A régi képeslapok tanúsága szerint biztosak lehetünk abban, hogy a Baross és a Szapáry utcák sarkán ma is álló, egyemeletes, eklektikus, sárga ház már 1900-ban is itt volt. Egyes leírások szerint kovácsműhely működött a telken mielőtt a Kindlovics-bazár – máshol Kindlovits – felépült volna rajta. Olyan írással is találkoztam, amely szerint ez az épület egyidős a Szabadság téren, a Halászcsárda épületének helyén egykor álló Scheftsik-bazárral, ami 1881-83 körül épült. Ha ez igaz, akkor a Kindlovics-bazár a Szapáry és a Baross út legidősebb, ma is álló épülete. Ám, ha csak egy évtizeddel későbbi, akkor is dobogós hely illeti mind a két utca vonatkozásában.
A magam részéről egyébként 1890 és 1900 közé datálnám az építését, ami szerintem mindenképpen összefüggött Fodor Dániel beruházásával, azaz a Nemzeti Szálló megépítésével. Mert vagy a Kindlovics által kinézett, talán még Molnár utcának nevezett közterületben látta meg a fejlődés lehetőségét Fodor vagy fordítva. Az biztos, hogy kettőjük közül valaki jó érzékkel sejtette meg a város fejlődésének irányát. Főleg, hogy 1890 körül a város központja egyértelműen a Kossuth – akkor még Piac – tér és a teret a híddal összekötő utca volt. Itt volt a posta, itt épült fel az új megyeháza, az új városháza, itt álltak a város akkori legjobb vendéglátóhelyei, sorakoztak az üzletek, ezeken a területeken voltak a piacok, mindenki erre járt. Azaz egy új szálloda és egy üzleteknek is otthont adó bérház felépítése leginkább a városháza környékén lett volna logikus, ahol elbontható, kisebb ház is akadt bőven. Ennek ellenére Fodor és Kindlovics is a Szapáry utcát választotta, korabeli mértékkel sem elhanyagolható beruházásaik színhelyéül.
Feltételezhetjük, hogy Kindlovics – a keresztnevét sem tudom – a XIX. század végének jellegzetes, a megyeszékhely fejlődésével párhuzamosan meggazdagodó kereskedő lehetett. (Nem tudom, hogy az 1828-as összeírásban szereplő csizmadia családjához van-e köze. Esetleg Turcsányi Pál lábbeli-készítő feleségéhez, Kindlovics Appolóniához, esetleg az ügyész Kindlovics Ferenchez, vagy Bihari Sándor festő feleségéhez, Kindlovics Emília tanítónőhöz.) Mindenesetre idejében jöhetett rá arra, hogy a polgárosodó városban szükség van minőségi és jó helyen lévő üzlethelyiségekre. Márpedig a város központjából a vasútállomásra vivő, kövezett Baross utcán egy olyan sarki telekre építkezni, aminek másik frontja a majdani korzóra nyílik, a mából nézve is zseniális választás volt. És ideális helyszín az akkoriban bazár névvel illetet olyan háznak, amelynek földszintjén, utcai bejárattal és kirakatokkal bíró üzlethelyiségek sorakoznak.
Kétség nem férhet hozzá, hogy Kindlovics üzleti számításai beváltak, és a néhány év alatt a város korzójává váló utca elején, a város legforgalmasabb csomópontjában lévő boltok szép hasznot hozhattak. És történt bármi is az elmúlt százhúsz évben, az elfelejtett nevű épület földszintjén mindig valamilyen bolt vagy boltok működtek. A régi képeslapok tanúsága szerint volt itt gyógyszertár, húsbolt, könyvesbolt, fotó-optika, papírbolt, cukrászda, és ki tudja, még mi minden. Ahogy valószínűleg az épület tulajdonosai is változhattak néhányszor. Az biztos, hogy a negyvenes évek végén államosították a házat, és az üzlethelyiségek az Ideál Kiskereskedelmi Vállalathoz (IKV) kerültek, az emeleten pedig tanácsi bérlakásokat alakítottak ki. Aztán jó négy és fél évtizeddel később ismét magánkézbe került minden négyzetmétere.
Az azonban bizonyos, hogy a Kindlovics-bazár épülete – még ha a neve nincs is benne annyira a köztudatban – szerencsésnek is mondható. Részben azért, mert nagyjából 120 éve még mindig áll. Gondoljunk bele, hogy a Szapáry út túlsó oldalán ennyi idő alatt éppen a harmadik épülettömb áll. Hol van már a Baross út túloldaláról a Hungária kávéház és a Kereskedelmi Bank szecessziós épülete. De bizony átellenben sem a mai házakat láthatta, aki a Kindlovics-bazár sarki erkélyén először kinézett.
És szerencsés abból a szempontból is, hogy lényegében a mai napig őrzi eredeti funkcióját, és a Baross utcai erkély kivételével, lényegében eredeti állapotában maradt meg nekünk. Lehet, hogy ez nem is a háznak, hanem nekünk, szolnokiaknak a szerencsénk?
(NYÁRI ISMÉTLÉS. Ez az írás előszőr 2014. január 21-én jelent meg.)
