2025.08.27. (szerda)

Majd Genfben Edukám!

Majd Genfben Edukám!

Dátum:

Kíváncsian várom, mikor hangzik el először valamelyik sikereket vizionáló politikusunk szájából a következő mondta: "Még szerencse, hogy az elmúlt évtizedekben a magyarok töredékének sikerült megtanulnia valamilyen európai nyelvet, ezért a többségnek esélye sincs külföldön munkát vállalni".

Mert lassan ez az utolsó esélyünk, hogy a szakképzett és diplomás emberek ne fogják a sátorfájukat, és költözzenek külföldre.

Az alig fél éve operált beteg kontroll miatt hívja a kórházat, azt az orvost keresi, aki vizsgálta, műtötte, mindent tud a betegségéről, és akivel abban maradtak, hogy néhány hónap múlva újra találkoznak. A kórházi osztály asszisztense tárgyszerűen közli, hogy a doktor úr Norvégiába költözött, keressen magának másik orvos, vagy röpke pár hónap múlvára tud esetleg időpontot adni.

A lassan két évtizede a szakmájában lévő rádióriporter, akinek a hangját a fél ország ismeri, és minden létező elismerést megkapott már, kiábrándulva a közmédia körüli cirkusz miatt, Londonba utazik egy régi ismerőséhez. Az ismerős éppen a brit főváros egyik kellemes negyedében nyit kávézót, ahol jól jön a mindig mosolygós, talpraesett hölgy segítsége. Nem keres többet felszolgálóként ott, mint itthon, de egyértelmű, mi zajlik körülötte és nem függ politikai pitiánerektől. Kint marad.

A két érettségiző osztályban érettségi tantárgyakat oktató tanárnő november közepén bejelenti, hogy december első napjaiban kilép. Évtizedeket töltött a katedrán, a kollégáival és a diákokkal se volt soha semmi gondja. Évek óta munkanélküli, diplomás férje azonban Ausztria másik végében kapott munkát. A két gyereke már évek óta külföldön dolgozik, miért maradjon? Tudja, hogy iszonyatos terhet akaszt a kollégái nyakába, de az itteni kilátástalanságnál egy fokkal jobb a kinti ismeretlen, de biztos.

Ahogy ez kiderül, a fiatal testnevelő is szólásra emelkedik. Januárban őt se várják. Már mindent pénzé tettek, a kisiskolás gyerekeket is felkészítették az új évvel rájuk köszöntő angliai életre. Két pedagógusi fizetésből, két gyerekkel kilátástalan a maradás.

És ez csak két hét négy története.

Persze, lehet háborogni, hogy hol a hazaszeretet, meg a mi pénzünkből tanultak, és egyébként is kik hagyják el először a süllyedő hajót. Meg lehet idézni a tizedest, akinek Gálfi Eduárd a genfi egyezményre próbált hivatkozni: ?Majd Genfben Edukám!?. És lehet ellenzéki, meg kormánypárti frázisokkal dagasztani a mocsarat, miközben nem másfél millió koldus tántorog ki Amerikába, mint száz éve, hanem a szürkeállomány. Akik nagyon fognak hiányozni – vagy már most hiányoznak – az oktatásból, az egészségügyből, a kutatásból, és még ki tudja, honnan.

Valami nagy-nagy asztalt kellene végre keresni, ami mellé le lehet ülni, gondolkodni. Mert ugye az angolok állva gondolkodnak, a németek ülve, mi meg mindig utána. És nagyon utána kezd lenni!

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Briliáns vagy kótyavetye?

"Ingyen átadni nem kell félnetek jó lesz" Az írásjeleket mindenki pártállása, hite és a rendelkezésére álló információk alapján helyezheti el ebben a mondatban a szolnoki Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. város általi megvásárlása majd az államnak történt ingyenes átadása kapcsán.

Nyertek az Ufók?

Tulajdonképpen arról akartam ezen a héten naplót írni, hogy ismét működik a Belvárosi Nagytemplom órája, amivel egy csipetnyi múltat sikerül átmenteni. Aztán az olvasottsági adatokat böngészve be kellett látnom, hogy az ilyesmi nem érdekeli a többséget.

Jogomban áll vs. önterápia

Mit érdemel az a bűnös - ha egyáltalán nevezhető így -, aki vasárnap délután kettőkor érzi szükségét, hogy a belvárosban flexeljen? Hogyan nevezhetjük a bolttulajdonost, akinek a riasztója hajnaltól reggelig próbálja felhívni magára a figyelmet? Nehéz az együttélés. Fel- és megoldhatatlan.

A Tündét, Szolnokot és magamat síratom

Ami a Tündével történt, az számomra kicsit olyan, mint amikor valaki a város legjobb éttermébe susogós melegítőben megy a vasárnapi családi ebédre. Mást gondolunk a világról. Nem állítom, hogy az a helyes, amit én. Ám ettől még sirathatom a Tündét, Szolnokot és magamat.