A Speyer-i Technikai Múzeum húsz éve nyitotta meg a kapuit. A Szolnoki Repülőmúzeum ennél jóval idősebb gyűjtemény, igaz, talán nincs még két évtizede, hogy a nagyközönség is szabadon látogathatja. Speyer-ben büszkék arra, hogy hatvan légi jármű van a birtokukban, amivel azért Szolnok simán felveheti a versenyt. Igaz, Speyerben a hatvan repülőből legalább húszba be is lehet szállni – Szolnokon egybe -, ráadásul a német múzeumban a repülőkön kívül is van mit nézni. Az év 365 napján!
Persze, nehezen hasonlítható össze a szolnoki gyűjtemény egy olyan múzeummal, amelyik jó értelemben vett üzleti alapon akar szórakoztatni, és a lehető legtöbb járművet megmutatni. És amire láthatóan bőven van vevő. Nem lepődnék meg, ha a Boeing 747-es alatt lévő múzeum több látogatót vonzana minden évben, mint az egyébként különlegesen szép, középkori dóm a város közepén.
Akit csak egy kicsit is megcsapott bármilyen technika szele, érdeklik a gépek, szeret megdöbbeni az ember alkotta szerkezetek méretein, és jó sorsa Németország nyugati végébe – a francia határ közelébe – veti, nem hagyhatja ki ezt a gyűjteményt. Bennünket a bejárható Boeing ígérete csalt oda, és tényleg nem csalódtunk.
A hatalmas oszlopokra szerelt, hátra és oldalra is megdöntött Jumbo ugyanis feledhetetlen élmény. A gép minden pontja, a csomagtértől, a púpban lévő első osztályon át, a szárnyig bejárható. A gép megdöntött helyzete, valamint amiatt, hogy az épületek fölé emelték, az az érzése lehet a benne járónak, hogy valóban repül. És nem ez a múzeum legnagyobb attrakciója.
Nehezen tudom eldönteni, hogy az oroszok soha fel nem lőtt Burán űrrepülőgépe, a dupla légcsavaros AN-22-es teherszállítógép vagy a rettentő szűk német tengeralattjáró varázsolt el jobban. A Burán vezetőfülkéje mögött, a hatalmas rakodótérben a hideg rázott, az AN-22-es buszok befogadására képes rakodóterében a méretek döbbentettek meg, a tengeralattjáróban pedig szimplán klausztrofóbiám lett a torpedóvetők melletti ágyon kuporogva. És akkor még nem említettem a tűzoltóautók, személyautók, vonatok és mindenféle technikai eszközök sokaságát, amelyeket egyetlen nap alatt meg se lehet nézni. Vagy éppen a szolnoki múzeumból ismerős AN-24-est, ami ugyancsak a levegőben áll, amibe szintén be lehet menni, hogy aztán a gép belsejében Erich Honecker elvtárs Csajkáját csodálhassuk meg. De említhetném az eredeti kínai gőzmozdonyt, a Sztalinec típusú lánctalpas traktort, az életnagyságú űrállomásmodulokat, vagy éppen a szovjet-orosz űrkutatást bemutató iszonyatosan gazdag gyűjteményt. Ahol természetesen a mi Farkas Bercink képe is kint van, mert úgy tűnik, a németek nem szégyellnek ezen semmit, pláne, hogy a volt szovjet szerkezetek a gyűjtemény kiemelten fontos darabjai.
A legalább húsz méter magasba emelt Boeing szárnyáról lenézve nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy egy ilyen, turisták tízezreit vonzó attrakció alapjai évtizedek óta megvannak Szolnokon is. Vessenek meg érte, de a speyeri múzeum gyűjteményét felülről szemlélve azon járt az eszem, hogy csak elhatározás, közös akarat és kitartás kellene, és tíz éven belül többen élhetnének Szolnokon a turizmusból, mint a vasúti kocsik összeszereléséből.
