2025.10.14. (kedd)

Világvége: kösz!

Világvége: kösz!

Dátum:

Úgy tűnik, az ígért időpontban mégsem következett be a világvége. A magam részéről eddig semmi pozitívumot nem találtam ebben az őrületben. Mígnem megvettem az Eső téli számát. Esküszöm, ezért megérte a világvégével ijesztgetni.

Mindig elképedek azon, hogy Jenei Gyulának micsoda szerzőket sikerül felsorakoztatnia egy-egy Eső oldalain. Bánki Éva, Lackfi János, Markó Béla, Petőcz András, Szarka Klára, Tandori Dezső, Turczi István – hogy csak névsorban említsem azokat, akikre a hozzám hasonló, kortárs irodalmilag kevésbé kiműveltek is felkapják a fejüket. Hozzátéve mindjárt, hogy Petőcz lapindító verseit nemcsak a szerző neve miatt érdemes elolvasni. A Világvége és a Tévét néz az Isten című versek tökéletesen megadják az aktuális Eső alaphangját. Eszméletlenül vázolják fel, hogy a mai ember számára, mit is jelent az igazi világvége.

Ráadásul, az imént már említett, hozzám hasonló, kortárs irodalmilag alulképzett olvasó ezektől a versektől egyszerűen kedvet kap a mai líra bogarászásához. Aminek az egyik legnagyobb nyertese – nálam – Ayhan Gökhan és a Hitel, világ, vége című verse. Bár Mándy Ivánnak van ajánlva a mű, nekem a címről mégis Széchenyi István ugrott be, aztán meg majdnem sírva nevettem – magunkon.

A 2012. évi utolsó Eső számának legnagyobb meglepetése azonban mégsem a sok irodalmi sztár és a miattuk felfedezett költő, hanem Mrena Julianna. Mivel most úgy olvastam a szolnoki irodalmi lapot, mint egy könyvet szokás, azaz indultam az elején és haladtam szépen beljebb, Mrena írásai közül először a Világvége című novellájába botlottam. És ettől a Világvégétől kész voltam. Egy férj és egy feleség dialógusa, nagyjából a világvége apropóján. De persze, ennél jóval-jóval több. Egy kiürülő házasság, az elszürkülő élet, a megszokás hétköznapjainak fájdalmas meséje. Letehetetlen. Ami után nem lehetett kihagyni a szerző négy versét sem. Hogy aztán a homlokomra csapjak. Hát persze!

Az Eső immár XV. évfolyamának utolsó száma ugyanis egy kicsit Mrena Juliannáról is szól. Amihez nagyban hozzájárul Jenei Gyula nagyinterjúja. Ami után bennem egyetlen kérdés maradt nyitva: miért nem ír többet Mrena Julianna.

Remélem, a 2013-as első Esőből majd erre is választ kapok. Főleg, hogy a világvége elmaradt, és reményeim szerint pár év múlva már csak az Eső emlékeztet erre az őrületre.

(Az Eső 2012/4. számát Verebes György munkái illusztrálják.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Hazai filmek a szobában

A Tisza moziban, az októberi ATAFF-kor lemaradtam a Nino bárkája című új magyar filmről, és az utóbbi hetekben kétségeim voltak, hogy mikor tudom végre megnézni. Aztán a múlt héten elindult a "magyar netflix", ahol tényleg egy mozijegy áráért nézhetek hazai filmeket. A Ninoval kezdtem.

Egy tanár hadifogolynaplója

Szinte olvashatatlan apró betűkkel szedték 1992-ben a Folklór és Etnográfia sorozat 62. kötetét, amit Szabó István szerkesztett. Ennek ellenére letehetetlen Winter András néhai szolnoki tanár hadifogolynaplója, amit 1916 és 1920 között vezetett. Érdemes lenne újraszerkesztve ismét kiadni.

Előtted egy film

Amennyiben nem alpári poénokkal egymásra licitáló amerikai vígjátékon, vagy vérben és mocsokban tobzódó fantasztikus krimin akarnak lazítani, hanem a legjobb értelmében vett mozira vágynak, akkor nézzék meg az Előtted az élet című olasz filmet. A Tisza moziban most is megy, de szerintem hamarosan vissza is hozzák.

Megrázó napokról

Szentesi Zöldi László új könyvével egyetlen pillanatig sem akarja azt a látszatot kelteni, hogy a vörösterror szolnoki tombolását történészi pontossággal dolgozta fel. Inkább arra törekszik, hogy a fellelhető tényeket elénk tárja, és felhívja a történészek figyelmét évtizedes tartozásukra.