Már tavaly ősszel biztosra lehetett venni, hogy Szolnokon is elkerülhetetlen lesz az építményadó kiterjesztése. Azaz a saját tulajdonú ingatlanok után megfizetett közteher révén egyre többeknek, mind többel kell beszállnia a közös kiadások viselésébe. A kérdés csak az volt, hogy az erről szóló rendeletet mikor sikerül megalkotni, és az mit fog tartalmazni.

A szolnokiak többségéhez elég gyorsan és kellő pontatlansággal jutott el az a hír, hogy 2012-ben ingatlanadót kell majd fizetni a városban. Az ezzel kapcsolatos véleményeket most nem idézném, mert adófizetési kötelezettségnek ebben az országban még soha, senki nem örült. Pártállástól függetlenül. Az azonban már idekívánkozik, hogy szerintem a többségnek fogalma sincs a január 15-ei bevallási határidőről, azt pedig sokan egyáltalán nem értik, hogy pontosan mi után, és kinek is kell majd adóznia.

Rendeletalkotóként lehet erre legyinteni, hogy persze, az adózó mindig ostoba, illetve a törvények nem ismerete, nem mentesít annak betartása alól. Ám az esetleges ilyen magatartás a hatalmat gyakorlók leggyalázatosabb arroganciájával lenne egyenlő.

Szerintem ott kezdődnek a bajok – függetlenül attól, éppen milyen színű a bálanya -, hogy a lakosság csak akkor polgártárs, meg partner, amikor a szavazatára van szükség. Amikor a pénzét szeretnék megszerezni, akkor azonnal átváltozik adóalannyá, kötelességekkel felruházott állampolgárrá, akivel szemben már nem az ígérgető politikusok, hanem az arctalan hivatalok állnak.

Márpedig, amikor ennyire kétségbeejtő a helyi kassza helyzete (is), akkor nem lehet mást tenni, mint leszállni arról a bizonyos halott lóról, és a lelkünk mélyén is tudomásul venni, hogy a megválasztottak a választók szolgálatára szegődnek. Ha adót szedetnek, akkor is a lakosságot szolgálják, és főleg ilyenkor kellene szolgáltatóként és nem hivatalként viselkedni velük szemben.

Ilyen attitűddel persze elképzelhetetlen lenne, hogy 14 napot adjunk az adóbevallás elkészítésére. Ahogy az is, hogy az adófizetés értelmes magyarázatával, a befolyó adóforintok majdani helyével, és az adó befizetését minden módon segítő szolgáltatások hirdetésével ne legyen tele a város. Ha a szilveszteri buliknak, a jótékonysági koncerteknek jut hirdetési felület, ha a közszolgálatban dolgozók előtörlesztéséről a munkahelyeken a polgármesteri hivatal tudott felmérést készíteni, ha a pártok minden ötlettel képesek az utcán és az otthonainkban megtalálni bennünket, akkor ez sem jelenthetne komoly kihívást. Mert például az ilyesmik okán fizetnek a skandináv országok polgárai nálunk jóval nagyobb arányú adót, sokkal lelkesebben, mint mi!

Én például beszélnék arról, hogy a várhatóan befolyó adóforintokat pontosan mire fogjuk költeni. Főleg, hogy a rendeletben van is erre utalás. Megosztanám a polgároknak tekintett lakókkal azt is, hogy miközben 70-80 milliót remélünk ezen a címen beszedni tőlük, a képviselőtestület és a polgármesteri hivatal nagyjából ugyanennyit spórol meg például a reprezentációs költségekből, a költségtérítésekből, a tiszteletdíjakból és mondjuk a szolgálati autókból. A rendelkezésemre álló felületeken pedig magyarázok, kérek, köszönök, ha kell pedig személyesen is minden alkalommal elmondom, miért fontos ennek az adónak a kivetése.

Mert lehetne fontos is.

Igaz, mindehhez előbb meg kellene érteni, hogy az az adóforint mindig olcsóbb, amelyik befolyik, mint az, amelyiket be kell hajtani. És az adó a polgártól befolyik, az adóalanytól pedig behajtatik!