2025.12.1. (hétfő)

Aranyat látni

Aranyat látni

Dátum:

Minden olimpia környékén elfog a vágy, hogy jó lenne egyszer közelről aranyérmet látni. Amikor beléptem a Damjanich Múzeum új időszaki kiállítására, eszembe se jutott, hogy teljesül ez a kívánságom. Az élmény mindenért kárpótolt.

Az időrendi logika, és a rendezői szándék azt kívánná, hogy belépve az ajtón, balra indulva kezdjük megnézni a „Gyorsabban, magasabbra, erősebben…” című kiállítást a Damjanich János Múzeumban. Ám a jobbra eső, időrendben a legutolsó, azaz a legújabb olimpiai ereklye felborít minden tervet. Egyszerűen képtelenség nem Karakas Hedvig cselgáncsozó idei londoni mezével, illetve a tőle származó, sportpályafutását bemutató ereklyékkel kezdeni a tárlatot. A legújabb kori olimpia, főleg amióta beköltözött a szobánkban, a hőseinkről szól. Különösen azokról, akik valamiért szinte személyes ismerőseink. Márpedig minden olimpikon, aki valahogy kötődik Szolnokhoz, nekünk, szolnokiaknak még akkor is kedvesebb és fontosabb, ha nem állt a dobogó legfelső fokán.

A „Szolnokiak az olimpiai játékokon” alcímet viselő kiállítás nem egy klasszikus múzeumi tárlat. A bemutatott tárgyak ugyanis nincsenek tudományos igényességgel feldolgozva, az egyes elemek nem állnak össze a múlt egy részletének viszonylag alapos megismerésévé. Egyszerűen azért, mert ennek a kiállításnak nem ez a célja. Ez a kiállítás egy megelevenedő képeskönyv, amely így is olyan tudást hordoz, ami előtt csak meghajolni lehet. Nem tudom, hogy a rendező Csató Gábornak mennyi munkája van a tárlatban, de hogy remek dolgot tár elénk, abban egészen biztos vagyok.

Eddig fel sem merült bennem, hogy 31 olimpikon kötődik a városhoz, vagy születése okán, vagy azért, mert az olimpiája idején szolnoki csapat tagja volt. Azt sem tudtam, hogy a világháború után rendezett olimpiák mindegyikén volt szolnoki sportoló. Ugyanígy meglepett, hogy az első szolnoki női olimpikon már 1924-ben ott volt Párizsban, sőt még pontszerző helyen is végzett. És mindezeket Csató Gábornak köszönhetem.

A kiállítás erőssége a 31 sportolót bemutató életrajzi tabló, amelyek mindenkiről rengeteg és alapos információt hordoznak. Ráadásul nemcsak arról mesélnek, hogy mikor és hol kezdték a pályafutásukat, melyek voltak a legfontosabb eredményeik, de kiderül például becenevük, munkahelyük vagy éppen az, hogy mivel foglalkoztak, foglalkoznak sportpályafutásuk után. A kiállításon megvásárolható szerény kis kiadvány alján, apró betűvel olvasható, hogy a tablók szövegei a kiállítás után – azaz november 12-től -, a múzeum honlapján lesznek elérhetőek. Amit ebben a pénztelen világban megértek, bár a maga részéről már most is hazavittem volna őket egy igényesebb és drágább katalógusban is.

A kiállításon bemutatott ereklyék fotóival együtt.

Ezek ugyanis olyan tárgyak, amelyeket a sportvilágán kívüli civilek nagyon ritkán láthatnak. Kifejezetten örülök, hogy élőben, közelről láthattam például a sok vitát kiváltó idei, magyar, olimpiai formaruhát, ami szerintem kifejezetten szép. Soha nem gondoltam bele, hogy a különböző versenyek megannyi érmének micsoda szerteágazó formavilága van. Annak pedig tényleg lenyűgözve örültem, hogy végre közelről láthattam egy olimpiai aranyérmet. Ha jól sejtem, Boros Ottó Melbourne-ben, annak a híres döntőnek a végén kapott medálja látható az egyik középső tárlóban.

A múzeumoknak nemcsak az a dolguk, hogy a régit és a történelmit mutassák be. Hanem az is, hogy felvillantsák mindazt a mából, ami a jövőben a múltunk lehet. Ha pedig ilyen alaposan teszik, mint Csató Gábor és csapata tette, akkor ezzel azt is szolgálják, hogy a fiatalokból a múzeumok falai között történő dolgok iránt érdeklődő felnőtteket neveljenek.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A miért, a köldök és a művészfilm

Gyomorforgatóan naturalista, dermesztően aljas és nyomasztó. Szász János új játékfilmje rettentő nehéz 110 perc. A három főszereplő, a hentes, a kurva és a félszemű kamaradarabja, tele rengeteg jó jelenettel. Ám mégsem tudom megmagyarázni és megérteni, hogy miről szól ez az egész.

Kívülálló nosztalgia

Röhögtem volna negyedszázada, ha azt jövendölik, hogy majd egy zöldre festett ZUK kisteherautót fogok a legtöbbször körbejárni egy veteránautó-kiállításon, és a Mercik meg a Cadillacek helyett a fehér Zaporozsec fogja megdobogtatni a szívem. Változik a világ.

Pogácsásék itt élnek

Két dolgot egészen biztosan tudok. Egy: Fehér Bélát olvasni kell. Kettő: A rendszerváltás regénye még nem született meg - lehet, nem is fog -, viszont a rendszerváltás környékének Magyarországát megmutató könyvek sorába el kell helyezni az Alszik a doki Betlehemben című kötetet.

Több év 300 oldalon

A bő száz éve zajló első nagy háborúban Szolnok "csak" hátország volt. Ahol nem zajlottak ütközetek, viszont rengeteg katonát adott, menekülteket, hadifoglyokat fogadott, illetve szenvedett és olykor ünnepelt a város. Bojtos Gábor több évnyi munkája bepillantást enged azokba a szolnoki évekbe.