2025.08.27. (szerda)

Vándorló műtárgyak

Vándorló műtárgyak

Dátum:

(NYÁR) A város történetében volt legalább két évtized, amikor nem készülhetett úgy képeslap Szolnok főteréről, hogy azon ne látszódjanak a Kossuth téri szökőkutak három lábon álló, hatalmas kőtálai, és a munkásmozgalmi szobor körüli virágtartók. Amelyek egy ideje a Tiszaligetben ácsorognak.

Vannak érdekes sorsú közterületi műtárgyak, amelyek egy ideig a város arculatának meghatározó elemei, aztán szinte nyomtalanul eltűnnek. Hogy időrendben menjek, ilyen például a Kossuth tér keleti oldalán egykor álló Szentháromság oszlop, amelynek torzója ma a Belvárosi Nagytemplom mellett árválkodik. A szobrok ugyanis eltűntek róla. Valaki egyszer azt állította, hogy az apró kőfigurák sokáig a Tiszaligeti Strand nagymedencéhez közeli büféjének a teraszát díszítették, ami nagyjából ott állt elbontása előtt, ahol ma a fürdő bejárata van. Ez ma még legenda, de nem kizárt, hogy azóta valamelyik temetőben szolgálnak a szobrocskák.

Hasonlóan érdekes, bár végül szerencsésen alakuló a Kossuth tér másik végéből az Eötvös térre vándorolt 68-as obeliszk sorsa. Ez közel száz évig állt a városházával szemben, majd elszállítása után bő négy évtizedig észrevétlenül húzódott meg a víztorony melletti tér bozótjai között. De, ha már eltűnt szobrok, akkor a közelmúltból is hozhatunk példát. Mondjuk a sokak által szeretett Damiból eltűnt Hasznos István szoborét. Ez jelenleg, az alkotónak köszönhetően, a Művésztelep parkjában várja sorsa alakulását. Vagy, ha sikeres és példaértékű szobormentésről akarunk beszélni, akkor a Mária út végén 2011-ben felállított Mára-szoborral érdemes előhozakodnunk, ami több évtizedes hányattatás után került új helyére.

Félreértés ne essék, nem szeretném ismét talapzaton látni, de komolyan érdekel, hogy mi lett a város egykori Lenin-szobrának és vörös márvány talapzatának a sorsa. A szobor állítólag a városi kertészetben fekszik a fűben, a talapzatból meg valahol fürdőszoba lett. De ez szerintem ugyanolyan legenda, mint a Kossuth teret egykor meghatározó Munkásmozgalmi emlékmű utótörténete, aminek anyagából talán újabb szobrok készültek.

Ez utóbbi környezetét díszítették azok a műkő „tálak”, amelyek ma a Tiszaligeti Sportcsarnok bejáratától ballra, az autóutat az épülettel összekötő járda mellett állnak. Legalábbis ránézésre ezek azok, így hajlok hinni az erről szóló legendáknak. Ami egy kicsit elbizonytalanít, hogy a hat kőedény nem kerülhetett egyszerre ide, hanem akár két évtized is eltelhetett a lerakásuk között.

Ez a hat műkő edény – pontos építészeti meghatározását sajnos nem tudom – két ütemben került a Kossuth térre a hatvanas években. Korabeli képeslapok alapján úgy rekonstruálható a történet, hogy a teret először az ötvenes-hatvanas évek fordulóján építették át. Ekkor tűnt el a 68-as obeliszk, és jött létre a tér közepén egy szögletes, először jórészt füves és virágágyásos park. Egészen biztosnak tűnik, hogy a későbbi Munkásmozgalmi szobor talapzatát – még zászlótartók nélkül – 1963-ra kialakították. Ezt azért gondolom, mert létezik olyan képeslap, amin a talapzat és a városháza melletti bérház már látható. A talapzattal együtt került a térre a 4 kő virágtartó, amelyekhez hasonlók egyébként a város több pontján – például a Szapáry úton – is fellelhetők. Viszont ekkor még nincs a téren egyetlen szökőkút sem.

Van viszont egy olyan képeslapom, amely a fotón látható fákból ítélve nagyjából egy évvel később készülhetett. És amin már nemcsak a Munkásmozgalmi emlékmű és két oldalán a szökőkút látszik, hanem a Steiner-ház mögött az 1965. április 4-én felavatott pártház. Ebből, és az évfordulós szokásokból gondolom, hogy a szobrot 1964-ben állították fel – a Tanácsköztársaság kikiáltásának 45., Szolnok felszabadulásának 20. évfordulóján -, és addigra készült el a két szökőkút is, közepükben a ma a Tiszaligetben található, lábakon álló kőedényekkel.

A hatvanas évek közepétől legalább húsz éven keresztül a Kossuth térről készült képeslapokról, de még a fotókról sem hiányozhattak ezek a kőedények. Viszont a szökőkútban lévő két nagyobb, lábakon álló kőtál, valamikor a nyolcvanas években eltűnt. A szökőkutak kör alakú medencéje megmaradt, az oldalsó vízsugarak is működtek, viszont a közepüket átalakították. Vajon miért? És vajon, akkor rögtön a Ligetbe kerültek az edények és virágtartót csináltak belőlük? És mi történhetett az egyik lábaival, hogy ma már kisebb a testvérénél?

Az eredetileg is virágtartónak használt, négy egyforma kőtál azonban a rendszerváltást is messze túlélte. A Munkásmozgalmi emlékművet 1989 áprilisában vitték el, a talapzat – plusz két zászlótartóval kiegészülve – emlékeim szerint a kilencvenes évek végéig a helyén maradt, mellette a virágtartókkal. És a Kossuth tér újabb átépítésekor nem összetörték ezeket a kőedényeket, hanem – ha a történet igaz – a másik két utcadísz mellé vitték a Tiszaligetbe.

(Ez az írás január 16-án jelent meg először)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Meglepő séták

Nem tudok Szolnokon úgy sétálni, hogy ne fedezzek fel valami meglepőt és érdekeset. Ezek többsége lehet, hogy sokak számára nem tartogat semmi újdonságot, mégis azt gondolom: nem menjünk el mellettük szó nélkül. Egy gyönyörű 85 éves ház, egy különleges lépcsőház, valami fura építmény, zászlórúd dísz.

Ez a hajó elment (10.): Majd az 1000?

Talán Szolnok első írásos említésének 1000 éves jubileumára majd sikerül úgy felkészülni, hogy a 900 éveshez hasonló eredmények szülessenek nemcsak beruházásokban, de kiadványokban és eseményekben is. A jövőre esedékes 950 éves megemlékezések hajója elúszott, bár a nyomába kellene eredni.

Szolnok hatvan körül, fölülről (1. rész)

Valamikor a hatvanas évek elején készült egy légifelvétel - talán sorozat - Szolnokról. Már nem tudom, hozzám hogyan került, és sajnos azt sem, ki a tulajdonosa. Mindenesetre van annyira érdekes a felvétel, hogy egy mini sorozatban észrevételekkel, látnivalókkal egészítsem ki.

Autók a múltamból

A Tiszai hajósok terén, június első vasárnapján jöttem rá, hogy a gyerekkoromat idézni járok veterános rendezvényekre. És azok előtt az autók előtt tudok hosszasan elidőzni, amelyekhez személyes emlékek kötnek. Olyan szocialista "csodáknál", amelyeket az idő szépített meg.