2025.08.27. (szerda)

Sóház úti show

Sóház úti show

Dátum:

Vagy nyertek a szocik, vagy mégis nekik lett igazuk. Avagy: az erősebb eb kívánsága érvényesült, netán egy mechanikus szerkezet hibamentes működtetése is komoly kihívást jelent Szolnokon. A Sóház úti show kapcsán keresem a lehetséges válaszokat.

Az önkormányzati választások idején a belvárosban fontos kérdésnek tűnt, hogy a Szapáry út és a Táncsics utca közötti Sóház út a forgalom elől elzárt, időlegesen elzárt vagy megnyitott legyen. Emlékeim szerint a helyi szocialisták inkább az utóbbi verziót, míg a győztes jobboldal az előbbi megoldásokat támogatta. És mivel a Fidesz szerzett többséget a közgyűlésben, a Verseghy gimi előtt lévő útzárak napközben eddig fel voltak emelve, azaz a Sóház utca mindkét irányból zsákutca volt. A részleges lezárásra kiegészítő táblák is figyelmeztettek, amit szép lassan az autósok megszokott, és ehhez igazították a közlekedésüket.

Bő egy hónapja azonban valami történt. A Szapáry és a Táncsics utcáknál ugyan kint maradtak az immár teljességgel értelmetlen zsákutca táblák, viszont az útelzárók mozgására utaló kiegészítő táblák eltűntek. Feltételezhetően nem ellopták őket, hanem utasításra lettek leszerelve. Az új helyzettel az elmúlt hetekben a szemfülesek már megbarátkoztak, és olykor komoly autóversenyt rendeznek a drága viacoloron. Az ügyetlenebbek viszont tartják magukat a régi rendhez, és elkerekedik a szemük, amikor Táncsics úton érkezve, fényes nappal eléjük vág valaki a gimi felől. Egy zsákutcából!

Értetlenül állok a változásokkal szemben, és csak feltételezéseim vannak okairól.

Előfordulhat, hogy Szolnokon mégis a szocik nyerték az önkormányzati választást, és az van, amit ők akarnak. Vagy nem a szocik nyerték a választást, viszont a városvezetés belátta, hogy olykor az ellenzéknek is igaza lehet.

Megeshet, hogy az aprózódással szaporodó szociknak ehhez sincs semmi közük, csupán olyan valaki erősödött meg a városházán, akinek – vagy ismerőseinek – ez az útzár kellemetlen volt. És mint a régi szocialista időkben, az egyenlők között is vannak egyenlőbbek, kiadatott tehát az utasítás a táblák leszerelésére. Ám mivel magunkat szembeköpni minden színekben kellemetlen, olyan igazi, magyaros félmegoldás született. A zsákutca tábla – mint az ilyen politizálás jelképe – a helyén maradt.

Amikor megértőbb vagyok a honi politikával szemben, akkor hajlamos vagyok azt gondolni, hogy csak az útelzáró szerkezet mechanikája romlott el, de annyira, hogy egyszerűbb volt a táblákat átvariálni, mint a javítást megoldani. Igaz, ilyenkor félelem is költözik belém, nehogy az állandóan elromló közlekedési lámpákra is az legyen a szolnoki válasz, hogy leszednek minden táblát az önkormányzati utak mellől.

Mondhatnánk, apróság. Pedig nem az. Egyrészt sok belvárosi lakó becsapva érezheti magát. Másrészt a Sóház utcai útzár szerves része a Kossuth tértől a Tiszáig terjedő, a Szapárytól a közúti hídig tartó zöld, gyalogos belváros koncepciójának. Aminek valakik, valamiért adtak egy nagy pofont. A következő lépés pedig akár az is lehet, hogy egyesek engedélyt kapnak a Kossuth téren való áthajtásra.

Vagy! Valaki erőt vesz magán, és visszaállítja a régi rendet a Sóház úton. De addig is a show folytatódik.

(A két fotó egy év különbséggel készült ugyanarról az oszlopról!)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Munkáskezek

Miközben pár éve még munkanélküliség volt, ma már betanított és segédmunkást se találnak a cégek? Biztos, hogy az elmúlt évtizedekben nem rontottunk el valamit, de nagyon? Lehet, hogy nemcsak a csodára, a központra, hanem olykor magunkra is támaszkodhatnánk?

Kívánjuk a sajtó szabadságát?

A 12 pont megjelenése után 173 évvel kívánjuk-e még a sajtó szabadságát? Egyáltalán szükségünk van-e még a sajtóra? És pláne a szabadságára. A magyar sajtószabadság korlátozása kicsit olyan, mint a magyar korrupció. Ha mi csináljuk, nem létezik, ha más, kiabálunk.

Rendhagyó emlékezés

Lehetne sokadszorra is pátosszal emlékezni március 15-ére, amit lassan 175 éve próbál kisajátítani a mindenkori hatalom. Miközben nem beszélünk arról, hogy az 1848-as hatalom hívei mit gondolhattak azokról a napokról. A felfordulásról, a fiatalokról. Pátosz helyett durva kitalációk.

Harminc éve kormányozunk

Harminc éve vasárnapra esett szeptember 30-a. A nap, amikor egy éven belül negyedszer járulhattunk a szavazóurnákhoz. A nap, amikor tulajdonképpen utolsó pillanataihoz ért egy éppen negyven évvel korábban felállított rendszer. Lehet nevetséges, de még tény: ön(magunkat) kormányozzuk.