A legelőször Só utcaként említett közterület egykor a Molnár utcától – ma Szapáry – indult, és a baromfi- és a búzapiac érintésével a Tisza-hídig vezetett. Feltételezhetjük, hogy a XIX. században a Szolnokot a mai belvárosi templom felől elérő utazók és kereskedők nem a Piac tér – ma Kossuth tér – felé kerülve, hanem erre közelítettek a tiszai átkelőhöz. Talán az se túlzás, hogy sokáig a város egyik legforgalmasabb utcája lehetett, ahol a piacok mellett a sóraktárakat, a sóhivatalt, a tiszai rakódó- és vízvevő helyeket is el lehetett érni.
Az utca fejlődése és átalakulása összefügg a környék eredeti funkciójának visszaszorulásával, a város életében legalább 900 évig szerepet játszó sókereskedelem jelentőségének a csökkenésével.
Amennyiben elfogadjuk, hogy a sókereskedelmet már Gellért püspök is említi, akkor azt mondhatjuk: Szolnok és a só kapcsolata ezeréves. Tudjuk, hogy az erdélyi sóbányák termékeit még a XIX. században is Szolnok érintésével szállították Nyugatra. Egy ideig az úgynevezett szalacsi sóút fontos állomása, majd a folyami szállítás fellendülésével az átrakodás helyszíne volt a város. Sóhivatallal, aminek a királyi monopóliumnak számító só utáni adók beszedése, illetve a só raktározása volt a legfontosabb feladata. Mint tudjuk, Verseghy Ferenc is egy sóházi tiszt fiaként született ezen a környéken. Abba viszont talán ritkán gondolunk bele, hogy évszázadokkal ezelőtt a só olyan kincsnek számított Európában, mint ma az olaj. Tudjuk például, hogy az Alföldön keresztül szállított erdélyi sóért még Perzsiából is jöttek kereskedők.
A sóval való kereskedés és a szállítás jelentőségének visszaszorulása szerencsére egybeesett Szolnok megyeszékhellyé válásával, a város aranykorának kezdetével. Ez teremtett ugyanis lehetőséget arra, hogy ez az utca középületei révén, Szolnok egyik fontos, fejlődését jól reprezentáló része legyen. A Sóház utcában épült fel 1888-ban a város első gimnáziuma, majd hat évvel később itt kapott helyett a neogótikus református templom, miközben pár száz méterrel feljebb még zakatol a Scheftsik féle fatelep. A századforduló után a Sóház utca mentén készült el a város első kőszínháza, majd az első világháború után parkok épültek és átadták a Tisza Szállót is. Még Sóház volt, amikor a hídhoz vezető végét a Damjanich uszoda építése miatt levágták, hogy aztán két év múlva a nevét is Szabadságra változtassák.
A Szabadság utca a Ságvári körutat és az F. Bede László utcát kötötte össze 1990-ig. Akkor visszakapta múltjára utaló nevét, de már messze nem eredeti hosszában. A Sóház utca ma már csak a Magyar utcáig tart, hiszen a gimnázium már a Tisza parkban található. Azaz ma csak ez a jellegtelennek tűnő utcaszakasz emlékeztet mindarra, ami Szolnokot kiemelte a környék települései közül.
(Ez az írás február 8-án jelent meg először)