2025.12.1. (hétfő)

Árpa, Horváth, Maróti

Árpa, Horváth, Maróti

Dátum:

Néhány hónap kihagyás után - ugyan csak 8 oldalon és csupán fekete-fehérben - megjelent a SzolnokIFIrkász városi diáklap legfrissebb száma. A lapban interjú olvasható Árpa Attilával, az Argó rendezőjével, Horváth Lászlóval, a múzeum igazgatójával és Maróti Kinga diákszínésszel.

Részlet a három interjúból:

 

Árpa Attila

Die Hard 5 és Argó 2

A tavaly nyáron részben Budapesten forgatott Die Hard 5 című film bemutatójához kapcsolódva rendeztek közönségtalálkozót a Tisza moziban, amire a filmben feltűnő szolnoki helikopter pilótája és az egyik kaszkadőr mellett a produkcióban szereplő Árpa Attila is hivatalos volt. A színészként, tévés szakemberként és filmesként is ismert Árpa Attilát a Die Hard mellett az Argó című filmjéről és annak folytatásáról is kérdeztük.

(…)

– Nemcsak színészként, tévésként, de rendezőként is ismert. Pár évvel ezelőtt óriási siker volt az Argó, aminek azóta is várjuk a folytatását. Mikor készül el?

– A napokban lett a végleges forgatókönyve. Ez azt jelenti, hogy most már csak bizonyos anyagi ügyeket kell megoldani, így akár az is előfordulhat, hogy még idén elkezdjük forgatni a második részt.

– Honnan jött az Argó cselekményének az ötlete?

– Nem volt egy konkrét ötlet, ami elindította volna a történetet. Az volt a technikánk, hogy összeírtuk mindazokat az ötleteket, amelyek szerintünk viccesek, meg azokat a karaktereket, akik szerintünk különlegesek és mégis hitelesek, és magyarok is természetesen. Tudtuk, hogy egy akció-vígjátékot szeretnénk csinálni, mert akkoriban, 2003-ban, még nem nagyon volt ilyen magyar film. Úgyhogy sikerült az Argóval megteremtenünk ezt a műfajt itthon.

– Mit lehet elárulni a folytatásról? Továbbviszi majd a főszereplő, Balogh Tibi és bandája történetét?

– Nyilvánvaló, hogy az első részből ismert csapat lesz továbbra is a főszereplő. Tanultunk az első rész hibáiból azért, hogy mit kell elhagyni, és mit kell másképp csinálni. Miközben szeretnénk az elvárásoknak megfelelni és az ős-Argó rajongókat is kielégíteni, közben szeretnénk azért újat is mutatni. Egy folytatásban mindig az a legrosszabb, hogyha nem ad valami újat, így csak egy újabb bőr lehúzásának tűnik. Ezért sokáig nem is akartam belefogni a második részbe.

(…)

Tóth Szilvia

Dr. Horváth László

„Majdnem minden nap örömmel jövök be”

Dr. Horváth Lászlóval, a Damjanich János Múzeum igazgatója több mint tíz éve vezeti az intézményt. Ez alatt az idő alatt számtalan emlékezetes kiállításnak volt, voltunk tanúi. Idén januárban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága megszűnt, most már ?pusztán? a városi Damjanich János Múzeum igazgatóját tisztelhetjük személyében.

(…)

– Múzeumigazgatóként mik a feladatai?

– Ezt magamtól is megkérdezem néha. Korábban újkorral foglalkozó történész voltam, rengeteg kutatási témával. Amikor Szolnokra kerültem, egy csomó félbehagyott kutatásomat becsomagoltam, és úgy gondoltam: az első év nehéz lesz, de aztán majd hetente egy napot, később kettőt is a történészi hivatásomnak szentelhetek. Azóta is ezzel áltatom magamat. Olyan jelentős adminisztrációs, gazdasági, jogi és egyéb munkája van egy intézményvezetőnek, hogy csak akkor lehetne egy-egy napot eltölteni a többivel, ha mindezeket nem csinálnám rendesen.

– Ön szerint mivel lehet becsalogatni a látogatókat a múzeumba?

– Ez nagyon jó kérdés, mert, ha én ezt biztosan tudnám, már ott lennék és csalogatnék. Régen ez egyszerűbb volt. Volt egy megyei újság, egy városi tévé, és ha még a városi rádióba is bele tudtuk tenni a hirdetésünket, akkor csak hátradőltünk és azt mondtuk, hogy mindent elkövettünk a siker érdekében. Úgy látom, hogy a helyes arány a nyomtatott sajtóban való megjelenés, az interneten történő reklámozás és az elhagyhatatlan elektronikus médiumok szentháromságában van.

– Hogyan születik meg egy-egy szolnoki kiállítás?

– Voltaképpen mi osztjuk be, hogy mi látható nálunk, de sajnos nem a fantáziánk szab határt, hanem az, hogy milyen pénzügyi kondícióban vagyunk. Nekünk nem az a feladatunk, hogy kicsiben megcsináljuk azt, amit a Szépművészeti Múzeum Pesten. Nekünk a megyei kulturális örökséget kell fölmutatnunk. Mert, ha nem foglalkozunk a szolnoki művészettel történetileg, félő, hogy ezt más sem fogja megtenni. Ezt nem lehet a Dunántúlról kutatni. Most nem csak név- és levélpapírváltásban vagyunk, hanem újra kell fogalmazni ezt a lassan száz éves intézményt is, ami a szolnoki múzeum.

(…)

Rendes Vera

Maróti Kinga

Haynauból Nyuszkó koma

Maróti Kinga, a Varga Katalin Gimnázium 10.A osztályos tanulója az idei Ádámok és Évák Ünnepén elnyerte a legjobb női epizódszereplő díját, a Városi Kollégium műsorában Nyuszkó koma alakításáért. Következő interjúnkban színházélményeiről, a színházhoz fűződő viszonyáról beszél nekünk.

(…)

– Mit szeretsz legjobban a színházban, a szereplésekben?

– A végén a tapsrendet. Amikor a nézők elismerik a munkánkat és látom, hogy tetszik nekik, amit csináltunk. A meghajlást és a tapsot.

– Számodra milyen érzés a színpadon állni?

– Mielőtt felmegyek a színpadra, izgulok, vizsgadrukk szerű érzés vesz rajtam erőt. Csak ez kellemesebb. Aztán amikor már fent vagyok a színpadon, mindent elfelejtek és próbálok teljesen azonosulni a szerepemmel. Olyankor Maróti Kinga eltűnik, és az vagyok, akit játszom.

– Mi a véleményed az Ádámok és Évák Ünnepéről?

– Már másodjára voltam benne, és mindkétszer nagyon élveztem. Főleg a színházi próbákat, amikor már csak az utolsó simításokat végezzük. Ilyenkor a színházi dolgozók is nagyon kedvesek, mindig biztatnak minket, hogy jók leszünk, nem kell izgulni. Ez a hangulat a legjobb az egészben.

(…)

Liska Enikő

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kiragadott diktátor

Izgat a kor, amiben felnőttem. Emlékszem például Rotschild Klára emlegetésére, meg a sokszor látott fotóra, amin Tito marsall és Kádár János feleségével ruhát válogatva látható. A Magyar Nemzeti Múzeum textilgyűjteményének vezetője számomra kihagyhatatlan kiállítást rendezett.

Újra Ifirkász

Több hónapos kihagyás után ismét megjelent a SzolnokIFIrkász városi diáklap legfrissebb száma. Benne interjú az új diákpolgármesterrel, Katrinecz Rita junior kajak világbajnokkal, Jenei Gyulával és Harna Péterrel. Utóbbi kettő nálunk is olvasható.

Debrecenbe el kell menni!

A héten kitör a tavaszi szünet, így ha Szolnokon már minden kiállítást láttak, és megtehetik, hogy mondjuk, Debrecenben töltsenek egy napot, akkor semmi esetre se hagyják ki az ottani Agórát, ami tudományos élménycentrumként határozza meg önmagát. Azaz maga a csodák palotája.

A szomszéd palotában

Mi köze a fazékban túlfőtt tyúknak Petőfihez? Hogyan lehet a meglévő gyűjteményt újra érdekessé tenni? Látták már a pávás termet? És az megvan, hogy a kecskeméti Cifrapalota három évvel fiatalabb, a szolnoki Mezőgazdasági Takarékpénztár épületénél? Vendégségben Kecskeméten.