2025.12.1. (hétfő)

Morzsa a kenyérgyárból

Morzsa a kenyérgyárból

Dátum:

Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című moziját nemcsak azért érdemes megnézni, mert mostanában kevés magyar film készül, és kibeszéletlen témát karcolgat, hanem mert üdítően fényképezett kockákon remekül formált sorsok tűnnek fel.

Csuja Imre nélkül nem nagyon készül mostanában magyar film. A Drága besúgott barátaimban mindössze háromszor tűnik fel. Egyszer homályosan a kép hátterében, kétszer viszont nagyon hangsúlyosan, önálló történetben. A WC-s jelenet, amiben kínos közelségbe áll az éppen vizelő főszereplő, Cserhalmi György mögé, majd kiböki, hogy mit is akar, a film egyik legjobb pontja. Ráadásul az egész rendszerváltás előtti besúgóhálózat napjainkig tartó túléléséről egy percben sűrített karikatúrát rajzol. Olyat, amin nem tudjuk, hogy sírjunk vagy röhögjünk.

Az utóbbi időben rengeteget lehetett olvasni Cserhalmi Sára – a főszereplő lánya – rendezte filmről. Több fesztiválra is invitáltak már, és sokan a német Mások élete című, a múlttal szembenézni tudó filmmel igyekeznek párhuzamba állítani. Szerintem nem lesz a nemzetközi fesztiválok sztárja a Drága besúgott barátaim, és a rendszerváltás előtti, a mai napig ki nem beszélt besúgórendszerünk filmjének sem mondanám. Cserhalmi Sára filmje ugyanis a felszínt kapargatja, nem több, mint egy eltűnő, észrevehetetlen morzsa a kenyérgyárban.

Ennél sokkal súlyosabb számomra, hogy a film felmenti a besúgókat. Azzal, hogy a besúgottat – Cserhalmi György – jómódban élő, sikeres oktatónak, középosztálybeli polgárnak, a besúgót – az egykor Szolnokon játszó Derzsi János – lecsúszott, rákos, nyomorultnak ábrázolja, akinek ráadásul megengedi a lebukása utáni vádaskodást, mindent a visszájára fordít a rendező. Miközben nem szabadna megfeledkezni arról, hogy a drága besúgók úgy tehettek tönkre életeket és karriereket a rendszerváltásig, hogy abból sokan, soha nem álltak fel. Nemhogy sikeres polgárok lettek, de sokszor úgy tűntek el, mint az a bizonyos morzsa a lebontott kenyérgyárban.

Azt is be kell látni, hogy Cserhalmi Sára története nem ér másfél órát. Ezt valószínűleg a rendező is érezhette, így a fő történetre úgy aggatott további mini sztorikat, mint díszeket szoktunk a karácsonyfára. Mácsay Pál és Gyabronka József szerkesztőségi jelenetében benne van például a honi sajtó minden nyomora. A proszektúrán gitározó hullaöltöztető, vagy Derzsi, amikor a gyerekeivel bevásárol, vagy az éttermi pillanatok mind-mind önálló és élvezhető opusok.

Amelyek elviselhetővé teszik azt a másfél órát, amitől az előzetes hírek és a történet alapján sokkal többet vártam.

(A film még elcsíphető a Tisza Moziban!)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Másik színház

Hívtam már meg nem szolnoki barátaimat, hogy nézzék meg a Szigligeti Sztárcsinálók előadását, mert úgy érzem, a város határain túl is vállalható. Az alkotók közül pedig szívesen marasztalnám Nagy Viktort, Nagy Lórántot és Molnár Györgyit, hogy sok hasonló produkció szülessen.

A folyó és Szolnok

Szolnokról ennyi régi térkép Szolnokon talán még soha sem volt bemutatva. Pedig az Aba-Novák Agóra és a Magyar Nemzeti Levéltár Áldás és átok a víz című tudományos tárlatának nem ez az elsődleges célja. Ám e gyönyörű, régi ábrázolások miatt kihagyhatatlan a kiállítás.

Újra Jézusunk

Tudom, kevés olyan "őrült" akad, aki eddig négyszer látta a szolnoki Jézus Krisztus Szupersztárt, és már az ötödikre is megvette a jegyét. Azon viszont nagyon csodálkozom, hogy az első decemberi előadáson üresek voltak a pótszékek. Vannak, akik nem tudják, mit hagynak ki?

Feminista férfiimádók

A három sárkány szolnoki adaptációjának vannak vitathatatlan erényei és érthetetlen gyengeségei. Ezekkel együtt a második felvonás okán az idei évad legfontosabb darabja. A négy főszereplő nő, Radó, Gombos, Császár, Lugosi pedig ismét nyomatékosítják, hogy Szolnokon színház működik.