2025.12.1. (hétfő)

Családok hálója

Családok hálója

Dátum:

"Anya és mama segített" - válaszolta Bozsik Dávid ifjú családfakutató az Aba-Novák Kulturális Központ igazgatójának, amikor a díjátadón arról kérdezte a fiatalembert, ki segített a család múltjának a felderítésében. Másoknak az egész család, vagy éppen a település plébánosai nyújtottak támogatást.

Az Aba-Novák Kulturális Központban (ANKK) idén márciusban indult a családfakutató klub, ahol elsősorban az idősebb generáció képviselteti magát. Az általános- és középiskolásoknak kiírt családfakutató pályázatot éppen ezért az motiválta, hogy a fiatalabb korosztályokat is „megfertőzzék”. Illetve – mint az intézmény vezetője, Molnár Lajos Milán fogalmazott ? kiderüljön: a számítógépek és közösségi oldalak mellől elcsábíthatóak-e egy ilyen ötlettel, játékkal a gyerekek.

– Nem azt akartuk, hogy nemesi kutyabőröket vagy királyi vérvonalakat fedezzenek fel – mondta a december 20-i díjátadón az ANKK igazgatója. – Inkább azt szerettük volna, hogy számukra is derüljön ki, ez az ország, ez a nép a családok hálójából épül fel. És tudnunk kell, hogy honnan jöttünk, kik az őseink. Ezért nem is versenyt, inkább játékot hirdettünk, amiben arra kértük a gyerekeket, hogy legalább öt mélységig, ősig kutassák fel a családi gyökereket.

A kora ősszel meghirdetett pályázatra 44 családfa érkezett, és mint Kormos Helga, a projekt koordinátora elmondta, volt olyan diák, aki kilenc-tíz korábbi generációt kutatott fel. Ez azt jelenti, hogy a pályázó a szépmamája szépszüleit is ki tudta deríteni. Ennél talán csak az a meglepőbb, hogy a legfiatalabb pályázó 2004-ben született.

A pályamunkákat egyébként az Országos Levéltár munkatársának segítségével bírálták el, és a legjobbak jutalma saját családfájuk különleges, keretezett változatának az elkészítése volt. Különdíjakat pedig azok az indulók kaptak, akik nemcsak kutattak, de családjuk gyökereit különleges módon ábrázolták is.

Ilyenek voltak például a Serege fiúk – Bence, Benjámin és Ádám -, akik a büszke nagyszülők társaságában vehették át az elismerést a hatalmas, rajzolt családfájukért. Ugyancsak különdíjat kapott képes családfájáért Kelemen Patrik Ferenc vagy Boros Marcell, aki egy hatalmas virágsziromba helyezte el őseit.

A díjátadón kiderült az is, nem volt véletlen, hogy a Kereskedelmi Szakközépiskolából – a Keróból – több diák is pályázott. Amikor ugyanis Molnár Lajos Milán említést tett egy pedagógus leveléről, aki köszönetet mondott a pályázatért, hozzátéve, hogy évek óta családfa-kutatási feladattal kezdi a középiskolai történelemoktatást, akkor kiderült, a levélíró – Áchimné Borsányi Ildikó – el is kísérte a díjátadóra sikeresen kutató diákjait.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Évtizedes októberek

Hatvan évvel ezelőtt adták át Szolnokon az első olyan társasházat, amelyet kifejezetten pedagógusoknak építettek. Korszerűsítették a Tisza szállót és tervek születtek a tiszaligeti kilátótoronyról. Tíz évvel később pedig átadták a Mátyás király úti iskolát. Szubjektív múltidézés.

Emléktáblák bogarászása

A történelem viharait túlélő emléktáblák és emlékművek olykor többről mesélnek, mint azt eredetileg állítóik gondolták. A Gutenberg téren két olyan táblát is találhatunk, amelyek a mából nézve némi magyarázatra szorulnak. És egy harmadikat, ami megmagyarázhatatlan.

Szolnoki házak (59.): Az elrejtett könyv-tár

A Verseghy Ferenc Könyvtár Kossuth téri épületeiben mintegy 460 ezer kötet található. Ma már természetesen nem az olvasók elé kihelyezve, hanem jórészt a több mint ezer négyzetméteres raktárban, ami a Kossuth tér legfiatalabb épülete, ahol éppen negyedszázada tárolnak könyveket.

Utcasoroló (26.): Szolnok Ispán körút

Talán a legfiatalabb körutunk, ami az elmúlt 43 évének a félidejében kapott új nevet. Páratlansága abban is rejlik, hogy nincs páros oldala, illetve hat házszáma alatt többen élnek, mint néhány környékbeli településen. A Szolnok Ispán körút a város átépítésének is egyik mementója.