A belvárosok üzletek és vendéglátóhelyek nélkül nemcsak szellemvárosokká válnak, hanem óhatatlanul pusztulásnak és leépülésnek is indulnak. Hiába a díszburkolat, a szökőkút, a tágas parkoló, ha nincs, ami oda vonzza az embereket. Először csak egy üzlet zár be, majd mivel csökken a környéken a potenciális vásárlók száma, bezár a következő, majd a harmadik is, és elindul egy veszélyes spirál. Ha nincsenek vásárlók, nem érdemes az üzlethelyiségekre költeni, lassan elértéktelenednek a boltok, pusztulni kezdenek a házak, menekülnek az irodák, megszűnik a városmag természetes megújuló képessége. Tessék megnézni a fővárosi Rákóczi utat, vagy tessék körülnézni a szolnoki Szapáry utca egy részén, az Árkád környékén, vagy éppen az önmagára találni képtelen Kossuth téren!
Szegény embert könnyen megszerezhető pénzzel kecsegtetni olyan, mint az éhezőt hirtelen bőséges lakomával traktálni. Életveszélyes. A bő évtizede megjelenő szupermarketektől és bevásárlóközpontoktól szinte a semmiért érkező bevételek besöprésekor mintha senki sem gondolt volna a belvárosi üzletekre, a régi szolnoki kiskereskedőkre. Vagy, ha mégis, akkor a piac törvényeire, a megváltozó vásárlói szokásokra hivatkozva félre lehetett tenni az aggodalmakat. Ez adta meg a második kegyelemdöfést a belvárosnak.
Mert legyünk őszinték, Szolnok belvárosának kihalásához már csak hozzátenni tudtak a megjelenő multik. Az első döfés a rendszerváltás körüli vadkapitalizmustól érkezett, amikor éppen az volt a szempont, hogy hossz távú gondolkodás nélkül magánosítsunk mindent. Az esetleges aggodalmakat, lelkiismeret furdalást pedig el lehetett hessegetni a magántulajdon szentségéről mantrázott sablonokkal. És lassan két évtizede tesz úgy a város, mintha semmi köze nem lenne a közpénzből milliárdokért felújított terek környékén lévő, magántulajdonú üzletekhez. Holott ez minimum önmagunk becsapása.
Sokszor szembesülök azzal, hogy egy ötletemről kiderül, mások már rég kitalálták. Évek óta hangoztatom, hogy a belvárosban hosszú ideje üresen álló üzlethelyiségek tulajdonosait büntetőadóval kellene rákényszeríteni a magas bérleti díjak csökkentésére. Mert az nem állapot, hogy például a milliárdokért megszépült Kossuth téren még mindig jobban megéri zárva tartani egy üzlethelyiséget, mint alacsonyabb áron kiadni. Ördögtől való ötletem tőlünk nyugatabbra már működik. Ugyanis ott a városvezetők már rájöttek, hogy egy-két ember kapzsisága nem teheti tönkre tucatnyi kereskedő megélhetését, és nem csökkentheti a város adóbevételét. Persze lehet, hogy az ilyen büntetőadókhoz politikai bátorság vagy éppen fedhetetlenség is kell.
A Szapáry utca végén elindult valami. A Nosztalgia Kávéház mellett különleges pékség, kicsit lentebb igényes ruhabolt nyílt, odébb az egyik legszebb belső terű optika működik. Ugyan még kitörik a bokánk a járdán, de talán mások is felfedezik maguknak a Szapáryt, ami Szolnok bevásárló utcája, korzója lehetne. Főleg, ha felismerné a város, hogy ehhez hathatós segítséget kell nyújtania. Bár a Kossuth tér, az Árkád és az egykori Sztár üzlethelyiségeinek hányatott sorsát nézve azt kell gondolnom, hogy a felismerésig sem sikerül eljutni. Mintha azt várnánk, hogy majd Pesten, a parlament mindent megold helyettünk.
Ebben hinni azonban felér a belvárosnak adott harmadik kegyelemdöféssel.
