Alig egy éve nyitott a Jókai utca Kossuth tér felé eső végén a Szoboszlai Galéria, ahol azóta is rendszeresek a kisebb kiállítások. A hely méreteiből adódik, hogy ezek a tematikus tárlatok viszonylag kevés műalkotást vonultatnak fel, hiszen összesen hét méternyi falfelület áll rendelkezésre. Viszont, ahogy a mostani kollekció is mutatja: ekkora helyen is lehet érdekes és átfogó bemutatót rendezni. Mert a minőség nem a mennyiségtől és a mérettől függ.
Mint az galériának nevet adó tulajdonostól, Szoboszlai Zsolttól megtudtam, Fazakas-Koszta Tibor a rendszerváltás környékén települt Erdélyből Magyarországra, és az elmúlt 23 évben elismert és keresett festő lett. Erre a legjobb példa talán, hogy a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) tavalyi Négy elem című projektjének a részeként az ő képe is feltűnt az egyik hatalmas fővárosi installáción. Talán nem véletlen, hogy éppen ez a képe, a Szent és profán került a szolnoki tárlat meghívójára is. Szoboszlai Zsolt egyébként egy tavalyi gödöllői kiállítása után döntött úgy, hogy meghívja Fazakas-Kosztát egy mini tárlatra a galériájába. Miután ez a galéria nem jótékonysági intézmény, természetesen azt is mérlegelte, hogy a festő képei mennyire eladhatók, illetve a képeiből rendezett tárlat hány új látogatót vonzhat a Jókai utcai épületbe. A megnyitó után pár nappal úgy nyilatkozott, bár üzlet még nem köttetet, nincs oka a panaszra.
Az egyik falon látható, így akár egyszerre is befogható tizenhárom Fazakas-Koszta képet az élénk színhasználat mellett számomra két dolog köti össze. Az arc nélküli figurák megjelenése, illetve az ismert, világhírű festmények részleteinek a megidézése. Mindezek miatt nekem ez egy játékos és szórakoztató kiállítás olyan képekből, amelyek közül bármelyiket szívesen akasztanám a szobám falára.
Ha majd betérnek a Szoboszlai Galériába – amit egy ott töltött kellemes óra után mindenkinek csak ajánlani tudok – rá fognak jönni, hogy a most kiemelten kezelt Fazakas-Koszta képeken kívül is rengeteg olyan műalkotás található ott, amelyeket legalább fejben haza kell vinni. Az talán természetes Szolnokon, hogy Fazekas Magdi néni képei mellett olyan helyi kötődésű alkotók munkái is feltűnnek, mint Simon Ferenc, Pogány Gábor Benő vagy Szőke Tibor, netán a már tiszteletbeli szolnokinak tekinthető Kligl Sándor. Ugyanakkor a hazai kortárs festészet fővárosban drágán mért – Tenk László -, feltörekvő – Nádas Alexandra – és jól forgó – Bráda Tibor – alkotóitól is van mit nézni ezen a hangulatos helyen.
Ahol sokat hozzátesz a művek élvezetéhez a kellemes fogadtatás. Ismeretlenül is hellyel, kávéval és, ami a legfontosabb, rengeteg információval kínál a tulajdonos. Akit nemcsak mindig változó árukészletének minősége, de az egyes alkotásokhoz kötődő történetei is dicsérnek. Amiket hallgatva úgy éreztem, itt nem az üzlet a lényeg, hanem a valami jó értelemben vett kulturális misszió. Amiből sose elég.
