2025.12.1. (hétfő)

Jenei: Rézhíd, ezüstpalota, aranygomb

Jenei: Rézhíd, ezüstpalota, aranygomb

Dátum:

A csodában nem hiszek, ám léteznek jelenségek, amelyeket akár annak is nevezhetünk, ha nem is a szó vallási értelmében - noha éppen egyházi építményhez kapcsolódnak.

A napokban írtam a vártemplom sisakjának felújításáról, megszépüléséről, hogy rézlapokkal borították, illetve a templomgombot s a fölötte lévő keresztet aranyfüsttel vonták be.

Jövök hazafelé egy minapi délutánon, s a Zagyva város felőli partjához érve az akkor még jóval szélesebb medrű folyóban megpillantottam a rézhidat. Mert ha a nap és a hold vízen tükröződését arany- és ezüsthídnak nevezzük, mi másnak mondtatnám a hullámokon sárgás-vörösen táncoló napsütötte templomtorony képét. Rézhíd. Ameddig a legidősebb királyfi jut a mesékben.

Másnap délelőtt lakásunk a templomtoronnyal ellentétes irányba néző szobaablakán kipillantva furcsa, vöröses fény villant szemembe a szemközti épület lépcsőházának üvegéről. A felület egyenetlen síkjai összetörték ugyan a tükröződő látványt, s inkább a rézszínű fényfoltok ébresztettek gyanút, de azután már nem volt nehéz megtalálnom a nézőpontot, ahonnan toronysüvegformává állt össze a kép, s fölötte felismerhetőn sárgállott a kereszt is.

Tegnap már sötétedés után, utcalámpafényben indultam a városba, s egy furcsán sárgálló, öklömnyi csillagszerűséget vettem észre a fák fölött, a templomtorony irányában. Úgy tűnt, mintha önálló fényforrás lenne, belülről világítana valami a templomkereszt alatt. Közelebb érve láttam, hogy a paplak kerítésénél felszerelt reflektor súrlófénye tört meg úgy a keresztalatti aranyozott gombon, hogy az szinte csillagot képzett a környék fölé.

Visszafelé jövet is a fények furcsa játékát bámészkodtam meg-megállva, amikor elgurult mellettem egy járőrautó, majd a pár méter utáni buszmegállóban megfordult. Eltévedt, szólt ki a nyitott ablakon a kocsiban ülő rendőr. Dehogy, feleltem, kitapintva a farzsebemben lévő igazolványomat, csak a templomtornyot nézegetem. Észrevette már, hogy milyen különösek a fényei?

A járőr szó nélkül, lépésben hajtott tovább, de hogy fölnézett-e a toronyra, azt nem figyeltem meg.

Jenei Gyula

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Országos reklám szolnoki képpel

A következő hónapokban sokan fognak az országban találkozni a szolnoki Damjanich múzeum homlokzatával illetve a Kossuth téri Gördeszkás fiú szobrával. Bodó Gábor fotóművész képének köszönhetően ugyanis ezzel reklámozzák a Mozaik Múzeumtúra programot.

Társas-Tár (4.): Elárulja a befektetőt

Éppen harminc évvel ezelőtt találkoztam először ezzel a játékkal, holott akkor már 57 éve létezett. Csakhogy a rendszerváltásig a Monopoly helyett a Gazdálkodj okosan! volt a "divat". A kettőnek pont annyi köze van egymáshoz, mint a kapitalizmusnak a szocializmushoz.

Társas-tár: Csempézünk?

Amikor ez a kérdés elhangzik, természetesen senki sem a fürdőszoba vagy a konyha felújítására gondol, hanem arra, hogy a következő 35-40 percet töltsük együtt, és társasozzunk egy jót. Az Azul nevű társas kettő-négy embernek kitűnő stratégiai játék. Színes kövek rakosgatásával.

Világsztár az Ifirkászban

Néhány hónapos kihagyás után ismét megjelent a SzolnokIFIrkász című városi diáklap. Benne többek között egy John Rhys-Davies-szel készített interjúval. De nyilatkozik a lapnak Varnus Xavér és Rákász Gergely orgonaművészek, illetve Mészáros István is. Az első két interjúból közlünk részleteket.