2025.08.27. (szerda)

Isler nélkül is jó

Isler nélkül is jó

Dátum:

A kiállítás címe költői, ami a megnyitó beszéd alapján nem meglepő. Sőt, ha abból indulunk ki, hogy a Habos isler és sarokház sokkal több embert vonzhat, mintha a Szapáry utca története, vagy a Jeles mesterek Szolnokon címet adja az új kiállításának a múzeum, akkor csak dicsérni lehet a választást.

Ritkán hallani olyan remekbe szabott és szórakoztató megnyitóbeszédet, mint amilyennel november 9-én Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója ajándékozta meg a Habos isler és sarokház című kiállítás első vendégeit. Személyes volt, a múltra emlékezett, ugyanakkor pillanatok alatt vont párhuzamokat a mával, és olyan játszi könnyedséggel használta a mai szlenget és a száz évvel ezelőtti nyelvezetet, hogy bármelyik irodalmi lap szerkesztője megnyalná a klaviatúráját az elhangzottak láttán. Tegyük persze hozzá, az előadásmód sokban gazdagította azt a beszédet, ami mint egy zenei nyitány ágyazott meg a fő műnek, az új időszaki kiállításnak.

A Habos isler és a sarokház című kiállításnak csak áttételesen van köze ehhez a két cukrászipari remekműhöz. Csupán annyiban, hogy a tárlat gerincét Szolnok legendás cukrászdájának, a Szapáry utcában 100 éve álló Kádár, mai nevén Tünde története adja. Mondhatnánk, ez van a középpontban, hiszen két oldalt feltűnik a nem kevésbé híres Szigethy Henrik fotós alakja épp úgy, mint a város egykori korzójának könyvkereskedője, egy hatvanas évek belő lakás enteriőrje, vagy éppen egy szolnoki hirdetőoszlop 1990-ből. Pontosan úgy, hogy az örök Kádár körül fordult a világ.

Kicsit sajnálom, hogy a kiállítás rendezői leginkább csak egy évszázad különböző pillanatainak a hangulatát, és a Kádár család élettörténetét akarták megmutatni. Mert bizony néhány tárgy láttán, felirat hiányában elbizonytalanodtam, hogy az vajon mi is lehetett. És nem lehet jövő februárig minden látogatónak olyan szerencséje, mint nekem a megnyitó órájában, hogy az idősebb hölgyek beszélgetését kihallgatva megtudhatom egy üvegedényről, az bizony egy régi kávéfőző, vagy a bábun lévő kabátról, hogy az a lódenkabát.

Bár nem tudtam meg, hogy a habos islert – ezt a szolnoki különlegességet, amit már tőlünk húsz kilométerre sem ismernek – ki és mikor készítette először, nem távoztam csalódottan a múzeumból. Mert lehet, hogy ez a kiállítás nem fog tömegeket vonzani a város vagy a megye határain túlról, hiszen annyira szolnoki, mégis azt kell mondanom: az utóbbi évek egyik legjobb időszaki tárlata a múzeumban. Amit csak ajánlani tudok mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel ennek a városnak a múltja, és esetleg van kedve elmerülni az elmúlt száz év hangulatában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Az Agóra falai

Ahogy már nem emlékszünk a vízügyi székház építésének bonyodalmaira, néhány év múlva ugyanígy senki nem fogja felhánytorgatni az Agóra létrejöttének körülményeit. Gárdonyi Az egri csillagokban viszont írt egy gondolatot, amit sokszor fogunk használni az Agóra miatt is.

Közelmúltunk krónikása

Nem tudtam, hogy Hruscsov járt Szolnokon. A Fehérház előtti egykori aluljáróról se gondoltam, hogy a hatvanas évek végén már létezett. És az Antal Imre vezette szolnoki szépségkirálynő választás sem volt meg eddig. Szerencse, hogy a közelmúlt krónikásánál, Nagy Zsoltnál, mindig volt fényképezőgép.

Boldogságért játszani

Játsszunk egy jót, legyünk boldogok! Szerintem erről szól Taika Waititi Győztes gól című filmje, és messze nem a nemváltoztatásról. És ez az a szemlélet, ami miatt nem kitiltani, hanem vinni kellene rá a gyerekeket. Mert nekik még lehet esélyük, hogy megváltoztassák ezt az országot.

Felesleges erőszak

Az ősz egyik biztos jele, hogy megjelennek a mozikban az új magyar filmek. A Tisza moziban a hétvégén kezdték játszani a Nyomozóval nevet szerzett Gigor Attila új alkotását. Nem rossz film a Kút, inkább fogalmazzunk úgy, meglehetősen szűk közönség igényét elégít ki.