2025.12.1. (hétfő)

Hesna és Vastag Csaba

Hesna és Vastag Csaba

Dátum:

Al Ghaoui Hesna, Vastag Csaba, Rigó József, a VDT leköszönő elnöke és egy tánctanár - többek között velük olvasható interjú a SzolnokIFIrkász novemberi számában. Mindezek mellett a szalagavatókról, a diákok mobilozási szokásairól és a falmászásról is szó van a városi diáklapban.

A háborúk földjére Szolnokról

Az utóbbi időben, legtöbbször Líbiából láttuk tudósítani Al Ghaoui Hesnát, a Magyar Televízió riporterét. A fiatal újságírónő egykor a Varga Katalin Gimnázium diákja volt, és az Ifirkász Klub vendégeként nemrég ismét Szolnokon járt. (Részlet az interjúból)

– Salgótarjánban volt kisgyerek, mégis a szolnoki Vargát választotta. Miért?

– Ennek nagyon egyszerű oka volt. A középiskolás éveim alatt minél jobban szerettem volna megtanulni angolul, és a Vargáról azt hallottam, hogy ebben a tekintetben kiemelkedő. A szüleimmel eljöttünk Szolnokra megnézni az iskolát, és rögtön beleszerettem a városba, és Varga hangulatába is…

– A Varga beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

Egy külön kis világ volt. Nagyon szerettem. Jó tanáraink voltak. Néha talán túl komolyan is vettem, hogy megfeleljek, hogy jó jegyeim legyenek. Hajlamos voltam túl stresszelni mindent, de így visszatekintve örülök, hogy magasak voltak a követelmények. Biztos vagyok benne, hogy a felét sem érhettem volna el annak, ami eddig sikerült, ha nincs ez a rendszer, és nem ilyenek a tanáraim. A Vargának köszönhetően nyertem egy amerikai ösztöndíjat is, így 16 évesen ott tanulhattam egy magániskolában, ami szintén nagyon sokat adott. A gimi után Budapesten tanultam, de a fővárosnak már soha nem volt olyan a hangulata, mint Szolnoknak, ahol nagyon jó baráti köröm is kialakult. Volt két barátnőm, akikkel három boszorkányként emlegettek bennünket. A középiskolás évek azért is fontosak, mert az embert egy életre meghatározzák azok a barátságok, amiket fiatalon köt.

– Mennyit változott azóta a város?

– Nagyon sokat. Gyönyörűen kiépült a belváros és sokkal zöldebb is lett Szolnok. Középiskolásként is szerettem, mert élhető volt egy diák számára. Sokszor kimentünk a Tisza partra sétálni, vagy éppen a gáton ültünk és beszélgettünk…

 

Az igazi munka most kezdődik

Ismét Szolnokon járt Vastag Csaba, a 2010-es X-Faktor győztese. A Pelikán Bevásárlóközpontban tartott legutóbbi, remek hangulatú koncertje után beszélgettünk a kissé fáradt énekessel. (Részlet az interjúból)

– Gyermekkorodban mi volt az álmod?

– Egyszer láttam a Queen zenekarnak a The Miracle című videoklipjét, amelyben a Queen tagjait gyerekek játszották el egy nagy színpadon, előttük pedig őrjöngött a közönség. Akkor gondoltam rá először, hogy én is ezt szeretném csinálni. Lehettem talán 8 éves. Persze gyerekként én is nagyon sok minden szerettem volna lenni, rendőrtől kezdve az orvosig, de nekem valahogy mindig ott volt a zene is. Sokáig versenyszerűen táncoltam, és közben sokszor az járt a fejemben, hogy de jó lenne, ha nem én táncolnék mások zenéjére, hanem ők az enyémre. Az első zenekarom 14 éves koromban alakult, és mivel a bandában mindenki tanult valamilyen hangszeren, kivéve engem, azt mondták, legyek én az énekes, mert kiabálni mindenki tud…

– Többször is voltál már Szolnokon. Milyen az itteni közönség?

– A közönség nagyon kedves. A mai koncerten is kiderült, hogy egy igazi összetartó, baráti társaság. Együtt énekeltünk, és nagyon tetszett, hogy az emberek mennyire felszabadultak voltak. Szerintem egy kimondottan jó bulit hoztunk össze.

– A kezeden egy érdekes karkötőt látok, mi ez?

– Egy villa. A fogadott apukámtól Mészáros Árpád Zsolt barátomtól kaptam, aki az Operett színház művésze. Ezt ő csinálta 6 éve, és azóta sem vettem le.

– Látszik, hogy nagyon fáradt vagy. Mennyit szoktál aludni?

– Három-négy órát. Az alvásnak nem sok értelmét látom, csak megy vele az idő, miközben semmit sem tudsz csinálni. Lefekvéskor általában azon gondolkodom, mikor lesz már reggel, hogy a többiek is felébredjenek és valamit csináljunk.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Törlesztések

A Kölcsönlakás az év legjobb magyar mozifilmje. De csak azért, mert idén még nem mutattak be másik magyar játékfilmet. Nincs kétségem afelől, hogy minden premier egyre lentebb taszítja majd Dobó Kata első filmjét a hazai gyártású mozik listáján. Mert csak a színészek mentik a menthetetlent.

Ki a bolond?

Hónapokkal a bemutató után ültem be az Egy bolond százat csinál című darab szolnoki előadására. Semmi egyebet nem akartam, csak egy kis péntek esti kikapcsolódást. A teltházas nézőtéren ezt meg is kaptam. Ennyi és nem több. De miért baj az, ha a színház erről is szól?

Kétes kasszasiker

A pártpolitika beszökött a filmszínházainkba, ám ennek örülhetnek a mozisok, mert az Elk*rtuk jegybevételei kárpótolják őket a pandémia utáni visszaesésért. A filmről, mint filmről is érdemes lenne beszélni, amire sajnos nem a vállalható színészi játékok és a képek miatt fogunk emlékezni.

Mintakönyv

De jó lenne, ha Szolnoknak is lenne egy Romsics Ignáca! Mert akkor esélyünk lenne például arra, hogy valaki szórakoztatóan, de érthetően elmeséli valaki a Szolnok környéki tanyavilág történetét. A nagyszerű történész Hetven év című önéletrajza messze túlmutat a személyes történeteken.