Hónapokkal, vagy talán egy évvel ezelőtt, valahogy leszoktunk a Kis Tiszáról. Tulajdonképpen nem volt a hellyel semmi bajunk, csak sorra nyíltak – vagy sorra fedeztük fel – a környéken a hangulatosabb éttermeket. És valahol a tudat alatt talán feltűnt, hogy az a régi Kis Tisza – amiről sokáig azt gondoltam, hogy a város megváltoztathatatlan, örök darabja – kicsit kopott, kicsit sötét, a régi személyzet távozásával pedig nekünk unalmas lett. Szóval, elfelejtettük, nálunk kiment a divatból, és ha a színház sarkán megállva azon gondolkodtunk, hol ebédeljünk, egy idő után fel se vetődött, hogy a Tisza-partra is mehetnénk.

De vannak véletlene, amelyek olykor jó döntéseket hoznak.

Egy hétköznap, viszonylag későn tudtunk ebédelni indulni, és nyilvánvaló volt, hogy az utóbbi hónapok megszokott helyein, kettő óra körül már nem találunk menüt, válogatni és várni pedig nem lett volna időnk. Ott álltunk a színház sarkán, hogy akkor mi legyen. Kis Tisza? Tettük fel a kérdést, majd bólintottunk, hogy ugyan régen jártunk arra, de nézzük meg, és adjunk neki egy új esélyt.

És belépve a Tisza-part felőli ajtón, leesett az állunk.

A Kis Tisza olyan változáson ment keresztül, amit nem lehet szó nélkül hagyni. A belső teret elsötétítő, a Tisza és a folyópart felé való kilátást – így visszagondolva, teljesen érthetetlenül – eltakaró ablaküvegeket átlátszóakra cserélték. A múlt század hatvanas éveit idéző, sötét térelválasztókat kidobták, és az egész helyiség egy hangulatos, bézsbe hajló festést kapott. Amitől nemcsak világosabb, de tágasabb is lett minden. Ehhez jönnek az új és kényelmes bútorok, az áthelyezett bárpult, és a Tisza Szálló túloldali homlokzatát felidéző, diszkrét falfestmény.

Nem tudom, hogy belsőépítész vagy csak a saját ízlés mozgatta a terveket, annyi azonban bizonyos, hogy a Liliomfi és a Honey nyomdokaiban járó belső tér jött létre. Olyan, ahol, ha már bent van az ember, jól érzi magát.

Azt persze nem tudhatom, hogy egy szakember a Tisza-part felől érkezve örömében vagy elképedésében sikít-e fel, mert a Tisza Szálló jelenlegi küllemétől ez a belső rettenetesen elüt. Viszont vendégként azt mondom, hogy a korábbi sötét-kopottnál jobban jártunk ezzel.

A konyhába nem láttunk be. Ami az asztalra került, az alapján viszont úgy tűnik, ott bent sok minden nem változott. Ez pedig a kellemes környezettel együtt elég ahhoz, hogy a több hónapos kihagyás után ismét be-benézzünk majd a Kis Tiszába.