2025.08.28. (csütörtök)

Száguldanak. Féljünk?

Száguldanak. Féljünk?

Dátum:

Azt hiszem, félni már kevés. Ha csak félünk, akkor semmit sem teszünk az ellen, hogy egy váratlan pillanatban ne mi, vagy szeretteink, vagy ismerőseink legyenek az áldozatai a 4-es út tranzitforgalmában száguldozóknak.

Azzal, hogy általánosságban elkezdjük szidni a szomszédos országok lakóit, nem oldunk meg semmit, és egy lépést sem teszünk a mind tarthatatlanabb állapot javítása érdekében. Még akkor sem, ha tényként kezelhetjük, hogy a 4-esen bekövetkező súlyos balesetek okozói mind gyakrabban külföldi rendszámú autók vezetői. Sejthetően olyanok, akik a kelet-európai kilátástalanság elől egy fényesebbnek ígérkező, de nem kevésbé árnyékos életet választottak Európa szerencsésebb felében. Ahonnan olykor egy-másfél nap alatt próbálnak a szeretteikhez hazaszáguldani.

Maga a próbálkozás is életveszélyes. Aki tett már meg egy nap alatt 1000-1200 kilométert, az pontosan tudja, hogy az utolsó harmadban már csak a Jóisten segítségében bízhat. A tőlünk Keletebbre igyekvők pedig sokszor ennél többet próbálnak ledöngetni, és sajnos, az utolsó harmad éppen a 4-esre esik.

Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy a 4-es mellett elhelyezkedő rendőrkapitányságok – városiak és megyeiek – a leghalványabb eredményt sem tudják felmutatni a lassan évtizedes probléma kezelésében. Ha be akarok ugrani Demagógiába, akkor ismételten le kell írnom: a vasárnap reggeli 5 halálos áldozatot követelő baleset után, a 4-es mentén érintett valamennyi kapitánynak és közlekedési osztályvezetőnek fel kellene ajánlania a lemondását. Ami persze nem oldana meg semmit, de legalább egyszer lenne következménye a tökölődő tehetetlenségnek, a statisztikákat babráló álságos jelentéseknek, a közlekedésbiztonság és a megelőzés érdekében elkövetett semmittevésnek. Mert ebben az esetben, esetleg, a következő garnitúra elkezdene gondolkodni eredményes megoldásokon.

Mondjuk, feltehetnének egy alapvető a kérdést. Ha Debrecentől és Gyulától is lényegében autópályán lehet átvágni az országon, akkor miért használják még mindig sokan a 4-est tranzitútnak? Mert a régi térképek, GPS-ek és a megszokás alapján ez tűnik egyszerűbbnek. Holott meddig tartana az Állami Autópálya Kezelő, az érintett közútkezelők, rendőrségek, önkormányzatok és benzinkút-hálózatok összefogásával kampányt indítani, ami az átutazókat a nagyságrendekkel biztonságosabb sztrádákra tereli. Óriásplakát, szórólapok, jól elhelyezett hirdetések, igazoltatások során átadott információs anyagok kellenének csak. Meg jó szándék, egy kis idő, és persze némi pénz. Ez utóbbi pedig biztos, jóval kevesebb lenne, mint a jelenleg okozott kár.

A másik eszköz – ne szépítsünk – a tranzit forgalom folyamatos és hatásos ellenőrzése lehetne. Gyorsan híre menne, ha a 4-esen nem lehetne úgy eljutni a fővárostól a határig, hogy legalább 3 helyen ne lenne közúti ellenőrzés, értelmes – tehát nem a kint felejtett 30-as táblára utazó – bemérés. Ha 3-4 alkalommal meg kellene állni, bemutatni a gépkocsi papírjait, igazolni a műszaki alkalmasságot, esetleg a pihenés fontosságáról kellene meghallgatni a rendőröket, talán kevesebben és óvatosabban járnának erre a tranzitutasok. Ha pedig a bemérő autó után 1 kilométerrel a gyorshajtótól a pénzt is beszednék, avagy lefoglalnák az autót, gyorsan változna a morál.

A nincs elég pénz, rendőr és eszköz kamu szövegeket pedig tessék a feletteseknek tartogatni, avagy gyorsan más munkahely után nézni. Szándék és akarat kellene. Illetve némi felelősségérzet.

Ami persze belőlünk, egyszerű lakosokból is hiányzik. Tegye fel a kezét, aki volt már a lakóhelyének olyan képviselőtestületi ülésén, ahol a rendőrség beszámolt, és ott kérdőre vonta a sikerekről szónokló kapitányt. Vagy bombázta már kérdéssel, javaslattal a saját megyei közgyűlését, országgyűlési képviselőjét, hogy mit tett a 4-es út horrorja ellen. Netán a szavazófülke magányában ilyen egyszerű problémákat is mérlegelt az államháztartás hiánycéljai mellett. Gyanítom, egyetlen billentyűn sincs kevesebb kéz.

Pedig valamit most már tényleg tenni kellene! A magányos dühöngés, a meggondolatlan hozzászólások, a kocsmai diskurzusok sehová sem vezetnek. Állampolgárként, adófizetőként és tudatos civilként kell követelni, hogy az adónkból fenntartott intézmények és cégek, illetve azok vezetői végre tegyenek valamit.

(Az illusztrációk szándékosan lassú veteránjárművekről készült fotók.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Inkább áldozatok

Úgy tudom, nagyszüleim és testvéreik közül hatan lehettek katonák 1943-ban. Mindannyian az előző század tízes-húszas éveiben születtek, tehát fiatalemberek voltak. A doni katasztrófát túlélték, de négyen, hosszú éveket töltöttek hadifogságban. Inkább áldozatok voltak, mint hősök.

Tavasztörők Szolnokról is

Mondhatnám, fél évszázaddal ezelőtt arra ébredt Szolnok (is), hogy magyar katonák masíroznak a Felvidéken. Erről azonban 1968. augusztus 21-én még csak azok a szolnokiak tudhattak, akik maguk is részesei voltak a hadgyakorlatból hadműveletté lett bevonulásnak.

Nem kérdezünk, hurkot kötünk!

Nem baleset-megelőzési célból írok a Dózsa György és az Arany János utcák egyirányúságának a megfordításáról. Sokkal inkább azért, mert ez újra egy olyan eset, amikor valakik nekünk akarnak jót, csak bennünket felejtettek el megkérdezni. Persze, ez nem példa nélküli Szolnokon.

Újabb emléktábláért aggódóm

Nem szeretnék vészmadár lenni, de az elmúlt években láttam már Szolnokon épület felújítás kapcsán műalkotást eltűnni. Igaz, sirattam olyan emléktáblát is, amiről aztán kiderült, gondos kezek őrzik a renoválás idején. Hogy mi lesz a Kandó-emléktábla sorsa, hamarosan kiderül.