2025.12.1. (hétfő)

500 bográcsot várnak

500 bográcsot várnak

Dátum:

Akár ötszáz bogrács alatt is ropoghat a tűz a hétvégén, a Tiszaligetben, a XIII. Szolnoki Gulyásfesztiválon. A világ 15 országából várnak vendégeket, de az indulók 60%-a szolnoki vagy környékbeli lesz. Csányi Sándort, a szervező Magyar Gulyás Gasztro-Turisztikai Egyesület elnökét kérdeztük.

– Hány csapatra számítanak a hétvégén?

– Megmondom őszintén, kicsit féltünk a gazdasági válság hatásaitól, hogy az embereknek és a cégeknek is kevesebb a pénzük, ezért idén esetleg kihagyják a fesztivált. De úgy tűnik, a Gulyásfesztivál van olyan jó, hogy ne mondjon le róla senki. Néhány nappal a kezdés előtt már több mint 450 jelentkező csapatot regisztráltunk, de úgy érzem, szombaton akár ötszáz bográcsban is készülhet gulyás.

– Tavaly több határon túli és külföldi vendége is volt a fesztiválnak. Idén, honnan számítanak indulókra?

– A Szolnoki Gulyásfesztivál mára Kárpát-medencei főzőverseny lett, több csapat is érkezik a határon túli területekről. Jönnek a kárpátaljai Mezőcsegéről, az erdélyi Érmihályfalváról, a felvidéki Vágfarkasdról, de még Burgenlandból is várunk magyarokat. Rajtuk kívül belga, lengyel, angol és francia indulókra is biztosan számíthatunk. Azt nagyon bánom, hogy a chicago-i gulyásfesztivál idén még mindig nem képviselteti magát Szolnokon, de ami késik, az nem múlik.

– Mennyire érzik magukénak a szolnokiak a fesztivált? Milyen arányban lesznek szolnoki csapatok?

– A gulyásfesztivál azért tudott nemzetközivé válni, mert a Szolnokiak a kezdetektől magukénak érzik, és nagyon sokan részt vesznek rajta. Úgy számoljuk, hogy az indulók legalább hatvan százaléka szolnoki, vagy valamelyik közeli településen élő lesz.

– Elférnek még a Ligetben, vagy lassan kinövik?

– Gondolkodtunk rajta, hogy legalább az ifjúsági főzőversenyt áthozzuk a Tisza másik oldalára, de végül úgy döntöttünk, ragaszkodunk a tizenkét évvel ezelőtt választott helyszínhez. A közel 500 bogrács a korábbiaknál nagyobb helyet igényel, úgyhogy idén már az egykori kemping területét is el kell foglalnunk. De hát kell is a hely, hiszen csak a csapatok 4-5 ezer embert jelentenek, amihez jó idő esetén még akár több tízezer látogatót is hozzá kell számolnunk. Az, hogy van érdeklődés a fesztivál iránt, egyébként abból is le tudjuk mérni, hogy a kirakódók, a vásározók mennyire szeretnének megjelenni. Nem lehet okunk a panaszra.

– Változik-e valami amiatt, hogy az idei fesztivál már két hídon keresztül közelíthető meg?

– A Liget berendezése a korábbiakhoz hasonló lesz. Az új híd annyi könnyebbséget jelent, hogy kicsit szétválik a gyalogos és az autós forgalom, és talán kisebb lesz a forgalom a régi lehajtónál.

– Nemcsak szombaton, amikor fellép például a Balkán Fanatik, de szinte három napon keresztül kínálnak színes programokat. Lesznek-e újdonságok?

– Az ötleteknek és az újdonságoknak csak a pénzügyi lehetőségek szabnak határt. Reméljük, hogy igazi siker lesz az Országtánc, amit a gulyásfesztiválhoz kapcsolódóan, előző nap délután rendezünk a Kossuth téren. Ez nemcsak egy rekordkísérlet akar lenni, hanem tényleg azt szeretnénk, hogy az ország együtt táncoljon. Ezért is érkeznek már pénteken a határon túli csapatok, és ezért is győzködünk minden indulót, hogy már ezen a programon is vegyen részt. Péntek délután fél öttől hitelesítik a táncosok számát, és reméljük, ezzel egy újabb, Szolnokot hirdető hagyomány születik.

– Visszatérve a szombati naphoz. Aki egyik induló csapatnak sem tagja, az is ehet gulyás szeptember 10-én a Tiszaligetben?

– Szerintem nem lesz olyan, akinek ne főzne legalább egy ismerőse a Ligetben. Ám, ha valakinek mégsem jutna, akkor az keresse meg azt az 500 literes bográcsot a rendezvény közepén, ahol magam felügyelem majd a főzést, hogy valódi gulyást ehessen mindenki, aki erre vágyik.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Bringára a Föld Napján!

A Föld Napján ismét kerékpáros felvonulásra invitálják a szolnokiakat a helyi bringás és civil szervezetek. A menet vasárnap délután háromkor indul a Kossuth térről. Aki korábban érkezik, az a városi kerékpárút-hálózat fejlesztéséről is hallhat információkat. Szabovik Zoltán szervezőt kérdeztük.

Szolnok szép, csak

Huszonöt szolnoki témájú festményét mutatja be Osman Sari "A város, ahol élek" című kiállításán, az ANKK Agóra Tabák Galériájában. Az isztambuli születésű, de lassan három évtizede köztünk élő festőművésszel a május 7-ig látogatható tárlat apropóján Szolnok szépségeiről is beszélgettünk.

Két szezon között

Nem csak nyári és téli idényről beszélhetünk a tiszaligeti fürdő esetében, hanem arról az átmeneti periódusról is, amelyikben éppen most van Szolnok egyetlen strandja. Pünkösdre azonban minden működni fog, ígéri Magyarné Bede Marianna, az üzemeltető VCSM műszaki igazgatója.

Lavina indul!

Legalább másfélezer nézőt várnak január 7-én, szombaton este a Tiszaligeti Sportcsarnokba, a Magyar Állami Népi Együttes és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Magyar Tánckoncert című nagyszabású produkciójára. Patkós Imrével, a szolnoki együttes szakmai vezetőjével beszélgettünk.