A maximum fél éves, gondosan glancolt, bordó Toyota Auris tulajdonosa szombaton reggel próbálta elhagyni a szolnoki piac felújított parkolóját. Ahová korábban csak úgy tudott bejutni, hogy jegyet húzott. Bár több hete működik az új parkolási rend a piacnál, az üzemeltető még mindig segítőket állít a sorompókhoz, mert a tanulás hosszabb folyamat. Szóval a legalább 4-5 milliós Toyota Auris korosabb tulajdonosának is találkoznia kellett a parkolás előtt a segítővel, és elvileg el kellett jutnia a füléig annak az információnak, hogy bár harminc perc ingyenes a parkolóban, és csak utána kell fizetni, a jegyet minden esetben érvényesíteni kell az automatánál kilépés előtt.
Nem olyan bonyolult.
Ennek ellenére a bordó MMB-s rendszámú Toyota Auris termetes tulajdonosa úgy gondolta, a jegy érvényesítése és fizetés nélkül is távozhat a parkolóból. Aminek a szolgáltatásait ugyan igénybe vette, legalábbis azt, hogy a lehető legközelebb tudott megállni a piachoz. Azaz hatalmas és korosodó testét nem kellett nagy távolságon keresztül mozgatnia a szép autója és a piaci árusok között. Sőt! Ha az asszonytól elvette a bevásárlókosarakat, akkor azokat sem kellett messzire cipelnie.
Bár a sorompónál előadott performance-t látva, elbizonytalanodtam. Részben a tekintetben, hogy valóban vásárolt dolgok kerültek-e a szatyrokba, vagy másról is azt gondolta az úr: neki az jár, ingyen jár. Mondjuk a remek sütőtök, amiért neki ugyanúgy nem kell fizetnie, hiszen a parkolásért sem kell. Részben pedig amiatt, hogy elvette-e a teli kosarakat az asszonytól. Ugyanis miután hosszasan bizonygatta, hogy az ingyenes parkolás neki jár, és ennek ellenkezőjéről az üzemeltető munkatársa sem tudta meggyőzni, végül az asszony ballagott vissza az automatához. Mert egy büszke férfi mégsem vonulhat vert hadként a többiek szeme láttára.
Akik ugye már elég bosszúsak voltak a sorban, hiszen a jegy érvényesítése után sem áll végtelen idő rendelkezésre, a parkoló elhagyására. Én is ott álltam és tehetetlenségemben azon gondolkodtam, hogy miként is minősíthető ez a jelenet. Bunkóság? Fukarság? Hülyeség?
Nem. Egyik sem.
Ez Kádár János üdvözlete. Hiszen ő és a rendszere tanított meg bennünket arra, hogy nekünk sok minden ingyen is jár. Vagyis nem teljesen ingyen, hanem a közösből kifizetve. Mert az úgyis olyan, mintha a miénk lenne. Meg azt amúgy is csak szétlopják a politikusok, tehát egy kicsit mi – becsületesek – is lecsippenthetünk belőle. Amolyan kuruc vagy betyár virtus ez. Igaz, ami ingyenes, vagy majdnem az, annak a minősége is olyan. De azt meg tudjuk szidni, és szóban a legjobb megoldást felvázolni. Ilyen az egészségügy, az iskolai menza, a tömegközlekedés, és sorolhatnánk. De ragaszkodunk ezekhez, mert úgy szocializálódtunk, hogy nekünk nagyon sok minden ingyen jár, piaci árat csak kapni szeretünk, fizetni nem.
És mivel azt tényként kezeljük, ezzel nagyjából azt is kifejezzük, hogyan viszonyulunk a közösségünkhöz. Amelyik akkor jó és támogatandó, ha nekünk a lehető legtöbb dolgot megadja – persze ingyen -, és lehetőleg semmit nem vár el cserébe.
Pedig nem fog ez így működni. Ahogy a bácsi esetében is látható volt. Hosszabb távon fizetnünk kell. Csak rámegy egy csomó időnk, elpocsékoljuk az energiáinkat, hülyét csinálunk magunkból mások előtt, ráadásul ki is szúrunk a többiekkel, tehát népszerűek se leszünk. Csupa olyasmi, ami a sikeres nemzetekre jellemző. Mert még mindig elhisszük, hogy addig volt jó, míg Kádár élt.
Pedig nem. Igaz, komoly a kádári hagyaték.
