A Szolnoki Szigligeti Színház állandó társulatához lenne méltatlan az idei második bemutatót hosszasan ekézni. Így két rövid, nézőtéri dialógus után előbb igyekszem tárgyilagos lenni, majd az előadás egyetlen védhető momentumára, a Harna Péter Showra térnék át.
Két elkapott beszélgetés a nézőtérről
Idézet 1.
– Beszélj le, ha legközelebb operettet akarok nézni. Azt hittem, a Cirkuszhercegnőt nem lehet alulmúlni.
– Pedig abban legalább voltak ötletek.
Idézet 2.
– Ki ez a nő? Ezeknek a daloknak úgy kellene szólniuk, mint a slágereknek. Nem lehet érteni a szöveget. Ezen nem segít se Kertész Marcella, se Bot Gábor.
Kísérlet tárgyilagosságra
Vidéki színház operett nélkül nem hirdethet évadot.
A magyar operett irodalom azonban nem olyan gazdag, hogy minden évadra jusson egy remekmű. Voltak évtizedek, amikor az erre képes szerzők szakmányban gyártották az ugyanarra a kaptafára működő zenés darabokat. Pontosan úgy, ahogy ma az egynapos sztárok slágerei születnek.
A Bál a Savoyban a maga idejében lehet, hogy népszerű volt. Azóta viszont eltelt nyolcvan év. A nyolc évtized múlására általában a legjobb gyógyírt a rendezői ötletek jelenthetik. Ám ebből most kevés fedezhető fel. Mintha Radó Denise belefáradt volna ezekbe a kötelező feladatokba.
A Szolnoki Szigligeti Színház jelmezei ismét gyönyörűek.
A Kinczel József vezette tánckar ebben a darabban sem okoz csalódást, sőt!
Karczag Ferenc, Mészáros István és Dósa Mátyás a semmiből – itt most kulturáltabb kifejezést használtam – is képes várat építeni.
Jó volt Lugosi Claudiát újra olyan szerepben látni, ahogy anno megismertük.
A jó hangi adottságok olykor párosulhatnak színészi képességekkel. Lásd Bot Gábort a Jézus Krisztus Szupersztárban. De ez a kivételes szerencse, nem adatik meg mindig és mindenkinek.
A társulatépítés fontos momentuma, hogy a korban fiatalabb generációk is lehetőséghez jutnak.
Radó Denise legnagyobb érdeme ezúttal, hogy Musztafa Beynek – az egyik szereposztásban – Harna Pétert kérte fel.
Harna Péter Show
Mert a Bál a Savoyban című, közepesen gyenge operett szolnoki bemutatóját, az eddig általában csak minimál szerepekben lehetőségekhez jutó, fiatal színész menti meg. Egyszerűbben úgy is fogalmazhatok, hogy a hangi adottságok és színészi eszközök terén is kihívásokkal küszködő szereplők között Harna tündököl, menti az olykor menthetetlent, és a vállán viszi el ezt az egész kötelező gyakorlatot.
Az előadás közben felharsanó vagy vérszegény tapsok, illetve a megdöbbent csendek pontosan mutatják, hogy a szolnoki közönség se vesz be mindent. Ha Harna Péter nincs minden második jelenetben a színpadon, nem adja elő folyamatosan a showt, nem énekel és táncol mindenkit leiskolázva, akkor talán előadás közben csapódtak volna fel a székek. Az operettektől elvárt, felszabadult szórakozás csak akkor lengte be a nézőteret, amikor ez a sokkal többre érdemes fiatal színész betöltötte a színpadot. És a fene se bánta, hogy mindent és mindenkit elnyomott.
Ha lesz lelki erőm, akkor Járai Mátéval is teszek egy próbát. De félek, bosszankodni fogok amiatt, hogy a végre tündöklő Harna nem zsinórban nyomja Musztafa Beyt, hanem mondjuk a Második rendőr felemelő szerepére készül a következő premierre.
(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)
