A tartalom és a minőség elemzése előtt soroljuk az erények közé, hogy Dézsy Zoltán elkészítette második, egészestés játékfilmjét, amivel a kortárs magyar rendezők között fehér hollónak számít. Sőt, tényként kell elfogadnunk, hogy az Elment az öszöd című játékfilm 2013 eddigi legjobbja. Igaz, ez nem a rendezőt minősíti, hanem azt, hogy idén ez az első hazai gyártású film, ami eljutott a mozikig. És ha nem tévedek, a dobogóról is nehéz lesz letaszítani a lelkes rendezőt, aki a hírek szerint egy átlag magyar játékfilm költségvetésének tizedéből dolgozott. Amihez az erények sorolása okán hozzá kell tenni: a költségvetés és az elszántság tekintetében lehetne követni a példáját.
Már kicsit a tartalom elemzése felé csúszunk, ha mindezekhez hozzátesszük, hogy bármilyen is ez a játékfilm, mégiscsak olyan kérdéseket feszeget, amelyek a mai közbeszédnek is szerves részei Márpedig az elmúlt két évtized magyar játékfilmgyártásában nem nagyon emlékszem olyan próbálkozásra, amely ilyen témát vetített volna a vászonra. Holott, ha körülnézünk a nemzetközi filmek között, ez nem számít ritkaságnak és merész próbálkozásnak. Sőt, a kortárs magyar drámairodalom is hemzseg az ilyen daraboktól. Csak valahogy a magyar filmes társadalom ódzkodik ettől, mert egyszerűbb lilaködös művészfilmet vagy pink „saskabarét” forgatni.
Tovább feszegetve az Elment az öszöd tartalmát, a magam részéről az égvilágon semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy ma is tevékeny politikai közszereplőkről játékfilm készüljön. Azon meg nem alakoskodnék, hogy ehhez ki adott pénzt és ki nem. Már csak azért sem, mert ebben az országban üzletileg sikeres film a Mágnás Miska óta nem készült, azaz minden filmesünk az adófizetőkből él. Tehát, ha valaki egy a közbeszédben gyakran felbukkanó témáról, élő közszereplők kitalált vagy valósnak vélt cselekedeteit játékfilmben akarja megmutatni, hát legyen olyan elszánt, mint Dézsy, aztán majd meglátjuk. Ha a rendező-producer és feltételezhetően író így látja a 2006-os eseményeket, és ezt el akarta mesélni, tegye. Ez a művészi szabadság és a szólásszabadság. A piac meg majd megméri.
Amennyiben a tartalomtól eltekintünk és csak a forgatókönyvíró, a rendező, az operatőr, a vágó és a színészek teljesítményét akarjuk értékelni, akkor bizony előjönnek a hiányosságok. Mert el kellett volna dönteni, hogy a filmnek van-e cselekménye, ami a korabeli dokumentumok körül zajlik, avagy csak azért matatnak a színészek, hogy az alkotók szívének kedves hang- és képi felvételeket be tudják mutatni. Érzésem szerint, inkább ez utóbbi történik. Pedig az újságíró kirúgásának története vagy éppen a munkanélkülivé válással kezdődő kálváriája – amelyek csak pedzegetve lettek ebben a közel másfél órában -, remek keretei lehettek volna a sztorinak. Mert közelről mutatták volna a kisembert, akinek az életébe belegyalogolt 2006. Amihez egyébként az operatőr és a vágó – Dézsy előző filmjéhez az Az ügynökök a paradicsomba mennek címűhöz képest – kiváló partnerek lettek volna.
Nem úgy a színészek. Sás Péter, mint Gyurcsány Ferenc tragikus, az újságírót alakító Szabó Sipos Barnabás koncepciótlan, a főszerkesztőt játszó úr elképesztően amatőr, ahogy szinte valamennyi ismeretlen szereplő is. Újlaki Dénes és Császár Angéla azok, akik valami színészi teljesítményt felmutatnak. Újlaki dörzsölt tolvaja és Császár Apró Piroskája felépített karakterek.
A Tisza mozi május közepéig játssza Dézsy Zoltán Elment az öszöd című filmjét. Felhőtlen szórakozásra vágyóknak nem ajánlom. Az igazi filmszakértőket kifejezetten eltanácsolom. A két oldaltól begőzölt biztos pártválasztókat eltiltanám. Ám, akik kíváncsiak arra, hogy egy embertársunk mit gondol a 2006-os évről, és el tudja fogadni, hogy esetleg mást, mint mi, azok tehetnek egy próbát.
