2025.10.13. (hétfő)

Hová lettek a sorok?

Hová lettek a sorok?

Dátum:

Nem vagyok oda Leonardo DiCaprioért, így nem is miatta, hanem a történet és a látvány okán néztem mag a Tiszában A nagy Gatsby-t. A film után jutott eszembe, hogy utoljára a Nemzeti mozi első sorából láttam ezt a fiút, mivel a Titanicra már csak oda jutott hely. Hová lettek azok a teltházak?

Valamikor 1987-ben történhetett, hogy az akkor még Vörös Csillag néven futó mozi játszani kezdte a Kék villám című amerikai filmet. Egy olyan alkotást, amit addigra már mindenki láthatott. Persze, nem moziban, hanem házibulikban, meg videó diszkóknak nevezett zugvetítéseken, monóban, egy hangos alámondással, és valószínűleg sokadik másolatban. Igaz, akkoriban nem is a minőség – úgy képi, mint tartalmi -, hanem a tiltott gyümölcs okán néztünk ilyen szörnyű körülmények között, kétséges színvonalú filmeket. Mindenesetre, amikor a Mokép révén hivatalosan is megérkezett Szolnokra a film, már kedden kora délután odaálltunk a mozi elé, hogy valamelyik hétvégi vetítésre, lehetőleg még valami normális helyre kapjunk jegyet. És ez nem volt egyedi eset.

A nyolcvanas évek végén a Vörös Csillag volt a szolnoki premier mozi, ahová, ha nem is minden film, és nem is a bemutatás hetében, de mégis először érkezett meg a városba. És hiába működött az akkori Ságvári körúti filmszínházon kívül még vagy öt vetítőhely Szolnokon, a legjobb filmekért ide jártunk. És sietni kellett, mert gondolom, a kevés kópia és a nagy mozi hálózat – még minden faluban volt játszóhely – miatt nem hetekig, csak néhány napig ment egy-egy film. Így meg sem lepődtünk azon, hogy ha nem kapunyitásra értünk a mozihoz, akkor bizony az utcáig kígyózó sor végére állhattunk be. Mivel pedig a pénztár lényegében a Nemzeti Szálló mögött volt, legalább 30-40 méterre az utcafronttól, könnyen előfordulhatott, hogy nem, vagy csak valami szörnyű helyre tudtunk jegyet venni.

Még a kilencvenes évek első felében is voltak teltházak az akkor már Nemzetinek nevezett moziban. Pedig akkor már minden családban volt videomagnó, sok helyen kábeltévé, és a hazai csatornák is válogatás nélkül adtak minden külföldi vackot. Ráadásul még a Tallinn mozi is működött, ahol például 1995 körül úgy néztük meg a Csinibabát, hogy minden széken ültek. Mindezt csak azért szúrom ide, mert nem hiszek abban, hogy csak a pláza mozik, meg a netes letöltések és a jegyárak tizedelték meg a közönséget.

Egyszerűen kiveszni látszik a moziba járás kultúrája. Mert oda mégiscsak fel kell öltözni, el kell indulni, időre kell érkezni és viselkedni is kell. Kel, kell, kell. Miközben otthon a kis képernyőnk előtt – legyen az monitor vagy tévé – nincsenek kényszerek. Igaz, nem is érnek olyan képi és hanghatások bennünket, mint a hatalmas vászon előtt. Ráadásul arra sincs lehetőség, hogy együtt lélegezzünk a közönséggel, márpedig még sötétben is nagyon sokat adhat hozzá a többi néző egy jó filmhez. Amikor a nézőtéren minden lélegzet eláll, no, akkor születik meg a mozi varázslata.

Amit én nagyon imádok. Mert a moziban egy kicsit azt is érzem, hogy tartozom valahová, emberek vesznek körül, akikkel, még ha nem is beszélgetünk, de vannak közös ügyeink. Tiszta szívből sajnálom azokat, akiknek bármilyen okból kimarad a mozi az életükből.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Újra Tündézek

Nem szokásom az oldalt vasárnap frissíteni, miként az is ritka, hogy más médiumok írásaira reagáljak. De a szoljon.hu-n tegnap megjelent Mi lesz a Tündével? című cikk, és benne Lipóczki János megszólalása annyira felbosszantott, hogy kivételt teszek. Ne hülyítsük a szolnokiakat!

Június 10-én is felkel a Nap

Néhányan olyan elánnal vetik bele magukat a mostani kampányba, mintha nem lenne holnap, június 10-én pedig nem kelne fel a Nap, vagy soha többé nem kellene egymás szemébe nézni. Olykor kételkedem, hogy ha újra ránk törne például egy nagy tiszai árvíz, Szolnok össze tudna-e még fogni.

Közünk?

Mi épül itt? Teszem fel sokszor magamnak a kérdést Szolnok utcáit járva. De csak találgatni tudok, meg mindenféle homályos információkra hagyatkozni. Pedig van köztük néhány, amelyikre még büszke is lennék. Mire ez a nagy titkolózás? Ami szerintem tényleg veszélyes.

Kurvák a város szélén

Alapvetően nem az ősi mesterséggel van bajom. Akinek erre van igénye, hát használja. Tetováló szalonba se jár mindenki, mégsem csukatjuk be őket. Azt viszont nehezen viselem, ha Pest felől érkezve, Szolnok határában magyarázkodnom kell a félpucér lányok miatt.