2025.12.1. (hétfő)

Sütő közi tanya

Sütő közi tanya

Dátum:

Nincs azon mit szépíteni, ha az ember fényes nappal, Szolnok belvárosában, önmaga számára is váratlanul hanyatt esik. Elsőre mást nem tehet: felugrik, körülnéz, hogy ki látta a produkciót, rendbe szedi a ruházatot, majd elhagyja a helyszínt. A sebek nyalogatása és az okok keresése később kezdődik.

Kora délután volt, fényes nappal, azt hihettem, hogy jól látok. A sietségen kívül semmi egyéb nem befolyásolt. Így visszagondolva viszont már tudom, a hibát akkor követtem el, amikor úgy döntöttem, hogy a Sütő köznek nem a galambszaros oldalán – a régi rendőrség mellett – közelítem meg a Szapáry utat. Nem számoltam ugyanis azzal az aprósággal, hogy a másik oldalon lévő bérház ereszcsatornája csöpög, a nap pedig folyamatosan jár a fejünk fölött. Márpedig ebből következően a délelőtt megolvadt hólé az egyébként sem vízszintes járdán landolt, majd ahogy a fal töve árnyékba került, szépen le is fagyott. A megfagyott lé pedig sunyi módon felvette a járda szürke színét.

Szóval átkeltem a szűk utca túloldalára, és alig léptem volna fel a jeges járdára, a lábaim máris önállósították magukat, én pedig egy dupla, leszúrt rittbergert bemutatva elterültem a földön. Próbáltam ugyan az esés ellen küzdeni, de azt hiszem, ez csak olaj volt a tűzre, növeltem a lendületemet. Csatt!

Miután gyorsan felugrottam, megállapíthattam, hogy a fagynak köszönhetően legalább nem kentem össze magam, és az első lépések után úgy tűnt, sérülés nélkül úsztam meg a mutatványt. A tízedik lépésnél persze már érződött, hogy nem, a Kossuth tér sarkán pedig kifejezetten tudtam, sokáig fogok emlékezni erre az esésre.

Ami így felidézte bennem azt a korábban már tudott, de sajnos elfelejtett igazságot, hogy télen ne mindig a lábunk elé nézzünk. Nem árt ugyanis olykor szemmel tartani a házak ereszeit. Mert ha girbegurbák, szakadtak, lógnak, akkor nagy biztonsággal számíthatunk arra, hogy alattuk jég van. Ráadásul alattomosan. Hisz lehet, hogy a gondos háztulajdonos eltakarította a havat, felsózta a járdát, a csordogáló ereszcsatornával azonban nem nagyon tud mit kezdeni. Hacsak nem tesz alá vödröt, vagy nem áll ott folyamatosan egy zsák környezetbarát sóval.

Évszázadok óta nem öntjük az éjjeli edény tartalmát az utcákra. A szemetet kukákban gyűjtjük, és hetente egyszer toljuk a házunk elé, nem pedig kihajítjuk az ablakon. Sőt, az utóbbi években az is közmegegyezés tárgya kezd lenni, hogy az esővizet nem a csatornarendszerbe vezetjük, nehogy túlterheljük azt. Ám az ereszcsatornák mibenlétével már nem foglalkozunk. Ha csöpög, csurog, ömlik, hát mit tegyünk? Ez van.

Nyáron, amikor egy nagyobb felhőszakadáskor a házak tövébe menekülnek az emberek, jó eséllyel kaphatják összegyűjtve nyakukba az esővizet. Télen pedig! Hát úgy járhatnak, mint én, aki most felpolcolt lábbal ül az asztalánál, és fogadkozik, hogy máskor jobban figyel, hová lép.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Durr helyett dal

Nemcsak a szilveszterről van szó. Még csak nem is az azt megelőző és követő napokról, amikor csúcsra jár a petárdaipar bevétele és a kutyák idegbaja. A csendhez való jogról kellene beszélni. A zaj okozta ártalmakról, a zajszennyezésről. Egész évet érintően. Szolnokon.

Szolnok pusztul

Egy újabb, legalább százéves szolnoki ház tűnik el. Az Arany János utca 1. szám alatt (már nem) található, szecessziós ház bontására minden további nélkül kiadták az engedélyt. Nehéz szavakat találni. Szegénységi bizonyítvány egy magát gazdagnak képzelő városban. Mi lesz a következő?

Várjuk a csodát

A január óta tartó kampánynak vége, idén több voksolás nem lesz, megalakultak a képviselő-testületek, tehát idézhetjük Móricz Zsigmondot: "Ne politizálj... Fogj hozzá a munkához azonnal!". Aki azt hiszi, könnyű lesz, téved.

Nem múló álom

Legelőször a hazai politika öndagasztó mocsarából kell kiszabadítani a magyar oktatást. Hangozzék ma bármennyire is naivan, az acsarkodó szekértáborokat hátrahagyva kell újragondolni az egész rendszert. Ez nem a pénzről szól, nem a máról, és főleg nem csak a tanárokról és az iskolákról.