2025.12.1. (hétfő)

Szolnoki házak (11.): Volt Lakat

Szolnoki házak (11.): Volt Lakat

Dátum:

Vannak olyan épületek a városban, amelyek sokkal többre lennének érdemesek, mint amit ma mutatnak. Némelyik csendesen meghúzódik az utcákon, némelyik viszont visszataszító sebként mutatja magát. Például az egykori Aranylakat a Liget bejáratánál.

Néhány héttel hazánk felszabadulásának negyedszázados évfordulója előtt – a fiatalabbak kedvéért 1970-ben járunk – több dolog is foglalkoztathatta a szolnokiakat. Ezek közül csak az egyik lehetett, hogy a Tiszaliget bejáratánál lévő emlékmű – Fáklyavivő („fagyis ember”) – időre elkészül-e, és lehet-e majd ott koszorúzni április 4-e alkalmából. (A fiatalabbak keressenek rá a neten, hogy miért éppen azon a napon akartak megemlékezni!) Szerintem azonban jóval több helybélit izgatott, hogy a szobor közelében lévő új éttermet, az Aranylakatot sikerül-e a nagy napra átadni.

Ma már tudjuk, hogy nem sikerült. Ami már csak azért is roppant kellemetlen lehetett, mert az eredeti tervek szerint 1969. augusztus 20-án kellett volna megnyitni a megye és a város legnagyobb befogadóképességű éttermét. Ám 1970. április 2-án még csak arról számolhatott be a megyei napilap, hogy az étteremhez tartozó földi vezetékeket feszültség alá helyezték. Így az aznap tartott városi ünnepség díszvendégei – köztük Gregorij Beregovoj szovjet űrhajós, aki annak idején részt vett a Szolnok környéki harcokban – nem a Tiszaliget legújabb létesítményében koccinthattak a nagy nap tiszteletére.

A mából nézve nem csodálkozhatunk a csúszáson, hiszen a hetvenes évek első hónapjaira szinte az egész város építési terület volt. Ekkor már alapozták a vízügyi székházat, éppen csak befejezték a Várokonyi téri 18 emeletest, miközben a Vosztokon – bocsánat Tallinn városrészben – még dolgoztak a másik toronyházon, de a vasútállomás környéke már fel volt túrva, épült a Pálfy, a vízügyi szakközépiskolák – jelenleg üresen álló egykori főiskolai épület -, a Móra Ferenc úti lakótelep, a Mátyás király út és környéke. És a felsorolás nem teljes. Ennyi beruházás mellett igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy az állami építőipari vállalatok és a téesz melléküzemágak nem bírták a tempót, és olykor elcsúszott egy-két átadás.

Az Aranylakat esetében, azonban csak 8 hónapot késtek az építők, így a munkásmozgalom nemzetközi ünnepe előtt – fiatalabbak ne röhögjenek, hanem keressenek rá erre a szókapcsolatra is – egy héttel megnyitotta kapuit az új étterem, amit a 9 millió akkori forintból építettek fel. A Szolnok Megyei Vendéglátó Vállalat így 400 férőhelyes belső helyiségekben és 800 férőhelyes terasszal várhatta a május elsejei felvonulókat. Mint a korabeli tudósításokból kitűnik, az étterem különlegessége a halételek széles választéka volt.

A nyolcvanas évek második felében még jártam az Aranylakat étteremben. Leginkább az maradt meg bennem, hogy hatalmas ablakai miatt iszonyatosan világos hely, ahol rajtunk kívül szinte senki nem volt. Emlékeim szerint ekkoriban a város egyik legmenőbb diszkója is itt működött hétvégenként, azaz kizárólag szombatonként. A kilencvenes évek elején viszont már biztosan nem működött ott étterem, csak egy fekete falú, sivár diszkó. Ha jól emlékszem, addigra az étterem szint alatti lábakat – amik a főúttal egy vonalba emelték az épületet – már körbefalazták, és ott is termek voltak.

Nem akarok megbántani senkit, de a város egyik legértékesebb helyén nagyjából azóta, azaz legalább másfél évtizede pusztul ez az egykor szebb napokat látott épület. Változó nevű diszkók és szórakozóhelyek mellett működött már benne bútorbolt is. És ezekkel nem is lenne semmi baj, ha kívülről nem lenne egyre siralmasabb állapotban az egykori Aranylakat.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nyár’12: Szolnoki házak (4.): 1. számú irodaház

A második világháború után megjelenő építészeti irányzat egyik első szolnoki képviselője a Kossuth téri irodaház. A hetvenes-nyolcvanas években leginkább a tetején lévő hatalmas neonreklámmal hívta fel magára a figyelmet. A szocreál építészet egyik országosan is számon tartott alkotása.

bSZ2011: Felvonulók nézték

Az 1976. május 1-jei felvonuláson készült fotókat, és hozzájuk tartozó érdekes információkat kaptam Péter Ferenctől. A négy kép nemcsak azt mutatja meg, hogy három és fél évtizede hogy nézett ki a Kossuth tér, de bepillantást enged a korabeli munka ünnepének díszleteibe is.

Szolnok 900 (7.): Folyóparti összefogás

A Szolnok első írásos említésének 900. évfordulója kapcsán készült 10 centis kisplasztika piros, zárható, belül műbársony borítású dobozkája sajnos nincs meg, azonban tudható, hogy egy országgyűlési képviselő készített 1974-ben. Igaz, Búza Barna akkor már majdnem fél évszázada alkotott.

Elment Schwajda

Az iszonyatosan korán elhunyt Schwajda György személyében azt a nagyszerű embert gyászolom, aki megmutatta nekem, hogy mi a színház, mit jelent a groteszk, és akire mindig úgy fogok emlékezni, mint aki miatt újságíró lettem. Ha valaki még emlékszik arra a "kis koszosra", ami két évtizede a színház helyén állt, akkor az tudja: Szolnok is mennyit köszönhet Schwajda Györgynek.