(Ez az írás 2013. június 6-án jelent meg először.)
Két évszázaddal ezelőtt ezen a helyen húzódhatott a város széle. Talán valamiféle városfal és árok is lehetett a környéken, amire utaló nyomokat az ötvenes évek elején a Kossuth téri 1-es számú irodaház alapozásakor is találtak. Valószínű azonban, hogy a szabadságharc után az ország és vele együtt Szolnok fellendülésével párhuzamosan egyre inkább a város központja lett ez a terület. Jelentőségét pedig kezdetben az adta, hogy a lassan piaccá alakuló, artézi kúttal rendelkező teret a Tiszával, a kikötőkkel, a sóházakkal, illetve a folyóparthoz közeli vásárterekkel kötötte össze. Sorsát az pecsételhette meg, hogy a megyeszékhellyé váló város tanácsa a XIX. században úgy döntött, a modern városházát a korábbi helyére építteti. Így az 1863-ban és 74-ben Német utcaként emlegetett közterület az első nagy, szolnoki közterület elnevezés idején a Városház nevet kapta.
Ezt az elnevezést közel három évtizedig őrizte. Így nincs abban semmi meglepő, hogy a város első kőszínháza 1912-ben a Városház utcában nyitotta meg a kaput. Viszont a közterületet ma is meghatározó másik két épület – a városi bérház és a mellette álló kisebb, díszes ház – már az Apponyi Albert utcában épült, hiszen a második nagy utca eresztelési hullámban, 1926-ban átnevezték.
A dolog érdekessége – ami akkoriban egyáltalán nem számított kivételnek -, hogy a dualizmus és a Horthy-korszak egyik legjelentősebb konzervatív politikusa még élt, amikor Szolnokon utcát kapott. Attól eltekintve, hogy a tudományokban is otthonosan mozgó főnemesi Apponyi több mint öt évtizedig volt a parlament tagja, 1881-től 1933-ban bekövetkezett halálág Jászberény képviselője, 1921-ben pedig a város díszpolgárává választották, sok minden nem kötötte Szolnokhoz. A húszas években azonban a „legnagyobb élő magyarként” tartották számon, akit ötször jelöltek Nobel-díjra. A Horthy-korszakban pedig azért bírhatott különös jelentőséggel a személye, mert Horthy Miklóshoz hasonlóan viszonylag közeli munkatársa volt I. Ferenc Józsefnek, illetve ő vezette a magyar küldöttséget a trianoni béketárgyalásokon. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt gondoljuk, többek között e két tény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az első nagy szolnoki utca átkeresztelésnek áldozatául esett.
Így kapta meg 1950-ben a Tanácsházát a még társulat nélküli színházépülettel összekötő utca Táncsics Mihály nevét, akinek az 1848-49-es forradalom jubileuma környékén egyébként is reneszánsza volt az országban. Amit elsősorban annak köszönhetett, hogy a híres börtönszabadulása után nem sokkal Munkások újsága címmel indított lapot. Igaz, utópista szocialista nézetei miatt ezt Kossuthék 1848 végén betiltották, Táncsicsot pedig megpróbálták elszigetelni. Ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy több évi bujkálás után 1860-ban ő volt az első, aki komolyabb megemlékezést akart szervezni március 15-én, aminek ismét csak börtön lett a vége. A kiegyezés után teljesen vakon szabadult Táncsics 1869-72 között Orosháza parlamenti képviselője volt, majd teljesen visszavonult a közélettől és 1884-ben Budapesten hunyt el.
Korabeli elfogadottságát talán jól mutatja, hogy rövid ideig Szolnokon két utca is viselte a nevét. Ez elsősorban azért történhetett meg, mert az 1963-ban ismét Szolnokhoz csatol Szandaszőlősön is volt ilyen utca, ami csak 1972-ben kapta meg Bródy Sándor nevét.
A Kossuth teret a Tisza-parttal összekötő utcában nemcsak a színházunk és névadója szobra található, de a Szín-Mű-Hely, az egykori helyőrségi művelődési ház, a város első tízemeletes lakóháza, az országban is egyedülálló sorkatonai gyűjtemény és bizony a lordok háza által közrefogott kis parkban egy eltűnt szolnoki szobor hűlt helye is. És még mondja valaki, hogy nem egy érdekes utca?
