő)

18. hely

18. hely

Dátum:

Idén beneveztünk a HVG kiadója által meghirdetett Goldenblog versenybe, a Helyi.Érték kategóriába. Bár a zsűri nem válogatott be minket az első tízbe, azért a közönségtől kapott 18. helynek is örülünk.

Tavaly lemaradtunk a Goldenblog versenyről, így idén nem lehetett kétséges, hogy benevezünk. A kilenc kategóriából a Helyi.Érték-et választottuk, és a nevezőket látva úgy tűnik, más városi blogok is inkább ebben a számban indultak, sem mint hírblog vagy egyéb kategóriában.

A Helyi.Érték kategóriába 104 blogot neveztek. Minden kategóriában a zsűri is kiválasztotta a neki legszimpatikusabb hármat, illetve a közönség, az olvasók is szavazhattak a nekik tetszőre (csak egyre lehetett). A zsűritől nem kaptunk méltatást, egy világjáró blogja és két fővárossal foglalkozó blog került a legjobb három közé. A döntést tiszteletben tartva, mivel szubjektív élményportál vagyunk, azért megjegyezzük: tartalmi sokszínűségünk okán nincs szégyenkezni valónk a két pesti oldallal szemben. Sőt! De persze nehéz olyan oldalakról dönteni, amelyek csak azoknak érdekesek, akikről szól. Pesten Pest az érdekes.

A Helyi.Érték kategóriába nevezett 104 blog között a 18-dikak lettünk a közönségszavazatok alapján, igaz alig tized annyi szavazatot szereztünk, mint a győztes fővárosi blog. Annak a hetven olvasónak kifejezetten köszönjük, akik a facebook profiljukon keresztül szavaztak ránk. A bennünket megelőző békéscsabai és temesvári helyi blogos kollégáknak pedig gratulálunk.

Nem a győzelem, hanem a részvétel volt a fontos. Ennyivel is több információnk van arról, hogy mások mit gondolnak rólunk.

A blogSzolnok írása folytatódik tovább.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Galambok vs. szolnokiak

Megoldhatatlan probléma? Ne beszéljünk róla? Aki szóbahozza, oldja is meg? Máshol és nálunk? Mindenről a politika jut eszünkbe? A galambürülék szolnoki helyzetét vetettem fel, amire sokan reagáltak.

Változunk

A Levéltár rovatot ezúttal a "gépház" üzenőfalának használom, ahol beszámolhatok, az elkövetkező napokban milyen változásokat tervezek a blogSzolnok-on. Lesznek új rovatok, és lesz, ami megszűnik.

Eltávolítva

A vitának az is egy formája, hogy egy Facebook oldalról pár nap után eltávolítják a blogSzolnok bejegyzését. Miként a felvetett probléma miatti online dühöngés és a józan véleménynyilvánítás is.

Alkotók hozzászólásai

Az Album rovatban jelent meg nemrég két szolnoki fotó. Az egyiket Kardos Tamás, a másikat Kádár József készítette, és ha áttételesen is, de mindketten hozzászóltak a képeikhez.