Talán nehezen érthető, hogy egy közintézmény miért éppen az alapításának 115. évfordulóján rukkolt elő egy történetét és jelenét bemutató reprezentatív kötettel. Persze Magyarországon élünk, és el kell fogadnunk, hogy ha most sikerült rá pénzt szerezni, akkor most kellett elkészíteni. Tartalma alapján viszont állíthatom, hogy az „Egy ember fontosabb, mint az egész világ” című, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet történetét bemutató kötetet kár lett volna nem kiadni. A magam részéről nem tudtam letenni a bő 300 oldalas könyvet.
Elsősorban azért, mert egy helytörténeti kincsesbánya. Csak néhány példa. A könyv alapján végre be tudtam azonosítani az egy régi képeslapról ismert Papp Gábor Szanatórium helyét. Ugyancsak megtudhattam, hogy miért érdemelt utcát Dr. Balogh Kálmán, miért éppen ott áll a kórház, ahol ma találjuk, illetve, hogy 1982-ben – a 7 emeletes tömb elkészültekor – szűnt meg a Baross utcai Bábaképző. Ha pedig a kötetet illusztráló, helyi vonatkozású fotókat nézem, akkor olyan, mintha egy albumot lapozgatnék, amiben öröm bogarászni minden egyes képet. Lapozzák fel például a 168. oldalt, és miközben az Ortopédiai osztály múltjáról olvashatnak, felidézhetik, mi volt a Szolnok Pláza helyén pár évtizede.
Helytörténeti szempontból akár a könyv erényének is tekinthetjük, hogy szinte minden oldalán találunk valami érdekes információt Szolnok múltjáról.
Mindezek fényben talán érthető, hogy a szívem vérzik a legjobb indulatú olvasó örömét is elrontó szerkesztési, szöveggondozási és a lektorálási hiányosságok miatt. Azon könnyen túl lehet lépni, hogy nem igazán érthető, kiknek is szól ez a kötet, és így a szövegek nem állnak össze egy könyvvé, hanem egy lazán szerkesztett szöveggyűjtemény érzetét keltik. Ám az már kifejezetten bosszantó, hogy bizonyos tartalmi elemek több helyen is visszaköszönnek, mintha egyben senki nem olvasta volna el a könyvet a nyomdába adás előtt. Az is csak kisebb és csak bosszantó hiányosság, hogy a képek többsége semmiféle képaláírással nem bír, hiszen amelyiknél esetleg mégis van, az is alig hordoz érdemi információt. Az azonban már komoly probléma, hogy az egyes osztályokat bemutató fejezetek szerzői – egy esettől eltekintve – nincsenek feltüntetve, és néhány dolgozatnál elképesztően jó lenne forrásmegjelölést, hivatkozást vagy valamiféle lábjegyzetbeli magyarázatot is olvasni. Egyszerűen azért, hogy néhány év múlva, nem bennfentes olvasók számára is hasznos legyen az ebbe a könyvbe fektetett óriási munka. Amit csak méltó helyére tett volna egy éles szemű és bátor kezű korrektor, aki nem enged el olyan csúfságokat – a teljesség igénye nélkül -, mint „BMV”(9. oldal), „édesapja S. László” (240. oldal), továbbá kigyomlálja a „keretében” és a „került sor” burjánzásait.
De ne legyünk igazságtalanok! A mérlegnek két serpenyője van, és a pozitívumokat hordozó ebben az esetben jóval súlyosabb. Ráadásul nem lehet szabadulni a gondolattól, hogy milyen nagyszerű lenne, ha a város minden közintézményéről, egykori és mai cégéről születne legalább egy ilyen könyv. Mert ezek a munkák kiváló forrásai lehetnének a város történetét feldolgozó – talán a 950 éves évfordulóra elkészülő – monográfiának. Persze az ilyen könyvek megszületésének alapfeltétele, hogy mindenhol legyen egy Dr. Nemes András.
(A kötet a Hetényi Géza Kórházért Alapítvány számlájára befizetett 2000 forint ellenében az intézményben vehető át.)
