(Ez a beszélgetés 2013. január 25-én jelent meg először.)
– Honnan jött az ötlet, hogy önálló esttel áll a szolnoki közönség elé?
– Korábban már volt egy József Attila és egy Petőfi estem. Az utóbbi időben pedig egy-egy szavalat, fellépés után nagyon sokan megállítottak, hogy miért nem csinálok olyan estet, amiben a verseké a főszerep. Ady Endre az egyik nagy kedvencem, úgyhogy azt gondoltam, most az ő verseivel lépek a közönség elé.
– Hogyan kell elképzelni egy ilyen estet. Kiáll elénk és szaval?
– Ezeknek az önálló, irodalmi esteknek van egy bevett forgatókönyvük, miszerint a verseket különböző zenei betétek választják el. Ez érthető is, hiszen a versek között kell a közönségnek valami kis pihenő, hogy aztán az egész est emészthető és feldolgozható legyen. Én azonban úgy gondoltam, hogy szakítok ezzel a bevett gyakorlattal, és nem zene, hanem tánc fogja színesíteni a verseket. Kabdebon Szabolcs és Kinczel József, a színház két kiváló táncosa lesznek majd a partnereim. Azt azonban még nem tudom, miként fogom elmondani a verseket, hogy megállok, járkálok vagy leülök valahová. Ez majd a közönségtől és a hangulattól függ. Ahogy a versek is.
– Ezek szerint az sem biztos, hogy mi fog elhangzani?
– Azt gondolom, hogy ebben az 50 percbe, egy órába, mondjuk, belefér negyven vers. Azt tudom, hogy a nagy klasszikusok benne lesznek, hiszen azokat jó időről időre meghallgatni. Ez lesz az est harmada. A többi vers viszont azok közül kerül ki, amelyek vagy nekem fontosak valamiért, vagy kevésbé ismertek, de azt szeretném, hogy minél többen hallják őket. Van egy szerkezete az estnek, de tényleg nagyon sok függ a közönségtől. Lesz olyan vers, ami kimarad, lesz, ami ott fog eszembe jutni, hogy mégis hangozzék el.
– Hány Ady vers van a fejében?
– Nem tudom. Száz biztosan. Színész vagyok, 42 év alatt nagyon sok ragadt rám. Vannak, amiket már korábban is mondtam, de van közöttük olyan is, amit csak a saját kedvemre tanultam meg.
– Emlékszik, melyik volt az első Ady vers, amit kívülről tudott?
– A Hortobágy poétája. Talán. De lehet, sőt biztos, hogy iskolában is kellett már Ady verset tanulni.
– Kiknek szánja ezt az estet?
– Csak versszerető embereknek. Tudom, elcsépelt, hogy a kereskedelmi tévés világunk túllépett a verseken, de valahogy ez mégis igaz. Otthon még olvasnak verseket az emberek, de egyébként nagyon eltűntek az életünkből. Nem akarok ellenkezni a világgal, de a magam módján próbálok tenni azért, hogy ez ne így legyen.
– Idén már rendezett, viszonylag sokat játszik is. Miként fér bele még az Ady-est is az életébe?
– Mindegyiket szeretem csinálni. Most csak a Stuart Máriában és a Néma leventében vagyok benne, illetve már próbáljuk a Sárga liliomot. Nem olyan sok ez, hogy havi egy-két alkalommal ne férhessen bele az Ady-est is. Ne legyen igazam, de szerintem maximum 3-4 alkalommal játsszuk majd. Pedig akár vidékre is vihetnénk, ha volna rá igény.
