(Ez a beszélgetés 2013. január 11-én jelent meg először.)
– Két évvel ezelőtt nagy siker volt az Ármány és szerelem. Mégis, nem kockázatos ilyen nehéz darabokat ma színpadra állítani?
– Különböző művekről van szó. Az Ármány és szerelem Schiller szentimentális korszakában született, ami a maga idejében meglehetősen forradalminak számított. Olyan kérdéseket feszegetett, minthogy a társadalmi különbségek elválasztják egymástól az embereket, és ezért az érzelmi életüket sem tudják megélni. Schiller ez ellen akart demonstrálni. Látszólag szerelmi drámáról van szó, valójában az Ármány és szerelem is politizál. Ezzel szemben a Wallenstein-trilógia, a Don Carlos és a Stuart Mária politikai mű. Schiller ugyanis Goethével együtt elkötelezett forradalmár volt, akik meg akarták újítani a világot. A konzervativizmussal lánglelkű figurákat állítottak szembe, akik valami újat akartak, és védték a maguk igazát. Ezek szerintem olyan általános problémák, amelyek a modern színházban is foglalkoztatják az embereket. A nézők ugyanis, amikor tévét néznek, rádiót hallgatnak, ahol áremelésről, háborúkról van szó, és ők ezekről véleményt mondanak, akkor politizálnak is. Márpedig például a Stuart Mária segítő kezet próbál nyújtani a nézőknek, akikre a mindennapokban irdatlan mennyiségű információ árad. Ez a darab nem direkt, hanem költői módon politizál. De konkrétan válaszolva a kérdésére: vállalom a kockázatot, mert úgy gondolom, a darab megfogja majd a nézőket.
– Szándékos, hogy előbb az Ármány és szerelmet állította színpadra és csak utána a Stuart Máriát?
– Közben pedig még ott volt Hunyadi A három sárkánya. Szerintem mindenféleképpen jó, ha először könnyedebben megközelíthető, érzelmekre ható darabbal lépünk közönség elé. Mert utána jöhet egy ilyen markáns, erős és radikális előadás, mint a Stuart Mária. Aminek egyébként az egyik érdekessége, hogy a két főszereplő történelmi megítélése homlokegyenest más, mint a darabban. A valóságban ugyanis Stuart Mária a múlt, az elmaradottság, a középkor világa volt. Ezzel szemben I. Erzsébet az új eszmék királynője, aki Angliát a feudalizmusból átvezette a kapitalizmusba. Az uralkodása alatt kezdődött el az eredeti tőkefelhalmozás, jött létre a brit birodalom, és ne felejtsük el: virágzott a kultúra. Gondoljunk csak Shakespeare-re! Ezzel szemben Schillernél Erzsébet hatalommániás, aki uralni akarja a világot. Nem megy férjhez, mert nem akarja, hogy neki bárki parancsolgasson. Ebben a figurában jelenik meg csíráiban az őskapitalista figurája, akinek az élete a pénz és a gazdagság körül forog.
– Befolyásolta a darab kiválasztásában a Szigligeti társulata?
– Nem szeretem, amikor valaki úgy választ darabot, hogy annak a szerepeit tulajdonképpen nem tudja kiosztani. A Stuart Máriában rengeteg szereplő van, nagyon sok férfi figura, de a legfontosabb a két női főszereplő. Ők határozzák meg a darabot. Radó Denise I. Erzsébetként és Molnár Nikolett Stuart Máriaként két olyan színésznő, akik abszolút alkalmasak a feladatra. Molnár Nikolettet eddig inkább naivaként ismerhette a szolnoki közönség, úgyhogy nagyon nagy meglepetés lesz az előadás.
– Nem véletlen, hogy már az Ármány és szerelemben is velük dolgozott.
– Két nagyon jó színésznőről van szó. Olyanokról, akikkel, ha együtt dolgozik az ember, akkor kialakul egy olyan közös gondolkodás, ami leegyszerűsíti a munkát. Sokkal könnyebben tudunk együtt továbblépni.
– Az olvasópróba és a bemutató között jó pár hét eltelt. Az lett a végeredmény, amit annak idején eltervezett?
– Minden rendezésemre úgy készülök, hogy már az olvasópróbán elmondom, mint szeretnék a darabbal, mi a célom a bemutatásával. Most is kijelöltem egy utat, amin úgy érzem, sikerült végigmennünk.
– Mennyit változnak a színészek egy ilyen próbafolyamat alatt?
– Vannak olyan szerepek, amelyek nagy felfedező utak a színészeknek. A Stuart Mária olvasva egy gyönyörű költői mű. A rendezőnek azonban az a feladata, hogy megtalálja a konfliktusos helyzeteket a drámában, amiket el is játszat. Ez determinálja a színészeket. És ettől lesz vérbeli dráma az előadás.
– Nem fáj a szíve, hogy egy ennyi munkával színpadra állított darab csak harminc előadást élhet meg?
– Ez a hazai színházi rendszer örök problémája. Mivel már nagyon sokat dolgoztam vidéki színházakban, erre fel tudok készülni. Tudomásul kell venni, hogy ez olyan, mint a gyufa lángja. Megmutatja magát, esetleg meggyújt valamit – mondjuk a nézőkben -, de aztán kihuny. De hát a színház az itt és most művészete.
(A próbafotók a Szigligeti Színház honlapjáról származnak.)