A legelső garázssorok – azaz a szorosan egymás mellé épített, a lakóházaktól elkülönül, önálló telken álló, fedett, zárható gépkocsi tárolók – a hatvanas évek végén jelentek meg a magyar városokban és a városiasodó falvakban. Reneszánszukat a hetvenes években, a nagy lakótelep építésekkel párhuzamosan élték. Szolnokon talán a Széchenyi lakótelepen épült ilyen utoljára, valamikor a nyolcvanas évek végén. Eleinte – mint például a Városmajor úti lakótelepen – téglából épültek, majd a házgyári kapacitások részleges felszabadulásával megjelentek az egybe kiöntött betongarázsok is. Emlékeim szerint, a nyolcvanas évek elején kifejezetten irigyelt ember volt az a Széchenyi lakótelepen, akinek sikerült a közeli garázssoron helyet szereznie a járgányának. Nála talán csak az volt a nagyobb király, aki soron kívül kapott autót a Merkúrtól.
Az átlag magyar embernek az ötvenes években nem lehetett saját tulajdonú személyautója, így garázsra se nagyon volt igénye. Az ötvenes évek végén nyílt lehetőség először arra, hogy bárki, akinek van rá pénze, autót vásárolhasson. A hatvanas évek elején megjelentek a magyar utakon a gömbölyű Wartburgok, a P70-esek, majd az 500-as Trabantok, az első Moszkvicsok, Skodák, sőt már a lengyelek Warszawái is. Az igazi áttörést azonban a hetvenes évek eleje hozta, amikor tényleg egyre több család gondolkodhatott el azon, hogy ha már tető van a feje felett, sőt tévé is villog a nagyszobában, akkor talán egy autó is beleférne. És bár sorra jelentek meg a Merkúr kínálatában az olyan új típusok, mint a Polski, a Zsiguli-Lada, a Dacia, és Zastava, ekkorra az igények messze meghaladták a kínálatot, azaz éveket kellett várni az új autóra. Részben ezzel is volt magyarázható, hogy aki autóhoz jutott, az igyekezett minél jobban vigyázni rá. Tehát mind többen szerettek volna garázstulajdonosok is lenni.
Mivel az épülő szocializmus éveiben nagyon sok családnak az újonnan épülő, és a városképeket alapjaiban átszabó lakótelepek teremtettek új otthont, világos, hogy a féltett személyautók többségét is ezeken a helyeken kellett elhelyezni. Kezdetben elegendőnek bizonyultak a házak köré épülő parkolók, ám az alkatrészhiányra is visszavezethető kisebb-nagyobb károkozások miatt mind többen szerették volna zárt helyen tudni a család szeme fényét. Mondhatjuk, erre a jogos társadalmi igényre volt a válasz a garázssor.
Szolnokon járva a legváratlanabb helyeken találkozhatunk ilyen építményekkel. Jellemzőjük, hogy általában a többlakásos társasházak közelében húzták fel őket, bár van néhány – például a Sütő utca végén vagy a Széchenyire vezető aluljárónál -, ami cáfolja ezt a feltevést. Minden bizonnyal az első körben épült garázssorok sajátossága, hogy a háztömbökkel azonos telken, azaz kerítésen belül vannak, mint például a Szigligeti utcában vagy a már említett Városmajor utcában. A később épített garázssorok közül viszont jó néhány olyan, amelyeket mintha a házak között kimaradt területen, ad hoc jelleggel – például a buszpályaudvar vagy az egykori Sport bolt háta mögött – húztak volna fel. Bizonyítani nem tudom, de a házak korából úgy tűnik, a hetvenes évek közepétől már tervszerűen jelölték ki a garázssorok helyét, így épülhetett meg a város leghosszabb ilyen sora a Jósika út mögött. Számomra a legnagyobb talányok a például a Csokonai utcából nyíló, önálló udvarokban sorakozó garázssorok, amelyeknek kialakulására nem tudok magyarázattal szolgálni.
A garázssorok többsége telekkönyvileg egyetlen telken áll, azaz osztatlan közös tulajdonban vannak. Néhol a lakásszövetkezetekhez hasonló garázsszövetkezetek tömörítik a tulajdonosokat, ám sok helyen magányosan küzd 8-10 tulajdonos a közös fedél alatt. Ebből következik, hogy ezek a garázssorok szinte örökéletűek lesznek, hiszen nincs az az ügy, aminek a mentén közös akaratot lehetne kicsikarni a tulajdonosoktól. Így például tudomásul kell vennünk, hogy az egyébként viszonylag drága belvárosi utcákban, szedett-vedett garázsok sorakoznak.
Van azonban ezeknek a garázssoroknak még egy jellegzetessége, ami nemcsak Szolnokra jellemző. A sajátos szubkultúra, ami annál erősebb, minél régebben áll a sor, és minél kisebb volt a tulajdonosi fluktuáció. Az elmúlt hetekben találkoztam a nyitott garázskapuban tárcsán sütögető baráti társasággal éppúgy, mint apróbb javításokat vállaló műhellyel, feltételezhető bögrecsárdával, elképesztően rumlis raktárral, vagy éppen csempézett, elegáns gépkocsitárolóval.
A CIKK ELŐSZÖR 2011. OKTÓBER 11-ÉN JELENT MEG A BLOGSZOLNOKON.
