2025.08.27. (szerda)

Pozitív csalódások, eltérő vélemények

Pozitív csalódások, eltérő vélemények

Dátum:

Klasszikus slágerek, meglepően ügyes gyerekek, szórakoztató konferanszié és teltház. Azt mondják, a harmadik dönti el, hogy érdemes-e valamit folytatni. Annak ellenére, hogy most már azon is vitatkoztunk, az eddigiek közül melyik volt a jobb, remélem, jövőre is lesz tánckoncert Szolnokon.

A Bolero! – Tánckoncert első része olyan népszerű klasszikusokat vonultatott fel, amelyeket szerintem mindenki ismer, és amiket kifejezetten kellemes nagyzenekarral és több száz fős énekkarral hallgatni. Zengett a sportcsarnok, ahol ezen az estén se nagyon lehetett egy gombostűt sem leejteni, tényleg, mindenütt ültek. Ami azt is mutatja, hogy komolyzenével is meg lehet tölteni egy ekkora „koncerttermet”, ha jó a körítés, ha vannak, akik tényleg el akarják adni a kultúrát. Amibe ugye senki nem hal bele, tehát a VV6-on, az újabb Csillag születik-en és a napi négy és fél órás tévézésen túl is van élet. És fogyasztó, aki esetünkben nem keveset fizetett a produkcióért.

Őszintén megmondom, kicsit megijedtem, amikor megtudtam, hogy Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója lesz az est házigazdája, azaz konferansziéja. Ám pozitívan csalódtam. Szórakoztatóan, ha kellett saját bakijait is pellengére állítva, lendületesen vezette a közel két és fél órás műsort. Ráadásul rengeteg olyan információt osztott meg a felhangzó zeneművekről és zeneszerzőikről, amelyek szerintem ugyanúgy, ahogy nekem, a többségnek is újdonságot és plusztudást jelentettek. Ezzel pedig remekül pótolta a műsorfüzet hiányát, hiszen így nem csak hallgattuk a zenészeket, de kicsit tudtuk is, hogy mit játszanak.

A másik pozitív meglepetés a Szitt Melinda vezette Mozdulat Táncműhely növendékeinek a szereplése volt. Elsőre ettől is féltem egy kicsit, és azt gondoltam, hogy az amerikai filmek jól bevált receptje szerint kapunk néhány cuki gyereket, akikkel bármit el lehet adni. Hát nem! Lelkiismeretesen felkészített, vállalható produkciót nyújtott vagy ötven gyerek. Akiket a két felkészítő szinte észrevétlenül instruált a saját mozdulataival. Izaki Maszahiro, a város főzeneigazgatója, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar karnagya pedig olyan féltőn figyelte őket, és vezényelte szinte háttal a saját zenekarát, mintha minden gyereket a tenyerén akart volna hordozni.

A számomra kicsit leülő második részbe ők és a Kodály Zoltán Általános Iskola énekkara vitt hangulatot. Szó se róla, az egész este várt Bolero elképesztően jól szólt Maszahiro irányításával, ám maga a táncprodukció ezúttal nem bűvölt el. Több táncost, kevesebb hajrázást és meglepő nyögdécselést vártam volna. Nem tudom, hogy a zenemű vagy a zenekar és a három énekkar előadása miatt, de tulajdonképpen maga a tánc teljesen indifferens volt számomra abban a negyed órában.

Igaz, ezt a véleményemet nem is mindenki osztotta. Ráadásul az előadás végén már nemcsak arról volt szó, hogy az adott estének melyik része tetszett vagy hagyott valakit hidegen, ugyanis az eddigi három produkció került terítékre. Ami lehet, hogy megosztotta a közönséget, ám két dologban egyet tudtunk érteni. Kár lett volna kihagyni ezt az estét is. És reméljük, hogy a következő új év első hétvégéje is tánckoncerttel indul Szolnokon.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ajánlott irodalom

Nem vagyok magyartanár, csak írott szövegekkel babráló, mégis azt gondolom, az elmúlt két évtized legfontosabb Esőjét nyújtották át idén ősszel Jenei Gyuláék. Fő témája, a magyartanítás, nemcsak a diákokat és a pedagógusokat érinti, hanem mindenkit, aki ír, olvas, beszél. Baj van, ha csökken a számuk.

A besúgó szolnoki fénytörésben

A nyolcvanas évek közepén már szolnokiként talán máshogy emlékszem a rendszerváltás előtti időszakra, mint a főváros belső kerületeiben élők. Besúgó nem voltam, és azt sem tudom, jelentettek-e rólam, viszont az biztos, hogy az HBO első hazai fejlesztésű sorozata, A besúgó nekem nagyon bejön.

Nem érettségi találkozó

A Filmhét vége felé végre Szolnokra is megérkezett a Moszkva tér rendezőjének új filmje. Török Ferenc Senki szigete ezen a héten már megy a Tisza moziban, érdemes rá beülni, ám senki ne keresse benne a rendező első filmjeinek folytatását. Ez már egy másik generáció problémája.

Isler nélkül is jó

A kiállítás címe költői, ami a megnyitó beszéd alapján nem meglepő. Sőt, ha abból indulunk ki, hogy a Habos isler és sarokház sokkal több embert vonzhat, mintha a Szapáry utca története, vagy a Jeles mesterek Szolnokon címet adja az új kiállításának a múzeum, akkor csak dicsérni lehet a választást.