Csuja Imre nélkül nem nagyon készül mostanában magyar film. A Drága besúgott barátaimban mindössze háromszor tűnik fel. Egyszer homályosan a kép hátterében, kétszer viszont nagyon hangsúlyosan, önálló történetben. A WC-s jelenet, amiben kínos közelségbe áll az éppen vizelő főszereplő, Cserhalmi György mögé, majd kiböki, hogy mit is akar, a film egyik legjobb pontja. Ráadásul az egész rendszerváltás előtti besúgóhálózat napjainkig tartó túléléséről egy percben sűrített karikatúrát rajzol. Olyat, amin nem tudjuk, hogy sírjunk vagy röhögjünk.
Az utóbbi időben rengeteget lehetett olvasni Cserhalmi Sára – a főszereplő lánya – rendezte filmről. Több fesztiválra is invitáltak már, és sokan a német Mások élete című, a múlttal szembenézni tudó filmmel igyekeznek párhuzamba állítani. Szerintem nem lesz a nemzetközi fesztiválok sztárja a Drága besúgott barátaim, és a rendszerváltás előtti, a mai napig ki nem beszélt besúgórendszerünk filmjének sem mondanám. Cserhalmi Sára filmje ugyanis a felszínt kapargatja, nem több, mint egy eltűnő, észrevehetetlen morzsa a kenyérgyárban.
Ennél sokkal súlyosabb számomra, hogy a film felmenti a besúgókat. Azzal, hogy a besúgottat – Cserhalmi György – jómódban élő, sikeres oktatónak, középosztálybeli polgárnak, a besúgót – az egykor Szolnokon játszó Derzsi János – lecsúszott, rákos, nyomorultnak ábrázolja, akinek ráadásul megengedi a lebukása utáni vádaskodást, mindent a visszájára fordít a rendező. Miközben nem szabadna megfeledkezni arról, hogy a drága besúgók úgy tehettek tönkre életeket és karriereket a rendszerváltásig, hogy abból sokan, soha nem álltak fel. Nemhogy sikeres polgárok lettek, de sokszor úgy tűntek el, mint az a bizonyos morzsa a lebontott kenyérgyárban.
Azt is be kell látni, hogy Cserhalmi Sára története nem ér másfél órát. Ezt valószínűleg a rendező is érezhette, így a fő történetre úgy aggatott további mini sztorikat, mint díszeket szoktunk a karácsonyfára. Mácsay Pál és Gyabronka József szerkesztőségi jelenetében benne van például a honi sajtó minden nyomora. A proszektúrán gitározó hullaöltöztető, vagy Derzsi, amikor a gyerekeivel bevásárol, vagy az éttermi pillanatok mind-mind önálló és élvezhető opusok.
Amelyek elviselhetővé teszik azt a másfél órát, amitől az előzetes hírek és a történet alapján sokkal többet vártam.
(A film még elcsíphető a Tisza Moziban!)
