2025.12.1. (hétfő)

A tánc és a zene ünnepe

A tánc és a zene ünnepe

Dátum:

A "Bolero! - Tánckoncert" című produkció létrehozásában a Mozdulat Táncműhely is együttműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral. Vezetőjük Szitt Melinda, a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára.

– Elsősorban a tánc szeretetét próbáljuk átadni, de nem hiányzik a fegyelem és koncentráció sem az óráinkról, ahogy a játék sem. A kreatív tánc során például a gyerekek bizonyos szabályok mentén önállóan mozoghatnak, aminek köszönhetően nemcsak a mozgásuk, a koordinációjuk és az együttműködő képességük fejlődik, hanem, ami talán a legfontosabb, a személyiségük is. Értékeket képviselünk és értékeket igyekszünk átadni. Olyanokat, amelyek egész életükre hatással lehet – mesélte Szitt Melinda (képünkön) azokról az alapelvekről, amelyek a szolnoki Mozdulat Táncműhely közösségét motiválják és működtetik.

A táncművész-tanár 16 éven át dolgozott a ritmikus sportgimnasztika magyar válogatott csapatával, jelenleg pedig a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanít. Szolnokra szobrászművész férje, Pogány Gábor Benő révén került, akivel közös hitvallásuk és eltökélt szándékuk a tehetséggondozás és a művészi nevelés. A Mozdulat Táncműhely esetében ez nem csupán a próbateremben valósul meg. Harmadik éve működnek együtt ugyanis a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral, így a gyerekek olykor színpadon, nagyszámú közönség előtt is megmutathatják, mit tudnak.

– Az ilyen közös munka a gyerekek fejlődésére, motiváltságára és értékrendjére is kimondhatatlanul pozitívan hat. Minden közös koncert felejthetetlen élmény annak ellenére, hogy egy ilyen fellépés mindenki számára is óriási munka, hiszen közösen, egymást segítve kell dolgoznunk – mondta a Szitt Melinda.

A Mozdulat Táncműhely három évvel ezelőtt vett részt először a Mese-est című koncertsorozatban, amelyet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Patkós Imre álmodott színpadra. Azóta minden évben egy-egy mesebalettben működik együtt a zenekar és a Táncműhely. Ilyenkor a gyerekek a főszereplők, így az előadások közben a közönségnevelés is megvalósul, hiszen ahogy a balettmester mondja: a tehetséggondozáson túl a táncművészetet szerető és értő közönség nevelése is fontos feladatuk.

Újdonság, hogy a Mozdulat Táncműhely a január 4-ei „Bolero! – Tánckoncert” létrehozásában is együttműködik a Szolnoki Szimfonikusokkal. A Verdi, Wagner, Ravel, Bizet és Csajkovszkij műveit felvonultató előadásban a koncerttermekben szokatlan módon koreográfiával kiegészítve jelennek meg a zeneművek több száz zenész, énekes és táncos tolmácsolásában a Szolnoki Városi Sportcsarnokban.

– Óriási megtiszteltetés részt venni az előadásban. Igyekszünk méltók lenni a felkéréshez, hiszen a tánc főszereplő lesz ezen az estén, amit így a tánc és zene közös ünnepének is nevezhetünk – tette hozzá Szitt Melinda.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Társas-tár (2.): Nehezített amőba

Torpedó, ország-város és amőba. Játékok, amikhez csak társ, papír meg ceruza kellett, és órákra lekötött. Nem tudom, hány iskolapadokban megvívott amőbacsata van mögöttem. De nem hittem volna, hogy évtizedekkel később lesz egy játék, amiben hasznosíthatom azokat a tapasztalatokat.

Sírni egy állomáson

A peronon zongora, az évszázados épületben gyorsétterem, világmárka kávézó, illatos pékség és olyan központi váró, hogy királyi palotáknak is díszére válna. Ja, igen: egy európai vasútállomásról van szó. Ahol csak áll a magyar utazó, és egyszerűen nem érti, hogy nálunk ezt miért nem lehet így.

Jenei: Nemzedékek

Vannak dátumok, amelyek beleragadnak az emberbe. Belém ragadnak. Ilyen apám halálának időpontja, 1997. május 8. Egy nappal élte túl a hetvenötödik születésnapját. Nyolcéves fiammal megyünk hazafelé a zeneiskolából, s mondom neki, tizenhat éve itt halt meg nagyapád. Szegény, néz föl a tüdőkórházra.

Szubjektív erdélyi mozaik

Erdélyt látni és visszavágyni. Minden hely egy újabb bejegyzés a bakancslistán. Szépségeivel és furcsaságaival együtt. Felejtsük el, hogy rosszak az utak, hiányosak a szolgáltatások! Nincs mire felvágnunk. Roncsok, szocialista főtér, felújított szecesszió és Napnyugta. Erdélyi mozaik.